2026. március 01., vasárnap

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#75229
Igen, nagyon necces a radar alapján, bár nem tudom, hogy a radar az vertikálisan hol jelez, mert lehet, már nem volt B.csaba fölött a jel, de még maga az eső később ér talajt?szegyenlosnyelvnyujtas
#75228
Az mondjuk érdekes, hogy távészlelés volt, így igazából lehet, hogy valójában nem is volt már csapadék (mondom ezt úgy, hogy nekem is jobb, ha igen).
#75227
Mármint keleti szél (85° > 90°).

Tmin/Takt nekem elszállt, csak 1 pont jött be ezekre. A szélre 2, de mindent a jelenidőért    laza
#75226
Jelenidősök ezt bemákolták, nagyon gyenge eső, 6 fok, borult, mérsékelt nyugati szél.
Tmin is valószínűleg 6 fok.
#75225
7 fokról indultunk.
#75224
Na én meg csak módosítottam, mert úgy emlékeztem, hogy az 1.1-esben nem adtam jelenidőt (és az anyira nem jó), pedig akartam....az üzenetet meg nem tudtam megnézni, mert már egyszer meg volt nyitva, és ilyenkor eltűnik...
Úgyhogy 1.0 (de nem bánom, mert a T-n is , meg a szelen is inkább módosítottam.....aztán majd jön a fekete leves zavarban, mert olyan talán csak egyszer volt, hogy megérte a módosítás nekem....
#75223
Nincs mese, 7:18-kor marad az 1,2-es, akármi is az   laza
#75222
Hát maradt az egykettes, igaz elég nyögvenyelős, de elég bizonytalan minden, majd elváliknevet
#75221
Én meg nem emlekszem, mit adtam le, vagy mit nem jelenidőben, és nem tudom visszanézni, mert eltűnt az üzenet…
#75220
Úgy látom, az eddig atombiztosnak tűnő 1,2-esem mehet a kukába. Vagy csak hirtelen megkergültek a modellek?
Mindenesetre reggelig kivárok a módosítással. 
#75219
Most nem felejtettem el ladni , ráadásul egykettest. Erre módosítottam. Ránéztem mit is dobtam össze mint mindig néhány perc meditálás után, erre látom, hogy a minimum-maximum felcserélve( 6 fok volt különbség !).Bohóc
Mást is variáltam, most aztán kiderül megérte -e módosítani, vagy az eredeti volt a nyerő ?beteg
#75218
Szerencsére tegnap este még manifesztáltam a virtuális 1,3-asamat    laza
#75217
Kedves tőled, de így is elfelejtettem...nevetszegyenlos
#75216
Egy virtuális 1,3-asra jöttem    laza
#75215
Holnap reggel hétig egykettes, gondoltam megemlítemnevet
#75214
Köszönjük, lehet is tippelni: Link
#75213
Sziasztok!
Január 29., Békéscsaba, 7 óra (06 UTC) mehet, ha gondoljátok.
#75212
A nagyobbik lányom szereti, én inkább joghurtba.
Jó étvágyat a győzedelem megünnepléséheznevet!
#75211
Úgy látom, most egy kis pihenőt tartunk a "nyári" kör előtt?
#75210
Gratulálok, szép munka volt!nevet
#75209
De jó, hogy nem küldtem el az egynullás tippemet,elfelejtettem elküldeni, de megmaradt a gépen.7 pontom lett volna ami vastagon utolsó hely. Ködöt vártam gyenge változó széllel,9 oktával csapadék nélkül. A T-k -10,-4,-4. Bár a pocsék helyemen a tabellán nem rontott volna. Fura, de nem sokon múlott volna, hogy ez egy jó előre legyen. A szél, a ború, 13-órai T, a köd nem egy valóságtól elrugaszkodott variáció volt szerintem.
#75208
Köszönöm a gratulációt és az ötletet is a Granolára! Ki fogom próbáni.nyelvnyujtas
Meglepett, hogy 16,8 pont elég volt a forduló győzelemhez, de azért rámfért már.
#75207
Granola Gordonkának! Én végül jól tettem, hogy nem változtattam, az sem lett volna jobb.
#75206
Gratulálok mindenkinek, micsoda egy csavaros forduló volt ez, nekem szerencsére megérte változtatni, az egynullás mezőnyt megnyertemnevet
#75205
Nyomnyi csapadék hullott, a fordulót lepontoztam, a sűrű mezőnyben végül Gordonka nyert, ismét egy saját fordulós győzelem a játékban, gratulálok!vidám

Forduló: Link
Összetett: Link

A következő kiíró jocika8627 lesz, így szeretnénk kérni egy helyszínt és egy időpontot.

Választható helyszínek:

Bécs (Wien-Hohe Warte) [11035]
Békéscsaba [12992]
Budapest-Ferihegy [lhbp]
Felcsút [metnet-es észlelő]
Lomnici-csúcs (Lomnicky Stít) [11930]
Miskolc-Diósgyőr [12772]
Mosonmagyaróvár [12815]
Pécs-Egyetem [38528]
Siófok [metnet-es észlelő]

Állomások beosztása: Link
#75204
Erre nincs stabil lábakon álló ötletem nyelvnyujtas
Esetleges orografikus hatásra gyanakodtam, de lehet, hogy termikus folyamatok is közrejátszottak. Vagy még pluszban valami, amire nem gondolunk...
#75203
És az örvény mitől keletkezett? A kis területen lévő nagyobb T különbségből?
#75202
Mindenki  laza
#75201
Nagyon érdekes, kis skálájú, s ily módon nehezen elörejelezhetö dolognak tünik, ami a hömérsékletvisszaesést okozta. 

A hömérséklet stabilan, erösen emelkedett az állomáson és attól keletre, észekkeletre. Az állomástól nyugatra, délnyugatra viszont sokkal lassabb volt a hömérséklet emelkedése. 12 órára -1 fok nézett szembe -6, -8 fokkal kis távolságon belül úgy, hogy nem a beragadt köd/stratus okozta ezt az eltérést. Ezen idöpont körül a stabil északkeleti szél hirtelen legyengült (11:50-kor 0 km/h, 12:00-kor 1 km/h), majd nyugatiasra fordult és  gyorsan visszaesett a hömérséklet. A hömérséklet emlitett térbeli eloszlása alapján egyértelmü, hogy a közelben, nyugatra található hidegebb levegö terjeszkedett kelet felé és ez okozta a hömérséklet visszaeséset.

Na de mi fordíthatta nyugatiasra a szélirányt?

A 10 perces széltérkép alapján 12 órakor egy kis méretü örvény látható, középpontjával épp az állomás térségében, ami egybevág a legyengült széllel/szélcsenddel ebben az idöpontban. Az örvény dél felöl érkezett, majd a továbbiakban észak felé távozott, így az állomás a középpontjától délre került, Es mivel ciklonális forgású örvényröl volt szó, ez magyarázza a nyugatias szelet ebben az idöszakban, ami a felszínközeli hidegadvekciót okozta. Azóta az örvény felszámolódásával fordul vissza északiasra a szél és újra emelkedik a hömérséklet...

beillesztett kép




Megnézem, ki követte le ezt viszonylag jól az elörejelzésében....  nyelvnyujtas
#75200
Mármint irányrakacsint
#75199
12 UTC: -5,3 fok, 7 okta, nincs jelenidő, gyenge nyugati szeél (266° / 11 km/h).

Délben nem gondoltam volna, hogy azért nullázom a Taktot, mert túl magas lesz a tippem.hideg
#75198
St. Habakukk!!
#75197
12:40 -4,8°C, a szélre valszeg nem sokan (senki) fognak pontot kapnizivatar
Ha így maradkacsint
#75196
Már nyugati, -3,9°Chavazas
Mi lesz ittenkacsint
#75195
A szélcsendböl közben 2 m/s-os délnyugati szél lett, és délnyugatra tényleg hidegebb van, most ez is számit     zivatar

12:30  -3,9°C nyugati széllel    laza
#75194
12:00 -0,9°C
12:20 -2,7°C
Tiszta boloncság laza
#75193
A T megy fel mint a rakéta. 11:50-kor már -2,2°C volt és 6 okta cirrust észleltek.
A felhözet maradhatna épp ennyi 1 óra múlva is   vidám
#75192
Jön a felhőzet, ebből 8 okta lesz, vagy 9  laza
#75191
Igen, érdekes, mert ahogy gondoltam, a szárazodás azért befigyelt, de valahogy nem eléggé....

Nálunk is csillagos volt, le is ment -12,5-ig, de tovább nem.

Azért kíváncsi lennék, hogy ilyenkor már az is számíthat, hogy a nagy szántóföldeken esetleg már nincs mindenhol összefüggő hótakaró, és az már melegítő hatással bír, vagy a magasban való melegedés picit már kihat a T2-re is?  Mondjuk a harmatpontra is kb. -11-et jósoltak tegnap...
#75190
Talán -11 lesz a minimum és csak párásság van.
#75189
Mintha vonulna le onnan a stratus, nemhogy ködölne, persze egy derült hajnalon azért most is csodálkoznék.
#75188
Na én is egy ilyet adnék most le, ez elég kecsegtető.

De jó lenne, ha az elvileg szárazabb és élénkebben mozgó levegő a magasban (700-1300 méter kb.) ellensúlyozná a melegedést!
#75187
Ez majdnem az én tippem vidám
#75186
Ejj, a nyavalyás magas szintűvel nem számoltam... amatőr hiba.

Most egy ilyen tippsort adtam volna le:
Tmin: -10°C
Tmax: 0°C
Felhőzet: 3 okta
Ji.: nincs
Takt: -1°C
Szél: gyenge ÉK
Csapi: 0,0 mm

Ezzel biztos több pontot érnék el még 0,9-es szorzóval is, mint amennyit az eredetivel fogok 1,2-vel. Bohóc

Szerk.: Kornél: És tényleg...!  laza
#75185
Ahogy írod nevet Amúgy látom magam előtt, hogy felszalad kora délután 1-2 körül +3 fokig és mezőnybukta vidám
#75184
Igen!! Sőt... Ez aztán egy bevállalós Társaság..

A csupán 2 db szélcsendes tippen csodálkozom. Mármint, hogy csak kettő van.
#75183
Addig mérlegeltem, míg végül nem volt merszem lecserélni az ingatag lábakon álló 1,1-esemet egy hasonlóan ingatag 1,0-sra  laza

A stratusnak/ködnek kiemelkedö szerepe lesz a fordulóban. Erösen meghatározza az éjszakai lehülés mértékét, majd a holnap nappali felmelegedést is, ezáltal a Takt-ot és a Tmax-ot, meg természetesen a felhözet mennyiségét is. Extrém esetben még akár a jelenidöt is, ha az éjszaka kialakult köd esetleg kitartana 13 óráig (Stelvio bevállalta 1,2-vel). Legleglegextrémebb esetben pedig még a csapadékmennyiséget is, ha ledobna 0,1 mm-nyi szemcsés havat vagy ónos szitálást, aminek pzs és Satya igencsak örülne  vidám

A realitás egyelöre: 13 órakor az észlelö már 0 oktát észlelt, 3000 és 5000 m közötti látástávolsággal -4,7°C-ban.

Szerk: Ami kimaradt, hogy holnap a magasszintü felhözet mennyisége még növeli a felhözet bizonytalanságát. Emiatt sem nyúltam bele a most soknak tünö 6 oktába, ami adott esetben még kevés is lehet akár kacsint
#75182
Hát nem igazán, sokan maradtak a jó régi egykettesnél, van itt minden, mint a búcsúbanvidám
#75181
Valószínűleg Te jársz jól....

Valószínűleg rekordot fog dönteni a 1.1, és 1.0 tippek száma... Én meg reszkírozok...
#75180
Hajrá azok is, akik lekésték az 1,2-est és csak egy instabil 1,1-essel rendelkeznek   nyelvnyujtas

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2026-03-01 22:39:38

Budapest IV. - Káposztásmegyer

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

156525

Hírek, események

Mediterrán ciklon hoz csöppnyi tavaszt és kicsivel több telet

Időjárás-változás | 2026-02-18 12:39

pic
Jelentős változást hoz hazánk és a térség időjárásába egy mediterrán ciklon, ami egy kis tavaszt és egy kis telet is tartogat.