Agrometeorológia
Pécs és Villány környéke sem jobban alkalmas rá, ha visszanézed az elmúlt 10-15 év téli minimumhőmérsékleteit, azt fogod látni, hogy sok télen a legnagyobb hidegek a Dél-Dunántúlon vannak, Sellye, Baja méri a leghidegebbet.
Hát igen, Salgótarján és környéke talán a legkevésbé alkalmas terület a fügének hazánkban...
Na én meg az almát már meg is metszettem, legalább most időben letudtam...

Tarjánban a kórház előtt (napos, szélvédett helyen) virágzik az aranyeső!
gulyasme
Itt is van a városban fügebokor de 2-3 évente tövig elfagy és nem érnek be a fügéi. Eddig még csak levélzöld terméseket láttam rajta.

Nekünk meg a nem túl mélyre dugott hagyma kinőtt még ősz végefelé, most meg már esszük a vékonyka újhagymát

Ebben nincs semmi rendkívüli. Enyhe, száraz teleken máskor is előfordult, hogy a talaj állapota lehetővé tette a szántást, vagy a szántás elmunkálását.
A végén még 2-szer fog teremni az alma 1 évben 
Valaki már elkezdett ültetni borsót, sárgarépát, hagymát stb-t? Lassan már nem mondanak komolyabb fagyokat. Lehet érdemes lenne?

Siófok mellett ma az egyik földterületen őszi mélyszántást végeztek, a másikon pedig tavaszi boronálást. Mindezt február elején, amikor normál esetben fagyos és hóval fedett lenne a termőföld...
November végén meg még virágzó mustár táblákat lehetett látni Tamási környékén (persze zöldtrágyának volt vetve, de akkor is...). Pár év és elterjed a négy évszakos szántóföldi gazdálkodás.

Munkácson 1949-ben csináltak egy teaültetvényt Munkácson.
Nem ismerem a tea termesztésének fortélyait, de ha el is fagy, tőről kihajt, és levelei lesznek, tehát lehet belőle teát főzni.
Ha csak -15 fokot bír, ahogy a hölgy mondta, akkor nem sok esélye lesz, mert látom sík terület, pár évente el fog fagyni.
De ha megerősödik és terjeszkedik a a gyökere, erős lesz, fagy után kihajt aztán lehet róla levelet szedni.

Huh, jó kérdés, az biztos hogy nem a lila húsú, talán a zöld óriás. Ha arra járok elolvasom majd a papírját.

Az enyém még kisgyerek korban van. Komolyabb fagy szerintem kivégezné. Ha lenne hó bekupacolni sokat jelentene. Ő lenne az (ültetés előtt)

Harminc éve van fügebokrunk, Budapest Kelenföldön, szabad állásban. Az elmúlt évek alatt a gyökerét takartuk kevéske lombbal, ágak szabadon. a vízóra-fagylalós esztendőben a 10+ cm és a nagyon fiatal ágak fagytak el. A bokor szépen hajt, és jól terem.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463291 - 2020-01-27 10:51:36)
Köszi, sajnos az ilyen szintű gondoskodás nem megoldható, nem lakom ott, csak ha megkérek valakit. Jelenleg nem lakják a házat. A nagy háztol kb. 3 méter, van egy kis ház amitől kb 4 méter és a harmadik oldalról meg van egy teli beton kerítés. A ház fütése minimumon van, hogy ne fagyjanak el a vezetékek. Szóval három oldalról védett. Asszem rossz fórumban vagyunk...

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463290 - 2020-01-27 10:43:17)
Nálunk egy nagyon védett udvarban kukoricaszárral körbetakarva házfal mellett évekig megmaradt. Aztán egy északi szél szétszórta a takarót - 10 fok körül, el is fagyott, és már csak a gyökeréről hajtott, valóban.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463285 - 2020-01-27 10:17:14)
Mivel figyeled az időjárást, tudod mikor várható akkora hideg, hogy elfagyhat, arra az 1-2 éjszakára takard be.
Ha esik nagyobb hó, lapátold be este amennyire csak tudod, persze csak ha -15 fok körüli vagy az alatti hőmérséklet várható.
Csinálj neki egy vázat lécekből, karókból, bármiből, majd takard le rongyokkal, plédekkel, lepedőkkel, akár hungarocellel is.
Ha durva hideg lenne, egy 100 W-os égőt bevezetsz alá hosszabbítóval, sosem lesz baja.
Milyen közel ültetted a házfaltól?
Ugye a házfal által tárolt hő rengeteget jelent, akár 4-5 fokkal is magasabb hőmérséklet lehet a házfaltól fél méterre, 1 méterre, mint kint a kert végében.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463284 - 2020-01-27 10:05:11)
Voltak évek. Full kukoricaszár 1m-re körbe bugyolálva. Esély 0. Fűteni kell.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463281 - 2020-01-27 09:47:3
Be tudod takarni?

Be tudod takarni?
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463280 - 2020-01-27 09:46:31)
Emberi nyelven?
Amúgy meg milyen elemzésre gondolsz?
Emberi nyelven?
Amúgy meg milyen elemzésre gondolsz?
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463277 - 2020-01-27 09:13:44)
Ez az elemzés röviden emberi nyelven nagyjából mit jelent?

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463276 - 2020-01-27 09:05:17)
Csak -15 fokban visszafagy tövig.
Csak -15 fokban visszafagy tövig.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463273 - 2020-01-27 08:35:26)
Áthelyezve innen: Meteorológiai esélylatolgatások (#72103 - 2020-01-26 21:39:23)
Valóban,kérdés, hogy mennyire lódul meg a vegetáció addigra.
Amúgy a füge sok mindent kibír.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463272 - 2020-01-27 08:35:26)
Áthelyezve innen: Meteorológiai esélylatolgatások (#72102 - 2020-01-26 21:25:42)
Ha februárban beáll és konstans kitart április végéig a hideg, akkor nem lesz nagy gond.
Legalábbis az őshonosokkal. Tavaly Gyulán a ház mellé ültettem egy fügét. Miatta izgulok egy kicsit.
Áthelyezve innen: Meteorológiai esélylatolgatások (#72102 - 2020-01-26 21:25:42)
Ha februárban beáll és konstans kitart április végéig a hideg, akkor nem lesz nagy gond.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#463271 - 2020-01-27 08:35:26)
Áthelyezve innen: Meteorológiai esélylatolgatások (#72101 - 2020-01-26 20:36:07)
Na itt van e. Csak elfagynak valahára a gyümölcsfák.
Link

Dr. Hóvihar első képén milyen növény van? Link
Asszem Hévízen is van egy ilyen a tó partján és meglehetősen tetszetős!

3,5 éve ültettem, még csak kisebb bokrok. Asszem 2 db-on volt eddig egyáltalán 1-2 virág (persze ezeket leszedtem, ne ezekbe fektessék az energiát). Azaz a válasz: nem tudom
/de ha tudnám sem jelentene semmit, még a kerten belül is hihetetlen a "klímatikai változatosság, mindenesetre pl. Bp-n a Nándorfejérvári úton is volt egy termő gránátalma bokor, meg egy kistermésű a közelben/
Mindenesetre lehet érdemes Floo-t kérdezni a termésesélyekről.

-10-et vígan kibírnak a gránátalmák. -15-ben nálam elsőévesen elfagytak, majd gyökérről kihajtottak (valamelyik csak júniusban
).
A 2018-as -20-at az ideiglenes "avarbuckák" alatt kibírták óriási örömömre (nem nagyon hittem benne, amikor levakartam róluk a csonttá fagyott leveleket
).
Ő a -30-at is bírja ( a szelet már kevésbé, meg eleinte a tűző napot sem) Link

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#460608 - 2020-01-05 08:57:26)
A szembeszomszédé a fa, ha már itt tartunk. Mondta, voltál itt a nyáron. Legközelebb beköszönhetnél! :-)

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#460600 - 2020-01-05 08:11:4
Köszi, nagyon jól néz ki.
A gyümölcs mikorra érik be?
Télen van fagy védelem pl. mobil üvegház?
Önporzós?

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#460583 - 2020-01-04 23:16:33)
A poén az, hogy nálunk datolya pálma és banán is van a kertbe Vonyarcon. Igaz télen takarjuk, de köszönik szépen, megvannak.
Amúgy itt viszonylag hűvösebb van, mint tőlünk északabbra. 1-2 fok között megy az inga, mikor épp mennyire élénkül meg a szél.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#460562 - 2020-01-04 21:40:41)
Az a baj, hogy hiába a negatív harmatpont, sajnos az kevés lehet, hiszen csapadék se lesz valamint a magasban se lesz hideg. Egyébként inkább banán vagy datolya ültetését javaslom

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#460560 - 2020-01-04 21:31:43)
Pozitív, hogy a harmat pontok fagyosnak tűnnek a következő időszakban is.
Amilyen meglepi volt a december első hete úgy akár még február utolsó hete is szólhat a télről.
Az lenne ám az igazi szendvics telecske.
Persze január utolsó dekádja és február eleje még beleköphet a levesbe egy téli fordulattal, de csak ha az indexek is úgy akarják.
Erősen fontolom a gránátalma fa ültetését.

Nem ismertem ezt a növényt. A finomabbik gyümölcsű növényből hol lehet venni?
Röviden: finom
Hosszabban: vettem néhány tövet, ezekből 1 értékelhetetlen (október végén érik és nagyon keserű).
A többi nagyon jó, édes és talán egy kissé savanyú, de bőven nem annyira, mint egy ribizli. Lehet benne valami "csersav" mer' kissé összehúzza az ember száját. Fagyasztva és felolvasztva málnaízű. Viszont nagy a különbség az egyes bokrok között, az egyik pl. augusztusban érett, a másik meg utána szeptemberben, az íze is másmilyen volt, meg a bogyók nagysága is.
No a lényeg, hogy tényleg egészen jó, eláll a bokron érés után és 10-20-szoros likopin (antioxidáns) van benne a paradicsomhoz képest (mármint a pirosban, a sárga nem jó ebből a szempontból.

Rossmannak válasz, met. társalgóból;
Na igen, a szilva hasonlít ágrendszerileg a kajszihoz. Jó megoldás a kút. A dióknál sajnos alpesi felmászás segít, és közép- magas szinten támaszkodva kell leverni a múmiákat, akár télen, és elégetni, kukába vele, nem elásni.
Aztán tavasz felé a többi, szilva permettel ( réz alapú 1-3 %) kell megmosdatni a rügyeket. Elszáradt ágakat is elevenig visszavágva el kell távolítani.

Ha már itt a karácsony, ennek alapján szidjuk, vagy dicsérjük az eladókat. Jól körül járt cikk Link
Nem akarom elkiabálni, de nálam termett megint pár zsák ~ 28 kg. dió, de még héjába van.
A nyáron kimaradt amp. gombaölő+mospilan szert szórtam az égbe, és nem volt baj a dióval. Kopp-kopp. Persze ami a betonra esett,( papírhéjú) az elhasadt félbe. Majd nekiállunk törni karácsonyig.
Sajnos elhagyjuk a régi házat, elbúcsúztam a dió- meggy- kajszi-szilvafától, meg a szőlőlugastól, málnáktól, leendő (3 éves) Bigaro cseresznyétől. Egy fejezet véget ért, társasházi erkélyen maradt virág, és majd cserepes paprikáim vigasztalnak.

Dió itt is ko, alig lett egy kiló pucolva, és ez már jobb, mint tavaly! (Pár éve még 6-8 kg is összejött).
Idén összeszedtük a rosszat is(gyújtosnak jó), illetve fel fogom rotálni a talajt a fa alatt. Ezeket ajánlják, na meg persze a növényvédelem, ami még motorossal is nehézkes lesz.

Remek leírást adtál. Itt az igazi réti szolonyeces talajok nem ritkák, de szerencsére csak kevés ilyen területem van. Nagyon rövid az az időszak amikor művelhető, de cserében keveset tud teremni a belé vetett kultúrnövény

Lehet rosszul emlékszek, de gyerekkoromban roskadoztak a mogyoróbokrok (Bp. Fogócska utcai ovi kertje), most meg már több éve nem láttam olyan bokrot, amin nem a selejtes, lyukas mogyorók dominálnak
3 éve ideköltöztünk, első évben elfagyott a dió, aztán szárazság miatt kicsi volt, most meg a LÉGY. És még azt hittem hogy nem tudunk majd a sok dióval mit csinálni.
Na mindegy, ültettem néhány mandulát, meg van egy már termő közepes/nagy, az az idén végre termett egész jól
Amúgy én nem permetezek, de idén egészen jó lett a kajszi, szilva, cseresznye és meggy termés is. No meg a jelenlegi kedvenc az elaeagnus umbellata (igénytelen, permetezni nem kell, nitrogénmegkötő és még finom is), persze cseppet invazív