2025. december 28., vasárnap

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#15484
Varjaknál elkezdõdött a fészkelõdés,hamarosan még többen lesznek kacsint
Link
#15483
Mondd, azok a tavak természetes eredetûek, erdõkkel, erdei aljnövényzettel körülvettek? Ugye nem igazán, hanem inkább horgásztavak, bányatavak, stb. Ismerek néhány tavat pl. az Õrségben, ami körül nincsen horgászstég-díszlet, ott rendesen nõ a tóparton is. Hozzáteszem, a hóvirág nem vízparti faj, patakparti elõfordulását a nedvesebb mikrokörnyezetnek, a terjedési útvonalnak köszönheti.
#15482
Mivel a hóvirág a közép-európai üde-nedves ártéri ligeterdõk, hegy- és dombvidéki lomberdõk növénye (ezeken a területeken õshonos), ezért minden olyan helyre könnyedén, szívesen visszatelepszik, ami számára a megfelelõ ökológiai igényeket biztosítja. Számára a Nyugat- és DNy-Dunántúl csaknem egésze, éghajlatilag, talajtanilag, domborzatilag tökéletes, ezért tudnak terjedni az ültetett populációi is, és ezért tûnik onnan nézve "érthetetlennek" a védetté nyilvánítása.
Máshol az országban koránt sem ilyen rózsás a helyzet, az erdõkben összességében jóval kisebb a téli-tavaszi többletvízhatás, ennek ellenére a kifejezetten rossz vízgazdálkodású dolomit- és mészkõhegységeinkben is még tömeges faj, domb- és síkvidékeinken jóval látványosabb a különbség.
Például a 2-300m tszfm.-ú Pannonhalmi dombságban egyetlen termõhelye sincs (a Bakonyban még sokfelé tömeges), a Felsõ-Szigetközben még elõfordul (M.óvár környéke), de lejjebb a keményfaligetekbõl már eltûnik.
#15481
Állati szép képek! Az biztos, hogy a Bakonyban is a patakvölgyeket kísérik, ill. a Balaton-felvidéken is vagy vízmosás, egykori patak, nyirkos völgy kell nekik. Biztos nem ok nélkül :-)
#15480
Azért kérdem, mert ezek a hóvirgácsok mindig patakpartokon nõnek felénk is!
Viszont sose tóparton, csak a patak jó nekik nevet)
Az elmúlt 1-2 hétben jártomban-keltemben rengeteg helyen, udvarban, kiskertben látok hóvirágot, vannak udvarok, amik szinte fehérlenek!
Ez a ház Link Lovásziban áll, és már 30-40 éve ilyen, kissé romos állapotban van, 30-40 éve nem lakja senki!
A hóvirág akkoriban csak a kerítésen belül volt, most már az útig kijött, a szomszéd telket is belakta!
Láttam olyat, hogy az egyik udvarban Letenyén asszem, ültethettek anno hóvirágot, és annyira elszaporodott, hogy az út és a ház közötti árok alján is nõ már, pedig oda nem hiszem hogy bárki ültetett volna, a társasházas övezetben is egyre jobban terjed, szinte már mindenhol van 1-2 szál!
Lényegében az évtizedeken át hazahozott hagymás példányok lassan benövik az a településeket!
Ezen a képen Link is rengeteg van, bár ott a fa és a patak közötti részben nem volt ennyi régen!
#15479
Köszönöm!
#15478
Valamikor úgy 150 éve még volt ott egy Tekeres nevû kicsi patak, ami a Sédbe ömlött, de már rég nem folyik, Cholnoky Jenõ 1934-ben is múlt idõben írt róla. Az biztos, hogy a völgy igen nedves, amikor már hetek óta nincs esõ, itt akkor is lehet sarat találni. :-) Négy napja még komoly jég volt a völgy alján (kollégám volt kinn akkor), közben olvadt el, mire én is odaértem.

Csuszka kislány nagyban építette a fészket, szerencsére meghagytak pár öreg fát, ahol találnak maguknak üregeket. A párja kicsit feljebb keresgélt ugyanezen a fán.
#15477
Szemem a pályán laza
#15476
A sziklából kinövõ hóvirág az igenállat!
Ott a hóvirágos terület alján patak folyik vagy van valami vízmosás?
A csúszka az marhajó!
Gratula, szép képek!
#15475
Nagyon szép képeket hoztatok,Noli,Nata!
Jólesett az egésznapos csörömpölés után. nevet
#15474
Ahol a hóvirágból szõnyeg van, vagyis ahol tökéletesen jól érzi magát, uralja a kora tavaszi geofiton aszpektust, ott mutatja meg igazán túlélõmûvészetének szélsõséges példáit. Van annyi propagulum, mag adott élõhelyen, hogy ilyen lehetetlen zugokba is jusson (sõt, önmaga kényszeríti ilyen helyekre magát), és ilyenkor megoldja úgy is a csírázást, fejlõdést, hogy a hagyma jóformán a moha felületén hever. Nyilván nem lesz belõle az erdõ legidõsebb hóvirág-töve.
#15473
Sss, el ne áruld, hogy ilyen rendetlen vagyok... laza Kivételesen nem ott találkoztam vele! kacsint
Jaurinum, köszi! nevet
#15472
Köszike :-) Sose láttam még ilyen hatalmas zuzmót! Teli volt vízzel, szóval nagyon élõ volt, és igencsak tetszett.
Tudod, mit nem értek? Hogy a frászban tudnak a hóvirágok felmászni a dolomitsziklára? Mármint hogy lehetnek hagymák egészen magasan, szinte függõleges sziklafal repedésében? Nem is kevés nõtt nagyon magasan, csak õket nem lehetett rendesen fényképezni, mert totál árnyékban voltak és azért ahhoz sötét volt, mondjuk délutáni idõpontban látszhattak volna rendesen. Gondolom, hogy a sziklafal feletti erdõbõl jöttek inkább lefelé, de azt nem értem, hogy lehet annyi talaj a sziklarepdesében, hogy megéljenek benne. Vagy elég neki az a fél centis moha, hogy megkapaszkodjon benne? Egy biztos, állati gyönyörûek voltak!
#15471
Jól van, látom figyelsz. kacsint
#15470
De jó képeket készítettetek megint, Nata, Noli, gratula!
Noli, a zuzmód egy Peltigera-faj, minden bizonnyal kutyazuzmó (P. canina).
#15469
Mondtam neked hogy legalább havonta egyszer ki kellene takarítanod a szobádat!De te ragaszkodsz a háziállataidhoz... kacsint Király(lány) képek.Nevet már adtál nekik? nevet
#15468
Nagyon csini a pókocskád! Valamilyen törpepók, de ennél közelebbit nem tudok mondani...
#15467
Nagyon szép, hangulatos képek! nevet

Mai makrók:
Irizáló légy: Link
A kis százszorszép: Link
A kis pók - volt vagy 1mm nevet : Link
#15466
Akkor a délelõtti hóvirágtúra képei:
Egyben: Link
Kiragadva néhány:
A célszemély: Link
Levélpapír: Link
Óriás zuzmó (kb fél méteres): Link
Bimbózik a kapotnyak: Link
Ezt Harinak: Link
Csuszka fészket rak egy kis odúban: Link
Vörösbegy: Link
Seregélyek: Link
Giccses mókus dióval: Link
C-betûs lepke: Link

Sajnos azt a pár tõ májvirágot nem találtam meg, akik a hóvirágos helyen laktak eddig, vagy én voltam vak, vagy õk költöztek el...
A madarak teljesen meg vannak gajdulva, úgy zengett az erdõ, mintha egy monumentális Wagner-opera szólt volna.
Az égkép gyönyörû és változatos volt, élveztem felnézni és lenézni egyaránt. :-)
#15465
Seregély?
Elég csapongva repülnek, csapatban járnak, mostanában térnek vissza nagy számban. A seregély amolyan rigóméret.
Nemsoká teszem a fotókat, lesz benne az is.
#15464
Ornitológusok juteszembe nevet Hazafelé egy szántóföldön eszméletlen sok sötét tollazatú madarat láttam, homogén, legalább száztagúra becsült madárbandát egy földfolton összegyûlve. Ha felrebbentek, feltûnõ volt rossz hatásfokú csapongó röpülésük, távolról szinte lepkeszerû látvány volt. (Szárnycsapás után szökellésszerûen meredek, majd visszahulló emelkedés, összegezve kis magasságnyerés) Eleinte varjúnak hittem õket, de azok sokkal jobban repülnek.
#15463
Jaurinum ha arra gondolsz amit szóban írtam le, sajnos nincs kép. "Õ" volt a kis poszméh "gyilkosa", de elmenekült a fotózás elõl. Bent voltam Pesten orvosnál (+ kamrafeltöltés) most értem haza. Nemsokára kimegyek megnézem, elvileg még ott van, amennyiben hagyja, fotózom nevet
A régi képedre még emlékszem mert érdekes de egyben kissé viszolyogtató, a kettõs emóció segített megõrizni az emléket nevet (Szép vagy érdekes képeiteket kb. egy évre visszamenõen fel tudom idézni vizuálisan, többnyire a kapcsolódó szöveg is elõjön velük együtt.) Nem tudom mikor jön a szenilitás, egyenlõre még békén hagy, bár azt már néha elfelejtem, miért is álltam fel az asztaltól szegyenlos Már kezdek feledékeny lenni, de ebben a korban még csak a rövid idejû memória romlik, illetve amihez nem kötõdik emocionális érzés. A számok, képek még mindíg élesen, szinte zavaróan megmaradnak, a figyelmet igénylõ elvont szövegek is, de hétköznapi szövegek, futó gondolatok olykor kihullanak. Ez nem vonatkozik Nolinak és Kisbékának tett igéretemre beismerem "sima" trehányság, Pató Pál dolog, amire egyre hajlamosabb vagyok mostanában zivatar (Nem korral/kórral jár, exnejem regélni tudna számomra jótékony "szórakozottságomról" mely miatt sok szemrehányást nyeltem amolyan "tûrte Miklós ameddig tûrhette" jelleggel. Jó az asszony a háznál, legalább gondolkodik helyettem is, a gyakori eszmecsere is jó, értsd bemegyek az asszonyhoz az én véleményemmel, kijövök az õ véleményével vidám Szerencsére Noli, Kisbéka türelmesebb laza )
#15462
a-a
Erythronium dens-canis L. laza
#15461
Nos megjöttem a hóviráglesrõl rengeteg fényképpel, amelyeket x óra lesz felpakolni, tehát várjatok türelemmel. :-) Iszonyú szép volt!
#15460
Megvan még a kép a kis fejtorúról? (Nem találtam meg visszakeresve)
Igen, vízbe fulladt szegény, június 15. körül fotóztam, ide is betettem - csak nem azt akarod mondani, hogy emlékszel rá?
#15459
1. Fritillaria meleagris nevet
#15458


Nagyon örülök, hogy ismét visszatértél a fórumra!
Már hiányoztak a képeid! nevet

#15457
Jó reggelt!
Akela,az elsõ mondat jobb.kacsint
#15456
CCA Akidobos az állad rögzítsd ha gondolod, de ne "pofatartóval" inkább maradj õszinte kacsint
#15455
Noli engem is mûanyagra, konkrétan munkavédelmi mûanyag fejvédõ sisakra emlékeztet; anyagszövete üvegszálra nevet Azon is elfilóztam, a fekete pöttyben látható "X" formájú bemélyedés vajon hogy került oda?
Képek: aki úgy gondolja, szivesen megpróbálom feljavítani képét az ésszerûség határáig nevet Nemegyszer kéretlenül is megtettem nevet
Jaurinum köszönöm a meghatározást. A sima, fényes nagy potrohú fekete (mintázat nincs, a hasa alján láthatók egymásba ágyazott koncentrikusan növekedõ piszkosszürke ellipszisek) pók, aránytalanul kicsi (a "megszokottnál" is kisebb) fejtorral mi lehet?
Képeden a vízbe fulladt pókod látható?
Akidobos az állad rögzítsd ha gondolod, de a "pofádat ne tartsd" inkább maradj õszinte kacsint
Jó reggelt, jó kedvet Bioszféra/Metnet nevet
#15454
Szerencsére az idõ kedvezõ a hóviráglesre, néhány perc múlva útra kelek. :-)
#15453
A katica szárnya egészen olyannak tûnik, mintha valami szálas, préselt mûanyag lenne. :-)
Irgalmatlan képek!
Álmomban én is valami rovarokat fényképeztem és küldtem Neked a képeket,hogy "mikroszkóposítds" fel õket :-)
#15452
De jó viszontllátni azokat a növénykéket, amelyeket ugye volt alkalmunk személyesen is megcsodálni! És fõleg de jó Téged viszontlátni! :-)
#15451
Atyaég,micsoda kép már ez a katicáról!
Kezdõdik a szezon és én még nem szereztem be egy pofatartót!!
Egyszer majd végleg leesik nevet
#15450
Vagy utána még olyanabb lesz Link Akidobos nem vagyok különösebben érzékeny, én is sokat bolondozok (kevés dolgot veszek komolyan) csak érezni véltem némi iróniát nevet Örülök ha tetszenek a képek nevet A villanyóra-szekrényben megindult az élet. Négy eltérõ fajtájú pókot láttam, az egyik "parókájával" bíbelõdött Link (egy frissen fogott kis poszméh "bundája" közelrõl; "gyilkosa" gyáván elmenekült a gép elõl - nagy fényes fekete potroh, szinte aránytalanul kicsi fejtor) Egy másik pók sötétbarna hátán érdekes fenyõfára vagy fraktálmintára emlékeztetõ fehér alakzat volt, ilyesmit még nem láttam. Ezenkívül egy álkaszás és egy pirinyó keresztes volt egymás közelében, sztem túl közel, ebbõl "keresztesháború" lehet nevet
#15448
Szépek,a tõzikék észméletlenek,a gólyahírrel meg csúcs!
#15447
Mai képek!

Találd ki kivagyok? Link
Keltike Link Link
Kulcsvirág Link
Tüdõfû Link
Szellõrózsa Link
Télizöld Link
"Tõzike-erdõ" Link Link
Aranyaesõ (aranyvesszõ) Link Link

Gólyát még nem láttam, de a híre már itt van Link Link
#15446
Persze,csak hülyültem.
nevet
Pl.:Elõtte: Link
Utána: Link
vidám
Má megint hülyülök,nehogy komolyan vedd.Imádom a képeid.
kacsint
#15445
Akidobos no még egy OFF. Ez olyan, ha levest fõzöl és nem teszel bele sót, sótlan lesz. Bárki is eszi, hozzáképzelni senki sem tudja hogy sós. Ugyanígy a képfeldolgozásnál is csak azt az elemet lehet kiemelni ami rajta van a képen. Igaz ebben közrejátszik az "elvárás", tudnom kell mit is láthatok. Távoli hasonlat, még jó a szemem, kedvenc pipámat mégis menyem találta meg ma. Pár napja olyan rossz megvilágítású helyre csaptam le, hogy tökéletesen egybeolvadt környezetével és felületesen csapongva kerestem, persze hogy átsiklott a szemem rajta. Nem is nagyon kerestem, inkább elõvettem egy másik pipát. Fiam és menyem szisztematikusan keresték, meg is találták. A képfeldolgozás hasonló folyamat (lévén maga a látás is folyamatos képfeldolgozás, amit megtalálsz "ráélesít" még a szemed is, gyenge kontrasztnál agyad "segédvonalakat rajzol" és felismered). Ha nincs ott a pipa, hiába nézed, nincs mit megtalálni. Ha nem dereng a képen a szemraszter, nem próbálom felerõsíteni. Galervin93 képén ott van a szemraszter, aztán vele erõsödtek, tisztultak egyéb elemek is, amíg meg nem jelentek a képhibák. Olyanokat hozok ki ami nincs is a képen? Pedig napszemüveget, szalmakalapot nem hoztam ki rajta nevet A képjavítás nem képhamisítás, vannak saját fejlesztésû primitív eszközeimnél sokkal jobb hatásfokú, katonai titokká minõsített profi zoomoló szoftverek is, az ember szinte ledermed, ahogy egy jellegtelen foltból tank lesz, sziklák közé rejtett objektum körvonala bontakozik ki a szikla árnyékából (ha nagyon beolvad környezetébe, vetett árnyékból rekonstruálják - HA lehet). Ha egy megbízhatatlan szoftver olyanokat is kihoz, ami nincs is ott, nem küldenek bizonytalanra többmillió dolláros robotrepülõt nevet Ilyen alapon egy fotomasina digitális képalkotásában se bízz meg, hátha olyat hoz ki ami nincs is. Elég régóta motyogom, a képeken minden info rögzül, ha nem zajos, kicsikarható nevet Galervin93 közölt képein több a fátyol, mint az életlenség. (Vélekedésem szerint a Fotoiskolában bemutatott segédeszközével készültek) A fátyol pedig jól leszedhetõ. Hozol életlen képeket vidám ha egy határt túllép az életlenség, nincs mit tenni, úgy marad, DE ha van benne helyrehozható elem, azt kiemelve homályos hátterébõl, eredményesen ki lehet javítani. Nem véletlen vágtam le a képrõl a hátteret, mert azzal nem lehet mit kezdeni. Egyébként valóban bármi bármivé átalakítható (pld. Noli kondenzcsíkjából anno tornádót csináltam) de ilyet csak tréfából teszek. Galervin93 képében egyszerû sharp-kontraszt-gamma játékkal szinte azonnal elõjöttek szemraszterre emlékeztetõ elemek. "Kontraszt-csíkozás" nincs, "sharp-pöttyözés" már van de kevés, amikor elõjönnek, le kell állni. Ha rajz-szerûvé kezd válni, akkor is be kell fejezni. Így még az igazság határán marad a kép. Különben aki hitetlenkedik, próbálja ki, "rá fog érezni", ha gyakorolja, rutinná válik nevet Szinte minden fórumra feltett fátylas, homályos képet meggyurmázok "ujjgyakorlatként", amelyik nem javul csak romlik, nem is gyötröm. Amelyik feljavul, visszateszem nevet Bocs az OFF-ért, az "utsók" egyike, készül már weblapom, helyfoglaló "bölcselkedéseim", ömlesztett fotóim színterét lassan átteszem oda nevet (Az új avataron sapkámból-szemüvegembõl már "kiszálltam", billentyûzetre tettem õket, "fellélegezhettek" vidám Ide már csak észlelést küldök kacsint Persze nem rossz olykor egy szakember véleményét egy amatõr vélekedésével egyeztetni akár hosszabb polémiában is, "helyreigazításból" is lehet tanulni. Sajnos ez hely-, idõ-, türelemrabló, a komoly észlelések és fotók fontosabbak. Egy-egy "utám küldött" megjegyzésre azért még válaszolok (privire is) akinek kell, segítek amiben tudok, egyébként "sziasztok" nevet
#15444
Zolikám, csak holnap van szabadnapom a héten... Ha holnap nem, akkor talán jövõre...
#15443
Mindenkinek elismerésem a sok jó képhez, fõként a rovarfotók tetszettek.

Lord: a "vonóhorog" (http://invitel.hu/dzeta00/pokbigyo.jpg ) nem más, mint a pók fonószemölcse. Ezzel képzi a pókselymet. Felépítése, alakja az egyik fontos határozóbélyeg, pl. a 3 hazai torzpókfajt (Atypus spp.) csak a fonószemölcsök ízeinek száma alapján lehet elkülöníteni. Ezt a (már sajnos halott) kövi torzpókot tavaly találtam: Link
Neked külön gratula az éleslátáshoz, úgy látom, aprólékosságodat, ezzel együtt lenyûgözésünket még tudod fokozni.
#15442
nevet Tökjó!!
Így már ez "Teamwork" kacsint
Én fogok csinálni direkt életlen képeket,amikbõl aztán Te olyanokat hozol ki ami éles kép esetén se látszódna.
kacsint
#15441
Egy utolsó montázs, aztán nem bosszantom a fórumot tovább nevet

beillesztett kép


Mindkét kép Galervin93 egyik képének nyers és kezelt kivágata ugyanarról a területrõl. Nagyon jó "alapanyag" (nem utólag "keletkeztek", felerõsíthetõ "alapelemei" ott lappanganak a képben). A látszólag homályos képrõl a szemraszter, annak szabálytalanságai és a szem alatti kékes-ezüst szinû "csillagtárcsa" (ki tudja mi célt szolgál) kiugróan éles lett egyszerû kezeléssel, pedig nem alkalmaztam bonyolult dolgokat. Lehetne, de ennyi is elég nevet (pld. a "szemfoglalat" általában aranysárga)
Tudom vannak akik feleslegesnek tartják. Akadt, aki keményen megrótt a "pixelgyurmázásért". Költõi kérdés, kicsit önmagam igazolására - értelmetlen a rejtett részletek elõcsalása? (ilyen alapon a nyers mûholdas felvételek többségét is el lehetne dobni) Persze vannak helyzetek ahol a sejtelmes "mûvészi" homályba burkolt kép többet "mond" (gondolat-ébresztõen láttat) mint egy "laza" kép de ahol a bemutatás a cél, ott ugyan miért ne javítsuk addig a pontig, amikor a képkezelés még nem "teremt" megtévesztõ hamis elemeket nevet No, eldugultam, jó napot, jó kedvet Bioszféra/MetNet nevet
Inkább megcsinálom a javasolt weblapot nevet Ésszerû javaslat, valóban célszerûbb ha a MetNet fórumait tehermentesítve, azt tagolom szét fotóimmal és vég nélküli kávé+pipa filóimmal rabolva a tárhelyet
#15440
Pedig vártam a képeket... na majd holnap nevet
#15439
Ahogy nézem az elõrét, a holnapi hóvirág-fotózásnak lõttek... :-((
#15438
Akkor ebben a rovatban is üdvözlök minden Nõnemû és Zoltán nevû emberi lényt! vidám
#15437
Sziasztok!
A mai szeles nap ellenére nem bírtam megállni, hogy ne fotózzak párat.
Egy kis hangulatjavító:
Hóvirágok: Link
Nyíló krókusz: Link
Százszorszép(makró): Link
Egy légy ,,kontúrjai" (makró): Link
(Megjegyzem, míg nemrég simán tudtam róluk makrót készíteni, mert olyan lassúak voltak, mint a csiga, most már egy ilyen képet is nehéz volt kattintanom...)
Bokor: Link
A cseresznyefa és egy bokor rügyei(makró): Link Link
Csigaházak(makró): Link Link
Moha(makró): Link Link
És végül egy panorámakép a faluról: Link

Ui.: Valaki, aki ismeri az oldalt ahonnan linkelek, kérem segítsen, hogy tudom rendezni a képeket az albumon belül...köszi szegyenlos )
#15436
Noli talán félreérthetõen írtam valamit. Természetes hogy az életösztön ("élni akarás") az evoluciót segíti és az egyed fennmaradása érdekében idegrendszere elsõ reakciója a védekezés bármi módon,hogy életben maradjon. Írtam, azok a kellemetlen pillanatok amikor az életösztön még dolgozik. De van egy pont amikor "önerõbõl" már nem tud "visszatérni" a lény. Ekkor "adja fel a küzdelmet" és innen kezdve az agy "megkönnyíti" a "végsõ szenvedést". Ez is csak egy funkciója, ahogy "vészhelyzetben" a közvetlen életveszély elhárítása érdekében reakcióképességet növelõ hormonokat termel vagy sérülés esetén érzéketlenné teszi a "szenzorokat".
Ebben én nem látok semmi logikátlanságot és ugyan minek kitalálni? Hogy könnyebben haljon meg akinek "meg kell" halnia? Vélhetõen, aki haldoklik, nemigen van tiszta tudatánál az utolsó percekben, eszébe sem jut az "orvosi tanács". Sztem aki képes az orvosára gondolni (hacsak nem közeli hozzátartozója), az nincs halál-közelben. Gondolod emiatt kamu kutatási eredményeket közölnek évtizedek óta? nevet
#15435
Nem mellesleg, a jól elhelyezett feliratok is segítnek. Üres térrészeket tölthetnek ki, "szépségtapaszként" letakarhatnak olyan területeket ahol ránézésre "kiugrik" pld. "sharp-pöttyözõdés" vagy elvonhatják az átlagos szemlélõ figyelmét, célszerûen kiválasztott szinekkel javíthatják a teljes kép szinhatását. "Hattyút lehet csinálni a rút kiskacsából" (nem a képeidre értettem) vidám ahogy fotomodell-fényképezésnél "szürke tyúkból paradicsommadarat varázsolnak". Egy markáns arcú nõ majdnem férfias vonásait akár jó fotózással, akár utólagos képkezeléssel kiemelve "egzotikus szépség" jelenik meg, ám az ünnepelt fotomodell "paparazzi-fotón" kiábrándító lehet laza Bocsánat hölgyeim nevet Kiengesztelõ OFF-ként elmondom egy régi barátnõm történetét. Rendezett, normális házasságban élt, gyerek, kocsi, luxusnegyedben laktak, jól éltek. Mégis elvált férjétõl. Indoklása szerint, munkába autózva, belenézett a visszapillantóba és egy "fásult, szürke háziasszony" nézett vissza rá. A "legszebb korában" volt még, de úgy érezte, a házasélet "lekoptatta róla" azt a fényt, mely miatt lánykorában nem gyõzte lerázni magáról a pasikat. Úgy vélte, túl fiatal a "beszürküléshez". Hozzáteszem, exnejem is megváltozott negyedszázados házasságunk és négy gyerek után, de én sose vettem észre a változást, nekem mindíg "õ" maradt nevet (Ha anyagilag nem megyünk csõdbe, ma is együtt élünk)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-12-28 01:49:50

Ercsi

1.6 °C

31505

RH: 78 | P: 1015.4

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

149388

Hírek, események

Feketén fehéren a karácsonyról

Időjárás-változás | 2025-12-21 10:00

pic
Jelentős változás kezdődik a kontinens és egyben hazánk időjárásában az ünnepi időszak alatt.