2025. szeptember 30., kedd

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#48375
Gratula tõlem is!
Nem semmi, hogy JoeJack-kel szinte egyszerre adtátok le ugyanazt (1°C-os különbség össz-vissz)

17°C-kal indultunk, s azóta is annyi van még.
#48374
Köszi! nevet

Igen, a nagyon hasonló tippsoraink miatt már tét nélküli számomra ez a forduló! kacsint
#48373
Mazochistanevet
Mondjuk én is ott lennéknevet
kacsint
#48372
Eztetet mondhattad volna hamarabb is kacsint
Ja, értem mire céloztál hát kilátástalanok, a brazil primadonnákkal beteg
Meg vagyok bolondulva hogy ott néztem havazas
#48371
Én 5-kor keltem nevet .

Sajnálom, hogy változtatnom kellett, remélem nem járok úgy, mint Egerben. Biztató volt a modellek közötti pillanatnyi látszólagos egyetértés még az 1.2 vége felé, ráadásul elég nagy valószínûséget lehetett adni a jelenidõnek is. A szél és a Tmax is eltolódott, így megérte változtatni. A felhõzetet talán kockázatos volt, de ha bejön, így akár nagyot is nyerhetek vele a borulttal szemben, míg meghagyva azt, a lehetséges nyereség nem lehetett volna akkora. Mindemellett az 1.2-es verziómnak még mindig van esélye, tehát a változtatás kockázata legalább közepes lett így is.
#48370
Ez a megállapítás igaz, de ha van felsõ légköri benyomulás,Ény-Ny. felõl alto felhõzet mellett akkor általában ellenkezõ a földfelszíni légmozgás, legalább reggel 9-ig. kacsint
#48369
Mondjuk ez a keleties szél,fõleg derült éjszakákon jellemzõ,amikor ugye tolakszik befelé a hûvös a városba..de most ahogy nézem nem lesz derült éjjel..
#48368
A szelet legnehezebb eltalálni, általában. Azért is van 4 pontra turbózva. A másik jelenés a jelenidõ, az 5 pontos lesz aki eltalálja a csepergõ esõt netán. laza
Szép hajrát kívánok mindenkinek! vidám
#48367
Nagyszerü. Akkor elég lett volna egy, a reggeli órákra vonatkozó széliránystatisztikát megnézni Lörincre? nevet)))

Akkor határozatlan szélirány esetén nem is nagyon lehet északnyugatiban bízni, ejjj nevet
#48366
Itt reggel szinte mindig keleties szél vannevet
#48365
Elég valószínü a keleti-délkeleti szél. Emiatt változtathattam volna az 1.2-es északnyugatiról, ha lett volna idöm, hogy ezen gondolkodjak. De a reggel 8-as idöpont eléggé kizárja azt, hogy erre legyen idöm elötte nevet

Aztán még az is lehet, hogy oylan gyenge lesz a szél, hogy majd össze-vissza változik az iránya, mint a pörgettyünek laza
#48364
FlaNeth 16 °C 24 °C cloud weather 19 °C wind lesz 1.0

Még így is több pontod lesz mint nekinevet
Mindjárt játszotoknevet kacsint
#48363
Örülök hogy örülsz hideg
Sebaj, a 10-ben szerencsével talán benne leszek laza
#48362
satya 11 °C 13 °C cloud weather 23 °C wind lesz 1.2 vidám laza
#48361
Így van, én is gratulálok! A 2-4. helyek sorsát pedig a hõmérsékletek alakulása fogja eldönteni, a többi paramétereknél gyakorlatilag ugyanazok az elõrejelzések születtek. nevet
#48360
nagy a bizonytalanság az igaz , nem mostanában vacilláltam ennyit nevet
#48359
Gratulálok magamnak, sikerült felcserélnem az akt. és max értékeket [esõ]
Pont az uccsó fordulóban hideg
Sebaj, így is messze a legjobb szezonom lesz kacsint
#48358
Én meg így látom: 70 %, hogy lesz csapadék és 50 %, hogy lesz jelenidõ is. hideg
#48357
na lássuk a medvét laza

úgy látom érdemes volt változtatnom, 90% hogy nem lesz csapadék,meglátjuk vidám
#48356
Gratulálok a bajnoknak, szép volt Perico! nevet
#48355
Én elkönyvelem az 1,2-esemet. Egy 3 és 4 pontos esemény a bizonytalan, de a pontszorzó talán hozza az átlagot. Elég csapiszegény ciklon kavarog Németország felett, ez csak kiszárad mire ide ér. nyelvnyujtas
#48354
Én megvárom a holnap reggelt. Hátha maradhat az 1,2! nevet
#48353
Erõsen valószínû, hogy módosítást kell eszközölni az 1,2-s tippen zavarban
#48352
Egy paraméteren én is gondolkodtam, hogy változtatnék, de aztán maradtam az 1,2-nél. Meglátjuk, mit hoznak a következõ modellfutások. nevet
Hacsak lehet, 1,2-essel játszom, 1,1-essel az évek során talán 1-2 alkalommal összesen, ha nagyon szükséges, akkor váltok 1,2-rõl 1,0-ra. Reggelig kiderül most melyik legyen! kacsint
#48351
hú az utolsó percben váltottam 1.1-re egy tényezõ miatt kellett változtatni laza
#48350
Sajnos most lekéstem az egykettest, lehet nem is baj, pontosabb egyegyes még sokat lendíthet elõre laza
#48349
Én hagyom a reggeli 1,2/ 7,54-órai tippemet.
A helyi 5 napos elõre kivette a pénteki csapit, áttette szombat du.-ra. meglássuk. Egy szép szeptember végi laza, csendes idõre számítok. nevet
SoloStar; aszpirin,-algopirin, teáztasd magad, zutty az ágyba,éjfél után pizsama csere...Jobbulást! laza
#48348
Én is megváltoztattam, így az 1.2-es oda..
#48347
0,1 pont hátrány. Épp csak egy szellõnyi nevet
#48346
Nem nagyon szoktam nézegetni a régieket. (csak ha szorzót váltok, de olyat ritkán csinálok)

Általában úgy vagyok vele, inkább leadok egyet korábban is, hátha valami közbejön, elalszom, elfelejtem, stb. aztán ha ezek nem tarthatóak, akkor a frissebb modellfutásokból (és persze saját állomási tapasztalataimból is kacsint ) készítek egy új tippet. Mivel azonban most épp a szombat a legbizonytalanabb nap idõjárásilag, így a modellek is ugráltak, én meg ugráltam velük... laza (vagy épp ellenük... kacsint )
#48345
Nem szokott fájni, amikor megtudod, hogy nem az utolsó tipp volt a legjobb? hideg

Én mindig csak egyet adok le, nehogy megzavarjam magam. laza
#48344
Ja! nevet Itt a lista: kacsint

level Visszaigazolás Gépház 2012-09-26 07:42:00
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-26 07:38:36
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-26 07:37:34
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-26 00:41:18
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-25 10:00:56
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-24 13:53:07
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-23 10:17:15
level Visszaigazolás Gépház 2012-09-22 23:51:20
#48343
8 db 1.2-es? Az nem semmi!
Látom, nem bízod a véletlenre a bajnoki címet vidám

Mai modelleket még nem néztem, majd most...
#48342
Igen, valóban elég nagy a szórás, pontosan ezért 8-szor adtam le tippet a kiírás óta, a legutóbbit ma reggel 7:40-kor. Remélem ez áll majd legközelebb az igazsághoz. kacsint

A legerõsebb kiesõm 12 pont, úgyhogy Felhõcskének minimum 18,1 (mivel ilyen pontszám a szorzók mellett nincs, így 18,7), JoeJacknek pedig 21,3 (21,6) pontot kéne elérnie, hogy megelõzzön. Tekintve mindkettõjük jelenlegi igen jó formáját, ezekre a pontokra nekik meg is van az esély, de azért remélem, hogy hazai fordulómnál, a legutóbbi gyõztes lõrinci fordulóm után csak nem produkálok kiesõ fordulót... laza Aztán majd az idõjárás eldönti... kacsint

#48341
A modellek szórását elnézve nem olyan biztos nevet . Én most reggel adtam le. Örülnék neki, ha nem kéne változtatni, a T-ket leszámítva a többire elég jó esély lehet, és ha a T-kbe sikerülne belenyúlnom, akkor ebben a fordulóban jó helyen is végezhetek. Ugyanakkor van egy gyenge pont, a T-k és a szél között van "összeférhetetlenség". A következõ modellfutásokból valószínûleg kiderül, jól döntöttem-e.
#48340
Remélem nem én szakítom meg a sort... kacsint 6,1 pont elõny csak elég lesz.
#48339
Ha jól tudom - a legutóbbi 8-10 versenyben legalább is így volt - az utolsó fordulóban már nem bukott az addigi elsõ helyezett.
#48338
Gondolkodtam és még este leadtam az 1,2-est. Most is ezt adtam volna. nevet
#48337
Én most gondolkodom... kacsint
#48336
Elgondolkodtam és leadtam, már biztos nem nézek be reggelig. nevet
#48335
Ideje elgondolkodni az 1.2-s tippeken, aki reggelig már nem néz be! laza
#48334
Köszönöm a gratulációkat! nevet

Jöjjön hát az utolsó forduló! Tavasszal egy fordulógyõzelemmel biztosítottam be téli körös gyõzelmemet a Glaci-val vívott ádáz csatában, most egy hasonló gyõzelem biztos dobogót érhet. nevet

Amit garantálhatok mindenkinek, hogy 13,2 pontnál kevesebbet már nem tudok gyûjteni. hideg

#48333
Jöhet az utolsó forduló, aminek számomra az a tétje hogy sikerül-e benntmaradnom az elsõ tízben. Ahogy nézem az összetett állás elég nagy a tülekedés a környékemen, jó lesz ha felkötöm a gatyámat az utolsó helyszínen is! laza
Mindenesetre a mostani 18 pontommal az utolsó fordulóban is kiegyeznék! nevet
Szerintem az elsõ négy helyezett személyében már nem lesz változás, maximum a a sorrend változhat a második és negyedik helyezett között így Periconak, felhõcskének, JoeJacknak és szabókának elõre is gratulálok!!! nevet laza
#48332
Én is csatlakozom a JoeJack-nek gratulálók sorába. kacsint És persze jár a gratuláció Felhõcskének is, aki mostanában igen szépen farag az elõnyömbõl! Ahogy Adrián kiszámolta ez bizony már csak bõ 6 pont elõny. Még szerencse, hogy már csak 1 forduló van hátra. Ráadásul az általam nagyon jól ismert Budapest-Lõrinc lesz az, ahol legutóbb fordulót is nyertem. nevet
#48331
Köszönjük a táblázatot és én is gratulálok Ádámnak! nevet
Én sajnos csúszok vissza szép lassan, az utóbbi fordulókra nem sok idõt tudtam szánni, remélem Lõrinc jobban sikerül. nevet
#48330
Gratulálok JoeJack-nek a fordulógyõzelmet érõ tipphez! nevet

Meghoztam az összetett állást is, ebben a szezonban utoljára: Link
Perico elõnye 6,1 pontra olvadt a záróforduló elõtt felhõcskével szemben, akit további 3,2 pont lemaradással JoeJack követ a harmadik helyen. Irány Lõrinc, izgalmas lesz! nevet
#48329
Én is gratulálok, ahogy tegnap este írta, pont ezt adtam volna 1,0-val, viszont 1,2-vel különösen szép volt megfogni kacsint
#48328
Én is gratulálok, bár csak egy fordulóra ugrottam be, de a Kékes, az Kékes.
#48327
Gratulálok Jack, szép voltnevet
Én ismét közepes fordulót tudhatok a hátam mögött, 29. helyre estem vissza, jó lenne bent maradni a 30-ban, de ahhoz legalább 18-20 pontos zárófordulót kellene teljesítenem...
#48326
Gratulálok az elsõknek, a nevek megjegyzendõk. nevet

Utolsó észlelés

2025-09-30 08:06:58

Rákóczifalva

7.0 °C

00002

RH: 93 | P: 1021.8

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

146159

Hírek, események

Kopogtat az ősz

Időjárás-változás | 2025-09-21 09:40

pic
Az előttünk álló hét még nyáriasan indul, majd keddtől fokozatosan elkezdődik a lehűlés, ami területileg változó csapadékkal is járni fog.