2024. december 03., kedd

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#3973
Oké, ezt most fölírom magamnak. Ha mostantól 3-4 héten át nem csapadékos (legyen mondjuk 20-30mm/hét) idõszak következik, akkor vehetem (vehetjük) úgy, hogy dugába dõlt az elméleted? nevet
#3972
Kérdés,hogy hány növényt mosott el a víz,ugyanis itt ugy esett folyt hömpölygött szanaszét,hogy szerintem elég sok kertben kárt is tett,nekünk elárasztotta az udvart mert nem bírt efolyni...
Illetve ha az elméletemet (miszerint néhány hetes rendkivül csapadékos idöszakot néhány hónapos rendkivül száraz követ) nézzük akkor most pár hétig megállás nélkül esni fog,úgyhogy lesz utánpótlás nevet
Csak nehogy most meg kirohadjon minden nevet
#3971
Talán még idõben jött az égi áldás, néhány kritikus igényû növénynek, állatcsoportnak (akik szinte már anabiózisba estek fejlõdésük kellõs közepén) még az aranynál is többet ért. Kivétel azok a szerencsétlen sorsúak, akikkel a sok héten át tartó kiszárító körülmények után elvitt a május eleji fagy.. A front elvonultával öröm lesz kimenni az erdõre, mezõre, szinte újjászületést lehet majd tapasztalni.
#3970
Én csak keserûen sóhajtozni szoktam, amikor egy-egy pille úgy dönt, hogy exponálás elõtt fél mp-cel reppen tova. nevet Azért elég gazdag a kertetek ízeltlábú-faunája, a fajok nagy részét egy alföldi gazda hiába keresné az övében. (Ja persze, egy öv faunája tényleg szegényes lehet.. nevet ). És ahogy Borka is írja, nagyon jól komponáltak a képek.
Én nagyjából idéntõl kezdtem szorgalmasabban rovarokat, pókokat fényképezni, a fõ szerelem (munka, hobbi stb.): a növények mellett.
#3969
És milyen jó érzékkel komponálod meg a képeket! :-)
#3968
Controll, a szenderek nektárt eszegetnek (a halálfejes esetleg mézet), szóval embert nem. :-)
Csodás kis lények a rovarok, hogy úgy mondjam, minden ízük gyönyörûség. Darázsfészket belülrõl ne akarj fényképezni, aztán nem lesz gond. :-)
#3967
A rovarképekhez azért muszáj hozzátenni, komoly bátorságpróba nekem az õ fotózásuk..vidám S igazából az az értékelendõ teljesítmény, hogy be kell cserkésznem õket, s egészen az arcukba kell dugni a gépet.. ugrásra készen, fõleg a szarvasbogaraknál.. Elõlük marha nagyot tudok sprintelni, meg a szenderek elõl is..vidám
#3966
A képek egy olympus C-370-essel készültek, egy hete próbálgatom a "nagy gépet", de a makró marad a kicsivel, míg nem nyerek a lottón..nevet Konkrétan a kertünkben fotózom az aprónépet..nevet
#3965
Hát, nem tudom. Fával vihettük be a lakásba.
#3964
Nagyon szépek a rovaros és pókos képeid, végignézegettem õket. A fényképezõd sem lehet egy sima "mezei" gép. nevet Jobbágyi környékén fotózol?
#3963
Igazi hõs! Nem lehet, hogy ugyanaz az egyed jár vissza Hozzád? :-)
#3962
2 napja a házból raktam ki egyet. Ez már a 4. két hónap alatt..
#3961

beillesztett kép


Kis hõscincér (Cerambyx scopolii)
#3960
Köszönöm szépen az összes segítséget! Tandíjat fogok Neked fizetni lassan... :-)
#3959
Köszi nevet
Ami gond hogy nem tudom merre menjünk majd júni 2-án,mert ezek a gazok a hegyet körülvevõ réteken legelõkön voltak,mig ha simán megmásszuk akkor erdei utakon megyünk,és nem tudom akkor hol lenne izgibb??
A szádorok pl. a déli oldalon voltak,de onnan felmászni az kemény menet és a felmászás nem is annyira szép,meg az utat sem tudom nevet
Az északi felén felmenni annyiban jobb hogy tudom az utat,de ott nem nagyon van rét...
A metnet tali fórumba is válaszolhatsz nevet
#3958
nevet
#3957
Szép helyen jártatok nagyon! Valószínûleg veletek tudok tartani a júniusi túrán, biztosat majd jövõ héten mondok.
Tehát a növények nevet
1. közönséges bakszakáll, 2. ha vizenyõs réten volt (márpedig a fehér fûz arra utal) akkor réti kakukkszegfû tömege, 3. Noli valószínûleg jól tippelt nevet, 5.-6. szurokszegfû vagy enyvecske, 7. mezei szarkaláb, 8. mezei árvácska, 12.-14.és 16. takarmánybaltacím, 15. valamilyen varfûféle, 17-esen elég sok minden van, mezei herét, és pacsirtafüvet ismerek föl, 18.-21. valamelyik szádor-faj (csak nem a vérveres?! jaj, el kell mennem megnézni nevet, 22.-23. kutyatej (Euphorbia sp.), 24.párzó boglárkalepkék, 25. már megint egy szádor, a mindenit Floo, ügyes gyerek vagy te nevet, 26. nagyvirágú méhfû, 27. pacsirtafû (Polygala sp.) 30. madárfészek (ez is egy kosborféle), 31. fehér madársisak (meg ez is), 32.-33. kardoslepke, 36-os szádor ismét, 38. zanót (Cytisus), 39. a 3-ason látott széleslevelû ujjaskosbor.
Tényleg gyönyörû képeket csináltál, gratulálok! Alig várom, hogy megismerkedjek kedvenc helyeddel. nevet
#3956
Én még tippelni sem merek szádorra képrõl, "ismeretlen" terepen pedig még mellette állva sem. nevet A bibeszín alapján elvileg jók lehetnek a tippjeid, ráadásul mindkettõ elég gyakori faj. A szádorok nagyon becsapós társaság, sokszor néhány méterre bújik ki a földbõl a gazdanövényétõl. Pontos meghatározásukhoz ezért ásni kell. nevet vagy inkább szomoru hogy megállapíthassuk a gazdanövényt. Én nem szoktam ásni, csak nagy ritkán, herbarizáláshoz, mert a területemen elõforduló 4-5 fajuk elég jól felismerhetõ külsõ bélyegek alapján is.
#3955
Már kezdem is, Floo! nevet Mondjuk a képtár tegnap este nem mûködött.
#3954
Elvileg lehetnek. A pipitéreknek, fõként a három leggyakoribbnak (Anthemis austriaca, A.arvensis, A.ruthenica) meghatározásához kis gyakorlat azért szükséges - elég hasonló fajok. A levél fogazottsága és a vacok morfológiája a döntõ, ami a képen sajnos nem látszik ill. ugye még nem virágzik a növény. Úgy szokták megállapítani a faji kilétet biztosan, hogy egy virágot kettévágnak, és megállapítják a vacok formáját. Egyébként termõhelyigényük is eléggé más, az austriaca bázikus- az arvensis savanyú kémhatású, míg a ruthenica száraz, fõleg homokos talajokat szeret. Gyanítom, hogy nálad tényleg a ruthenica lehet, ami - ha megfigyeled jobban - szürkén molyhos-gyapjas bevonatú is.
#3953
Link
Jaurinum!
Napok óta várlak hogy beazonositsd a virágaimat,bár már Noli elkezdte nevet
#3952
Elvileg lehet a bujdosó is termetes, bár kétségkívül szerényebb megjelenésû mint a pipacs. A határozó a termés alakját, a bibekorong karéjainak számát (ezek a képeken még nem látszanak), és a sziromlevelek alakját teszi meg fõ elkülönítõ bélyegnek. Én még hozzátenném, hogy a pipacs szirmai átfednek egymással, a dubiumé pedig kiscsi kerek megjelenésük miatt csak érintkezik. A termõhely részben megegyezik, mindkettõ zavart társulásokhoz kötött. Szerintem - a képeid alapján - mindkettõ Papaver dubium.
#3951
Olyan, mint egy vadászpilóta napszemüvegben.nevet
#3950
Aranyos :-)
#3949
De állati jó! Szuper a szeme!
#3948
Arborétum. Ugye csak elütés volt? nevet
#3947
Zümm a nagyszemû bögöly:Link
Link
Felnagyítva érdemes nézni!nevet
#3946
Ha esetleg valaki erre jár nézzen be most nyílnak a rododendronok a Budafai Arbarétumban.
Link
#3945
Valamelyik hegyi encián (tárnics), nagyon szép fotó!
--
Noli látom kérdeztél, majd este válaszolok, most indulok terepre.
#3944
sztárfotó a mormotáról:

Link

Lustálkodó hegyikecskék:

Link
#3943
Ez miféle virág,nem tudjátok? (a Grossglockneren fotóztam)

Link

Link
#3941
No de fiatalember. . .! :-)
egyébiránt tényleg nagyon szép kép :-)
#3939
Hááát, én azért nem nagyon tartozom ám abba a szakértõi körbe, akik virágokból profik! :-) A saját környékem flóráját ismerem valamelyest (és Jaurinumnak köszönhetõen egyre jobban), a külhoni virágaid közül pár van csak meg:
Széleslevelû ujjaskosbor - Dactylorhiza majalis a 3-4. képen
Az 5-6 képen lévõ úgy néz ki, mintha piros mécsvirág - Melandrium rubrum - lenne, de nem vagyok biztos benne.
A 7-esen szarkalábnak látszó tárgy van :-)
Eddig jutottam, mert a kep.tar megint nem megy... Mondjuk sokkal többet nem is ismertem fel :-)
#3938
Õszintén sajnálom...
#3937
Noli Jaurinum vagy a Többiek!

A tegnapi képeimen látható virágokat azonosítsátok be lécci nevet
Köszi!
#3936
Ugyan, nem kell azért elõre betojni.
1, Annyira nem gyakori arrafelé (elég fura is, hogy ennyire északon van már, gondolom a száraz, meleg idõ miatt jutott el), szerintem kész csoda, hogy pont láttad.
2, Az ember nem tartozik a fõ táplálékai közé :-)
3, Ha nem turkálsz a fûben, nem pöckölgeted a potrohát, meg nem ülsz rá, nem fog bántani!
Elvileg az árnyas helyeket kedveli, ráadásnak vak, szóval nem fogja Rád vetni magát, ha kiszúr, hogy közeledsz.
Hány olyan emberrel találkoztál eddig, aki pókmarás okán valami problémával találta szembe magát (már a kis kétlyukú, enyhén gyulladt bõrpíron kívül)? Statisztikailag nagyobb az esélyed arra, hogy beléd csap a villám, mint arra, hogy agyonmarjon egy e.f. özvegy.
#3935
A hajnali fagy a múltkorival karöltve gyakorlatilag 100%-os fagykárt okozott az idei termést tekintve. Most voltam a hétvégi telkünkön és szörnyülködve láttam mit okozott az idõjárás. A meggy, a szilva és a cserkó már a múltkor kinyiffant a szõlõ maradéka most. Továbbá a krumpli, a bab, a cukkni, csillagtök, sütõtök stb mind elpusztult. Még a borsóban is 2/3-os a pusztítás, pedig az jobban bírja. Az összes diófa lombozata gyakorlatilag mrgsemmisült, a lombkorona csúcsán maradtak csak ép(?) levelek. A fenyõ friss hajtásai is lógnak(!) Ez egy ilyen év...
#3934
És ide megyünk júni 2-3-án nevet
#3933
Húúhaaaa ! !
Ha elképzelem hogy én ettõl a póktól 2 méterre végeztem...aaa izé a nagydolgomat.... nevet
Egyébként pont akkor akadt bele a hálójába a méhe és a zümmögésre lettem figyelmes,majd amikor láttam hogy fekete a dögje és narancspiros sáv is van rajta,egybõl gyanús lett mert a fekete-(narancs)piros színkonbináció a természetben csak a veszedelmes állatoknak van...
Mikor nem bírta már a fényképezést,beszaladt egy lyukba a föld alá,ez is szokatlan egy póktól...
#3932
A mára virradó éjszakai fagy miatt szinte teljesen elfagyott a kajszitermés Kelet- és Északkelet-Magyarországon. (index)
Link
#3931
:O
#3930
Amúgy a virágok csodálatosak, hihetetlen szépek a kosborok! No meg mennyi szádor van a képeiden! :-) Majd Jaurinum is fog szerintem lesni!
#3929
Floo, az a piros sávos fekete pók egy rokona a hírhedt amerikai fekete özvegynek, valószínû egyik legészakibb elõfordulását találtad meg! Latrodectus tredecimguttatus a neve, magyarul európai fekete özvegy, a méretébõl ítélve egy nõstényt fényképeztél! A neve elég megtévesztõ lehet, mivel sok mintaváltozata van, a legelterjedtebb valóban a 13 pirosas háti folttal bíró, de sokszor csak a potroh elülsõ oldalán látható piros sáv van meg a mintából. Nem árt, ha tudsz róla, hogy ilyesmi él ott, valószínû Mo-on nincs ellenméreg hozzá, legalábbis nem hiszem, mivel nálunk nem honos a faj. Hivatalosan Horvátországban, s az Alpok déli oldalán még elõfordul, de északabbra még nem találták. Aszályos években jobban terjed.
#3928
Jóreggnevet
Pár tegnapi kép: Link
Link
Link
Link
#3927
Most éppen jó a kep.tar nevet
#3926
Nem nagyon nyílik meg a kep.tar... :-(((
#3925
Jut eszembe, a szádoroknak örülsz? :-) Nekem kétfélének tûntek, egyiknek vörösesbarnák a bibéi, másiknak sárgák. Tippelek kakukkfû- meg galajfojtó szádorra. Galaj ugyan nem tûnt még fel (vagy csak nem vettem észre, mert nem nyílik...), de kakukkfû van dögivel.
#3924
Az a pipitér lehet Anthemis ruthenica? Vagy milyen? Azokon a képeken, ahol a kis thomisusok billegetik a "kezeiket", szintén ez a virág van. Kb 60-70 cm magasak, egy olyan 20 négyzetméteres sávban rengeteg van, már évek óta ott nõnek. Felraktam róla nagyobb képet: Link

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-03 21:20:49

Sopron - Felsõ-Lõvérek, 243 tszf.

2.6 °C

00000

RH: 75 | P: 1019.8

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.