Agrometeorológia
Én is leszoktam pöckölni, ami szem előtt van poloskából. Koktélt itt sem bántják.
Nem szoktam hálózni, aktuálisan 130 termő tőkém van, nagy része borszőlő. Sok háló kellene. Pár év alatt 160-170-ig fel fogom tornászni.
Passz, borszőlőt nem piszkálják. Szerencsére a házi csapdák egyre jobban szuperálnak, így remélhetőleg már nem is fogják.

Szerintem az ugyanaz a faj, csak még kicsi és azok feketébbek, aztán majd sötétzöldesbe mennek át.
Én annyit tudok tenni a poloskák ellen, hogy lerázom őket (megkocogtatom a parikat, esetleg magát a poloskát), majd lent a földön összenyomom őket. A piciket van hogy magán a parin kivégzem, igazából nem lesz annyira büdös a kicsiktől, főleg, ha utána letörlöm.
Nálam is a paradicsomok (kivéve a keményhéjú koktélok, de a koktélokat egyébként sem bántják idén, érdekes...) 20-30 %-án látszik szivogatás nyom és az íze is kicsit gyengébb lesz tőle. De azzal, hogy naponta leszedegetek annyi poloskát, amit éppen látok, ezzel azt érem el, hogy nem szaparodtak még el nagyon, de elfogyni nem fognak nyilván.
A szőlődnél a darazsak ellen nem raktál ki hálót? A borszőlőt hogyhogy nem bántják, vastagabb héjú, vagy kevésbé édes?

Megindult lefelé a talaj hőmérséklet -200 cm-en Rakamazon. 2017-08-26-án volt 18,3 °C. A minimum 2017-03-04-én volt 3,8 °C ezen a szinten. Link
Valami ronda poloska nálam az erőspaprikát találta meg, valami kisebb fekete, de ugyanolyan büdös típus. Anyámnál a paradicsom lett tőlük pöttyös. Itt arra még nem szoktak rá.
Megindult a büdösbogár invázió a városban is, tegnap hármat húztam már le a wc-n. Szúnyogháló semmit sem ér.
A szőlőben a paradicsomok a kicsi fekete fajtájukkal már hetek óta tele vannak. Elég csúnyára szívogatják, de megmosás után ízre rendben vannak. Esetleges tipp ellenük? Permetszer nem jöhet szoba, minden másnap van érett paradicsom.
Darazsak 70%-ban elrendezték a csemegeszőlőinket. Alig tudtunk szedni néhány kilóval. Szerencsére a bornak valót nem bántják, inkább most már a házi csapdákba repülnek be, ki viszont nem.
3 hét sincs a szüretig(terv.: szept 15 nálunk, szept 16 apóséknál), sokat várok ettől az évtől, ha az időjárás nem rondít bele.

Szia.
Persze, örülnék neki, de a vegetáció napjai sajnos meg vannak számlálva.
Ilyenkor már nem szedek le hajtásokat, és a gyökeres dugványokat sem lehet bolygatni. A legmegfelelőbb időpont április lenne. Eljöhetsz, de adni most nem tudnék nagyon semmit. A látványért viszont megérné, mert minden évszakban, napszakban más arcát mutatja a kert. Színes anyósnyelvekből viszont nincs még szaporulatom, viszont akitől kaptam, megadhatom az elérhetőségét privátban, ha szeretnéd...
Persze, örülnék neki, de a vegetáció napjai sajnos meg vannak számlálva.

Agro naptár szerint tényleg itt az ideje a nagyra növő vázkarok ritkításának főként a csonthéjasok terén.
Próbáljuk megsaccolni a nem jó irányba növő oldalvezér ágakat, egy két gyümi fánál pld. ifjonc őszibarack közép vezér ágának eltávolítását,(katlan korona kialakítása), barackoknál még a villás párhuzamos feltörő ágakból a középső kimetszését, a konkurens gyengébb ág lemetszését elágazás alapig.
Közben nem ártana egy sebkezelő balzsam ecsetelése a frissen vágott sebekre.
Figyelem! ez őszi korona alakítás csak egy előrelátó beavatkozás, a termőre metszés (oldal vesszők) majd a tavaszi fagyok után esedékes.Addig is kapjon elég napfényt a vázkar, a befásodás, téltűrő rügyek kifejlődése érdekében.
Tápanyag utánpótlás; most csak öntözés vízzel, majd lombhullás után szerves, vagy komplex műtrágyával beforgatva sekélyen.

Na akkor egy cipőben járunk. Muszáj lesz valamit kezdeni,mert a szőlősorok utolsó 3-4 tőkéje alig terem valamit(18-20 tőke /sor).
Itt is inkább csak megy felfele, több méteres hajtásokat szedtem le a dió ágairól.
Gigantikus diófáról van szó. Készítek képet és rakok fel.
De most sehol sem találok.
Itt is inkább csak megy felfele, több méteres hajtásokat szedtem le a dió ágairól.
Gigantikus diófáról van szó. Készítek képet és rakok fel.

Szia!
Majd már egyszer meg durálom magamat, és elmegyek hozzád, egy pár új növényért; a télálló, de nyáron virágzó kaktuszért, meg két szép, újfajta anyósnyelvért. Késő ősszel majd kivágom az emelt kertszintemből a régi temetői bukszust, helyére egy mini sziklás kaktusz kolóniát szeretnék. Anyósnyelv meg menne egy a szobámba, másik meg tényleg az anyóspajtás szobai ablakába. Olvastam róluk, télen nagyon szép nyugtató zöld, oxigén termelő, légtisztító, és igénytelen cserepes növény.

Szintén így vagyok a zsúfoltsággal. A szilvafa jócskán kezdi árnyékolni az öreg csem szőlőm vázkarjait, ott most is alig volt fürt, csak felfelé törő vezérhajtások, sőt a szilvafára is feltekeredett, levágtam nyár közepén. Tehát vagy-vagy, és én is lemetszem a szilvát, hogy a szőlőnek adjak több napfényt. A szőlőnek ez alapfeltétel, meg a szellős átjárhatóság. 

Üdv!
Kissé naívan, de a szőlősorok főlé növő diófa árnyéka miatt a tőkék teremhetnek gyengébben, vagy egyáltalán nem? Idén rengeteg a dió, emiatt jelentősen ráhajlik a szőlőim egy részére. Ősszel muszáj lesz visszametszem, mert már nem lehet elférni alatta.

Sziasztok.
Egyre jobban kezdek belejönni a jukkák beporzásába.
Tavaly még fajazonos sikerült, idén már hibrid is lesz.
20 km-t tekertem a pollenért.

Link
Egyre jobban kezdek belejönni a jukkák beporzásába.

20 km-t tekertem a pollenért.

Link
Én pár napja már nem öntözöm, letermett rendesen (itt-ott van még pár szem), "túltermelési válság" lett belőle, így fincsi lekvár lett belőle. A nyáron naponta öntöztem, nem vittem túlzásba, de tanulva az előző évekből, amikor a termés kb. felét sárgulva ledobta, most az öntözés hatására szinte minden szemet beérlelt, és a bokor is nagyot nőtt.
A Floo tanácsára tavasszal ledugott tövek közül végül mostanra 3 tő hozott hajtásokat/leveleket, egyelőre nem merem őket még kiültetni, mert a hajtások igencsak törékenynek tűnnek. Sokan szemet vetettek rájuk, jövőre is próbálkozom vele, elajándékozási céllal.

Már megettük, mert teljesen érett volt. Egy házibuliba vittük el, másnap reggelire fogyasztottuk el. 8-10 ember biztos evett belőle.
Szép nagy jószág! (gigapari= paradicsom, de ez gigapapi szerintem) 68 deka! Hagyd az asztalon, egy hétig még érlelődik. Akkor mérd meg újra.

A paprikák a fertikale 10-14-20 féle öntözős m.trágyát kapták 3 hetente, most már csak vizet.
A szőlőt nem ismerem, olyan nagy szemű édes. Még az előző gazda ültette, olyan 30 éves. Előtte cseresznye fa volt, de mindig visszavágtuk tőig, most eresztettem fel két éve.

Én is várnék vele. Takarónövényzet neveléshez manapság már a tél a legideálisabb évszak...
Nekem a fodrospetrezselyem, ami nem akart kikelni tavaly tavasszal, kikelt idén tavasszal. Gondolom a stabil nedves időszak kellett neki, amit télen kapott meg.

Szépek a paprikáid, nálam is egész jók lettek, de a csípősön kívül nincs olyan sok rajtuk. Te adtál nekik káliumot többször is?
(Bár pont ebben a másodpercben mondja a nagyobbik lányom beszaladva, hogy sok dagadék piros paprikát lát kint a kertben
).
A szőlőd irsai, vagy csaba? Nagyon szép, egészséges.

Köszi! Tavaly ősszel én is ültettem októberben füvet és tényleg rendben volt. Akkor idén is megpróbálom, ha máshol is működik. Azt hiszem a here-féléknél meg maradok a március elejénél.
Füvet újabban október végén vetek és nagyon jó eredményeket hozott, talán mert a hangyák már nem hordják el. Az enyhe telek - tavaszok jó fejlődést biztosítanak, elég jó csapadék/ párolgás mérleggel a nyári-őszi időszakhoz képest. Idén a pár zord nap sem okozott kárt a hó alá vetett fűben, szép lett áprilisra.
Tudom nem nekem írtad, de akkor ezek szerint ideje lenne abbahagynom a kis gyümölcsfáim öntözését? Pl. a gránátalma még teljesen zöld, nem "fásodik". Szóval akkor mostmár nem nagyon kellene nőniük (sokan eddig sem tették az esőhiány és a meleg miatt)?
Más: füvet (keverék) és heréket (méhlegelő keverék) ültetnék (illetve csak felülvetném a 2-3 éve még kukoricás szántót, amin most már azért fű is van az aranyvessző-parlagfű, stb-stb. mellett). A terület lekaszáltam. Szerintetek (ha bejön az ECM ide várt 15 mm-e) érdemes most eső előtt elszórni a magokat, vagy inkább majd később?
Kérdezem ezt most időjárásilag is (azaz lehet még korán sincs vége a nyárnak), meg növényileg is; azaz hogy várjak még és ősszel ültessem, vagy inkább tavasszal, vagy lehet most is?
Előre is köszi a tanácsokat, remélem lesz

Ezt csinálta tavaly is: nyár elején egy szép nagy adag növés, majd megáll vagy 2 hónapra. Utána hirtelen második adag növés, közben (most már) az első növekmény be is fásult szépen.
Ok, most már nem fogom öntözni, főleg hogyha vasárnap tényleg leesik a várt 10+ mm.

Ne öntözzed most már, sőt nem kellene már egy ideje, hogy tudjon fásodni.
A füge az egy állat
Nekem a tavasszal/télen teljesen visszafagyott gránátalmám nőtt kb. 60 cm-t. Egyelőre az a bajom, hogy elég lágyszárú és még mindig nő. Télre be fog fásodni, van valakinek ez irányú tapasztalata? Illetve kellene takarni?

Fügém túlnőtte a tavalyi, elfagyott/elszáradt szárat, nem hiába van az öntözés 
Gondolom, a gyökere nagyobb, mint tavaly ilyenkor volt, ezért is tud úgy nőni, mint a gomba.

Igazából annyi, hogy van mondjuk 15-20 pari, amit elleptek, és lassan, de nő a létszámuk úgy, hogy némi mechanikai gyérítést is végzek, miközben szedem az érett parikat. Tehát igazából nem vészes, csak a tendenciától félek. 2015-ből arra emlékszem, hogy nagyon lassan nőtt a létszámuk (nem is foglalkoztam velük), aztán egyszer csak iszonyú sok lett, amit képtelenség volt összeszedni.
Nekem is pont ezek vannak mellette (az egyik részen), de a parin vannak, az előbbieken meg nem.. Jó, nem tragédia, mert a többségén azért nincsen, csak van mondjuk 15-20 szem pari, amit totál elleptek, aztán nem tudom, félő, hogy ha nem szedegetem össze őket, továbbállnak, azt mást kezdenek szívogatni... hozzáteszem messze nem olyan nagy az invázió (sőt, ezt nem is nevezném annak), mint pár évvel ezelőtt (2015 talán) eddig, de ott nem foglalkoztam vele és szeptember elejére elég szépen kiszivogatták a parikat. Nem tudom, talán Szeke írta Szegedről, hogy nála akkor "leradírozta" a parikat.
Szia.
Köszi szépen. Ez az, csak sokan felkopaszítják, pálmává erőszakolják, ami szerintem undorító.
Én így szeretem, ha minél bokrosabb, már-már áthatolhatatlanul sűrű.

10 éves, és legalább 10 fejből álló Yucca recurvifolia.
Ez még sohasem volt ritkítva, ráadásul már a föld alól is törnek fel a hajtások.

Poloska ellen ami nekem bejött az a brokkoli, kelkáposzta, ilyesmi! Meghagytam a tavaszi brokkolikat (stb.), még épphogy, de élnek (kelkáposzta sem jött össze, de még vegetál), néha vizet is kapnak.
Ezeken van sok mindenfajta poloska rögtön a parik mellett, DE eszük ágában sincs rámenni a paradicsomokra.
Kérdés: van fekete (padlizsánlila) paradicsomom. Az alja még zöld. Mikor lesz érett, tudja valaki?
Ugyanez a kérdés sárgadinnyével, esetleg zsebdinnyével.

A poloskákat ne nyomkodd az ujjaddal, mert büdös lesz, még a pari is. Szedd össze egy szütyőbe, és akkor...
A csem. szőlőm szépen érik, de itt is van vándor poloska. Lerázom, vagy lefújom a számmal, semmi esetre se fogom meg, mert mindjárt telefossa magát a bogyón, és akkor büdös lesz.

Eszméletlen beindulás van paradicsom terén most. Minden szinte egyszerre érik, pedig gondoltunk arra, hogy ne egyszerre érjenek... A hegyes csúcsú koktélok mondjuk nagyon bírják, ha rajtahagyom, de a kecskeméti, meg a Saint pierre és a manó már sötét narancs-pirosasan teljesen érett. Csodálatos ízviláguk van, de hát ezzel újat nem mondok itt ebben a fórumban, tegnap este majdnemhogy azt vacsoráztam. Csak az a kár, hogy ez a gyönyör kb. 1 hónapig tart, nagyon jó esetben szűk 2 hónap.
És egyre több a poloska rajtuk, nem győzöm nyomkodni őket, alig hittem a szememnek, amikor kis apró példányokat is párosodni láttam. Nem sok időt vesztegetnek, az biztos.

Szia! Most épp 3 láda írisz várja, hogy végleges helyre kerüljön, de kösz! A szembe szomszéd le akarta dózerolni én meg egy talicskányit kiszedtem.
Szia Szeke! Üdv újra itt.
Szeptemberben majd eljöhetnél megint a kertembe, mert szedem kifelé az íriszeket, biztosan lesz feleslegem bőven. Van több különleges fajta. Ha kell még...
Készülnek az újabb sziklakertek. Addig még egyeztetünk.