Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Nem baj, hogy felcserélted, eddig így is vezetsz JoeJack-kal együtt, 9,6 ponttal
. Bár JoeJack így még esélyes pár pontra a Tmax-szal is, meg. A 16,8 lehet a max, amit elérhet, ez lehet legfeljebb a gyõzelmi pontszám.

Azt a rózsaszínû jégcsapját! Nem gondoltam arra, hogy majd a Balatonig lenyúl a hegye. Jó hideg lett. Érdekes viszont a felhõzet, mert az nagyon elcsavarhatja a hideg csapját.
Délután, este ha nincs felsõ-vezeték szakadás, elmegy a tipp csütörtökre.
Délután, este ha nincs felsõ-vezeték szakadás, elmegy a tipp csütörtökre.

Nekem megfordult a szélcsend is a fejemben, de végül gyenge szél mellett döntöttem, mert a Kisalföld nem épp a szélcsendrõl híres.
A -13 Takt és a -14 Tmin kevés lett volna, 0 pont mindkettõ összességében pedig nem bánom, hogy megspóroltam egy kiesõgyanús fordulót.
A -13 Takt és a -14 Tmin kevés lett volna, 0 pont mindkettõ összességében pedig nem bánom, hogy megspóroltam egy kiesõgyanús fordulót.

Én -18-as Tmint adtam, -17-es Takt-al.
Csak az a baj, hogy felcseréltem a Takt-ot, a Tmax-al...

Tmin: -18 °C
Tmax: -17 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -5 °C
Szél: gyenge nyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Így nem sok pont lett volna...

A ma reggelre szóló Tmin versenyre, KGézának ezt küldtem:
"Szia!
A tippem:
Pér -17,3°C
üdv.
Palui"
Amúgy, nagyot buktam volna én is ezzel a fordulóval
"Szia!
A tippem:
Pér -17,3°C
üdv.
Palui"

Amúgy, nagyot buktam volna én is ezzel a fordulóval

Tmin: -17 (-17.3)
Tmax: ???
Felhõzet: derült
Jelenidõ: nincs
Takt: -17
Szél: szélcsend
Csapadék: ???
Tmax: ???
Felhõzet: derült
Jelenidõ: nincs
Takt: -17
Szél: szélcsend
Csapadék: ???

Gyõr=Pér(?) OMSZ Gyõr: Derült, szélcsend, -17C, Tmin még kérdéses, de legalább ennyi.
Hát... felhõ nem sok van.
A hó ma nem fogyott.
A T meg szépen elkezdett csökkenni Péren. Már -5°C-nál jár

A T meg szépen elkezdett csökkenni Péren. Már -5°C-nál jár

Na beszállok én is a nyílt lapos játékba.
Igaz enyém 1.1-es szorzóval van, de megpróbálom.
Kedves Storm666 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -11 °C
Tmax: -3 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -9 °C
Szél: gyenge nyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.1
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi

Valahogy a borult ég melletti idõképbe nem illik bele a - 10 fok alatti T.
Sokan adtak ilyent, ha meg ez lesz a jelen, akkor csak -6-4 a T.min. Ha pedig kiderül, a jéghabcsókos préri-Pér állomás hozza a - 10 alatti T. aktokat.
Sokan adtak ilyent, ha meg ez lesz a jelen, akkor csak -6-4 a T.min. Ha pedig kiderül, a jéghabcsókos préri-Pér állomás hozza a - 10 alatti T. aktokat.

Mindenképp módosítanom kellett volna a Lesz miatt, így nem bánom, hogy elnapolták a fordulót.
Amúgy is eléggé szedett-vedett tipp volt ez, siettem, hogy le tudjam adni, amíg mûködõképes az oldal.
Kedves tjanos88 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -5 °C
Felhõfedettség: borult
Jelenidõ: köd
Hõmérséklet: -12 °C
Szél: gyenge déli
Csapadék: lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi

Kedves tjanos88 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -5 °C
Felhõfedettség: borult
Jelenidõ: köd
Hõmérséklet: -12 °C
Szél: gyenge déli
Csapadék: lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves szibéria !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Hoppá !
Ön még le sem adott elõrejelzést. Talán elfelejtette ?!?
Kérem a következõkben többet foglalkozni a meteorológiával mert ennek a késõbbiek folymán nem lesz jó vége.
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi.

Kedves JoeJack !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -16 °C
Tmax: 0 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -10 °C
Szél: gyenge déli
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Akkor úgy számoltam, hogy az éjszaka elsõ felében, de legalábbis nem napkelte környékén áll be a Tmin. Reggelre már 3-4 m/s-es szél lengedez, ami megemeli a T-t. A délies hajszárító nappal tovább erõsít, így nem lesz túl alacsony a Tmax.

Celsiussal azonos T.-k még a szellõ is passzol..
Írta pár napja - asszem Kertész kolléga- hogy ráesett a fagyott, ónos esõ a 10-14 centis hóra. Ha ez a Habcsókos jég kupola megmarad, akkor az nehezen fog leolvadni. Megvénül még a jövõ héten is

Írta pár napja - asszem Kertész kolléga- hogy ráesett a fagyott, ónos esõ a 10-14 centis hóra. Ha ez a Habcsókos jég kupola megmarad, akkor az nehezen fog leolvadni. Megvénül még a jövõ héten is

Ez így egy érdekes forduló, de akkor én is bemásolom!
Az üzenet címe: Visszaigazolás
Az üzenet feladója: Gépház Feladó kizárása
Idõpont: 2010-12-01 16:44:39
Az üzenet szövege:
Kedves Kgéza !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -1 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -10 °C
Szél: gyenge nyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Amikor leadtam az elõrét gondolkodtam azon, hogy egy merészebb minimumot is beírjak (-17 körül), de aztán azt mégsem mertem bevállalni.

Itt az enyém is.
Kedves Dom !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -9 °C
Tmax: -2 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -8 °C

Ha jól számolom, akkor eddig 23-an jelentkeztek 1,2-es tippel. Ráadásul -gondolom- ez nem végleges szám....
Tmin: -10 °C
Tmax: -3 °C
Felhõfedettség: közepesen felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -9 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Kedves szpeti !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -14 °C
Tmax: -5 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -13 °C
Szél: gyenge délnyugati

Kedves nszabi !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -8 °C
Tmax: 0 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -8 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -8 °C
Tmax: 0 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -8 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves myloh !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -10 °C
Tmax: -2 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -7 °C
Szél: gyenge délkeleti

Azt a vaksi fejemet... 
A sok tipp között elveszett Salo fontos hozzászólása... Kíváncsian várom az eredményeket!

A sok tipp között elveszett Salo fontos hozzászólása... Kíváncsian várom az eredményeket!
Hm én nem adtam le, és valószínû le is csúsztam volna róla, de most ez az én szerencsém is egyben:-)
No-no, úgy látszik, aki akarta, annak sikerült leadnia -a nehézségek ellenére- idõben a tippet....
Kíváncsi lennék, hogy most mennyi 1,2-es született, és máskor mennyi szokott....

Kíváncsi lennék, hogy most mennyi 1,2-es született, és máskor mennyi szokott....

Üdv!
Valaki leírná akkor, hogy miért is lett új idõpont kiírva? Pár napja nem néztem be aztán reméltem, hogy nem késem le de amikor megláttam a kiírást elgondolkodtam ill meglepõdtem, hogy beférek még az 1.2 be

Mi történt itt?
Kedves jocika8627 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -11 °C
Tmax: -4 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -10 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Játszunk nyílt lapokkal! A bank már bezárt!

Szuper! 
Hogy ezt nem fogja összesíteni senki, az biztos
Nekiálltam volna, amikor még csak 7-8 ember volt, de most? Feladom
Szerintem majd mindenki beírja, hogy mennyi pontot számolt magának

Hogy ezt nem fogja összesíteni senki, az biztos

Nekiálltam volna, amikor még csak 7-8 ember volt, de most? Feladom

Szerintem majd mindenki beírja, hogy mennyi pontot számolt magának

Megpályázom az uccsó helyet 
Kedves hófúvás !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -15 °C
Tmax: -4 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -14 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2

Kedves hófúvás !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -15 °C
Tmax: -4 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -14 °C
Szél: gyenge északnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Kedves totaszi !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -11 °C
Tmax: 1 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -9 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -11 °C
Tmax: 1 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -9 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az üzenet címe: Visszaigazolás
Az üzenet feladója: Gépház Feladó kizárása
Idõpont: 2010-12-01 21:04:50
Az üzenet szövege:
Kedves B.hópihe !

Én megpróbálkozom vele
.
Amúgy tényleg, összeírom õket, aztán lepontozom, de szerintem statisztikát nem csinálok belõle.

Amúgy tényleg, összeírom õket, aztán lepontozom, de szerintem statisztikát nem csinálok belõle.
Íme az én tippsorom:
Kedves Télember !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -8 °C
Tmax: +1 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -7 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves Télember !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -8 °C
Tmax: +1 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -7 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves celsius !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -4 °C
Felhõfedettség: borult
Jelenidõ: köd
Hõmérséklet: -10 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -4 °C
Felhõfedettség: borult
Jelenidõ: köd
Hõmérséklet: -10 °C
Szél: gyenge délnyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
208666 - Beérkezett üzenet
Az üzenet címe: Visszaigazolás
Az üzenet feladója: Gépház Feladó kizárása
Idõpont: 2010-12-01 20:18:45
Az üzenet szövege:
Kedves kempeter !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -15 °C
Tmax: -2 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -14 °C
Szél: gyenge déli
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az üzenet címe: Visszaigazolás
Az üzenet feladója: Gépház Feladó kizárása
Idõpont: 2010-12-01 20:18:45
Az üzenet szövege:
Kedves kempeter !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -15 °C
Tmax: -2 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -14 °C
Szél: gyenge déli
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves Leo#13 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -10 °C
Tmax: 0 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -8 °C
Szél: gyenge nyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -10 °C
Tmax: 0 °C
Felhõfedettség: gyengén felhõs
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -8 °C
Szél: gyenge nyugati
Csapadék: nem lesz
Az idõtényezõ értéke: 1.2
Üdvözlettel:
A verseny szervezõi
Kedves peti80 !
Az elõrejelzési verseny aktuális fordulójában leadott adatok a következõk:
Tmin: -12 °C
Tmax: -3 °C
Felhõfedettség: derült
Jelenidõ: nincs szignifikáns jelenség
Hõmérséklet: -11 °C

Kedves Sipi !

Akkor is ez lenne a nyerõ
Kedves satya !