2025. október 03., péntek

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#38876
Örülök, hogy te írtad le, és nem nekem kellett azt, amit sejtettem. Még pedig, hogy nem látható be rendesen az ég onnan, és mivel épp felvonuló felhõzet volt, így valóban, néhány perc ennyit számíthatott. Ez van srácok. Sokat nem bukik rajta senki (illetve a gyengén felhõst tippelõk igenszomoru), mivel összesen talán 3-4 derült tipp jött, csak na...
Lépjünk tovább, csapadék megléte, nem léte, ki mit tippelne most? nevet

Óriás laza nyelvnyujtas
#38875
Hát megint az a 20-30 perc.Olyan mint Sumi és Baricello afférja a boxutca kijáratánál, a célegyenesben.( a versenybizottság utólag vizsgálta a videjók alapján.) laza 1 pont 10.hely nem mindegy.. kacsint
#38874
Ahogy Derick is írta 1 okta össz. felhõ, ezen belül: 1 okta Cu med. és 1 okta Ci.
Azt hozzá kell tenni, úgy hallottam, hogy állomás területérõl nem látszik tökéletesen a teljes égbolt, elég beépített helyen van. A mostani helyzetben (ahogy Coontac is írta) néhány perc is sokat számítohatott, mert ilyenkor 13:30 körül kimegy az észlelõ elvégezni a fõterminusi méréseket, és a táviratot 13:48-ig kell beadni.
szerk.: ja, és tényleg õrült nagy homály van itt Szegeden is
#38873
Láttam a webcam képet.. ezért is alíg akartam elhinni, amikor megláttam Derick beírását, hogy 1 okta.. vidám zavarban
#38872
Ott van a webcam kép vissza lehet nézni...

Azon is jól látszik, hogy 13.30 tól folyamatos erõs felhõzetnövekedés és vastagodás figyelhetõ meg.
Ahogy Coni is írta nyugatra már 13 óra 37 kor olyan 2-3 okta volt s pillanatok alatt hízott így az észleléskor 5 okta lehetett míg kelet felé 0-2 okta..

Ebbõl nekem sehogy se jön ki az 1 okta....

De igaz Én nem is vagyok Meteorológus.... mindegy volt is lesz is ilyen ...

Csak kezdtem feljönni az utóbbi fordulókba most meg betlizek egyet..

#38871
Nem akarom kétségbe vonni az észlelést, de érdekes mindenesetre..
#38870
1 okta... ez tuti? nevet

Hmm... korrekciós szorzó van hozzá mellékelve? laza


Coontac: miért számítana a homályosság? Csak nem mûszeres felhõzet észlelés folyik...
Szerk: aha, világos, nagyjából... zavarban
#38869
13:40 - kor történt az észlelés?
Ennyit számítana az, hogy nagyon homályos az ég? Ajaj szomoru
Mondtam, hogy keletebbre van tõlem az állomás, de azért ennyire nem vidám

met: azért, mert azokat a felhõket, amiket én láttam, mi láttunk a webcam-on, nagyon "késõn" bukkantak csak elõ. Nagyon rossz a látás, és lehet, hogy az észlelõ annyival keletebbre van tõlem, hogy õ még nem látta meg. Másra nem tudom fogni az 1 oktát...
#38868
Az az érdekes, hogy itt Nyíregyen megvan az egy okta... s csabán ehez képest borult az ég..
#38867
1 okta??? vidám
Hát akkor ezen kár volt izgulni..
#38866
1 okta felhõ.... na akkor kuka ez a forduló is... [esõ] [esõ] [esõ]
#38865
Na eddig nem is rossz, 15,6 pontom van eddig, felhõzet és csapadék ismerete nélkül.
#38864
1 okta a felhõ és 34.2 a max eddig.
Ha nem lesz csapi, akkor megbánom, h dobtam az 1.2-t. nevet
#38863
Köszönjük az eddigi adatszolgáltatást!

Eddig:
Tmin: 20°C
Tmax: 34°C (90%)
Felhõzet: derült (köszi Tamás)
Jelenidõ: nincs
T akt: 34°C
Szél: mérsékelt déli
Csapadék: még ?-es
#38862
Pláne, hogy az is..

Hát jól látszik, legalább ennyi felhõ volt az égen :

szomoru szomoru szomoru szomoru
#38861
Mérsékelt déli, jól látom?
A felhõzet pedig erõs 3 okta, én érzem laza
4 oktánál több aligha lehet, hiszen ha az égbolt egyik fele derült, akkor a 4 okta is csak akkor lehet meg, ha borult a másik fele... szóval izguljanak, akik közepesen felhõset adtak nyelvnyujtas
#38860
Azt javaslom, közfelkiáltással szavazzuk meg a közepesen felhõset. kacsint laza
#38859
12 UTC
T: 33,7 (eddigi max: 34,2)
szél: 5,3 m/s; 171°
#38858
Jaaa... Ha gyengén felhõs lesz az észlelés ..
meglátogatom a helyi kollégát.. nyelvnyujtas nyelvnyujtas
#38857
kacsint
Szerintem Pisti már röhög a markában az adatok birtokában nyelvnyujtas
#38856
Sörös napkori...)))9


Közepesen felhõset adtam s az is kell hogy legyen..
#38855
Az én észlelésem ez: Link
A hivatalost várjuk nevet
Napkori barátom, ez bizony nem 1 okta lett, magam sem gondoltam volna ezt a hirtelen felhõsödést, a "semmibõl" jött...ellenben a keleti fele az égboltnak majdnem derült, ezt számold hozzá!
#38854
nevet nevet nevet

És közben a T tizedrõl tizedre csökken és 33.4°c felé tart?
Na, az már túl szép lenne... vidám

Kiváncsi vagyok, meg lesz-e a 4 okta végül az észlelõ szerint... Határeset?

--------------

Óriásfej: köszi a webcam képet, még Coontac egy Ci foszlányát is látni vélem rajta nevet
#38853
Háttt... ez nem 1 okta lesz...

Link
#38852
Gyerekek, 10 perc alatt befelhõsödött... a nyugati égbolt már legalább 2-3 okta, a keleti szinte csont derült. Hûûû.... Met4ever dörzsöli a tenyerét nyelvnyujtas
Ami esetleg kb. 1 oktával kevesebb felhõ mellett szól, az az, hogy az állomás tõlem keletre van, elvileg kevesebbet láthat belõle a rossz látás okán, mint én.

szerk: percrõl percre növekszik a felhõzet Békéscsaba térségében, tizedoktáról tizedoktára, ezt nem lehet ép ésszel kibírni nyelvnyujtas
#38851
Kár, a késésért...Link Így kuka lesz ez a forduló...
#38850
Sajnos szerintem Cu egy oktányi sem lesz. A castellanusok pedig nagyon csiga mód közelednek, lehet, hogy csak 1 okta lesz belõle...

szerk: elszóltam magam, már a fejem fölött is van egy pár Ci foszlány, és északra is egy kevés, simán lehet 2, vagy akár 3 okta is, nincs semmi lefutva ;-)
Még 10 perc!

Aszi, meg kell legyen a 34-nek, ez az kacsint
#38849
11:10-kor 33,9
#38848
2 okta Cu és 2 okta Ac cast az égbolt különbözõ részén, egymást nem fedve és már elégedett vagyok!
Köszönöm elõre is nevet
#38847
Az 1 okta még derült ég, a 2 okta már gyengén felhõs.nevet

Hülye vagyok, ezt én néztem be. bocs! szegyenlos szegyenlos
Erõsen felhõset adtál.
Nekem a 2 okta a jó. nevet
#38846
1 v 2 okta?
Nekem tök mindegy! vidám
#38845
Most kezd 1-2 humilis megjelenni a nyugati égbolton, felhõzet lesz, kérdés, hogy 1 vagy 2 okta, nagyon nem mindegy kacsint
A T átmeneti megtorpanást itt is produkált, most viszont fölment egészen 34,4 fokig. Remélem a kerekített 34 meglesz legalább 11:40 UTC-kor nevet
A szél is talány, gyenge és mérsékelt határán többnyire.

szerk: délnyugatra pedig mintha ac cas felhõzet jelent volna meg, pikáns kacsint
#38844
Köszi!
Úgy látom nem akar még gomolyosodni és már nem sok ideje van... még 1 óra, hmm... vagyis már csak 50 perc.

Hogy lesz így 4-5 okta? nevet
#38843
11 UTC: 33,6
eddigi max.: 33,8
szél: 6,1 m/s; 179°

szerk.:
Kicsit megtorpant a hõmérséklet...
Sztem 1 okta felhõ lesz egy óra múlva, sajnos 11 UTC-kor Békéscsabán nincs észlelés! Korrnél: van Cu? Habár kétlem, hogy ilyen szélnél kialakuljon...
szerk.: megjött a 11 UTC-s észlelés, tévedtem, mégis van (10 UTC-kor nincs): 1 okta Ci1 a felhõzet
#38842
Igen, hisz különbözõ idõpont adatát írtátok be nevet

De azonos idõpont esetén is simán lehet 1°C körüli különbség vagy akár több is nevet

Érdekes mennyire száguld ma felfelé a T. 12 UTC-kor majd a felhõzetnek kéne kicsit csökkentenie a T-t, ha elõtte már túl magasra szállt... laza

--------

9:40 UTC: 33.6°C, 1 okta, mérsékelt DK
Eddigi Tmax vajh? nevet
#38841
Sztem simán meglesz, 9:10-kor 33,7 nyelvnyujtas
#38840
De igen, az!

Aszi, köszi az adatot, kicsit nagy az eltérés zavarban Mindenesetre jó esély van egy forró napra kacsint
#38839
Hát száguld felfele a T!
8:40 UTC: 32,6, eddigi max.: 32,7 (országos maximum)
#38838
Ez nem az az állomás? Link
#38837
Közben dobratti is már majd 34 fokot mér. Ez egyre pikánsabb kacsint Nálam 33,8 °C. Idõnként már mérsékelt a szél.
#38836
Lehet, bár nagyon érdekelne a hivatalos állomás aktuális hõmérsékleti adata is! Aszi, hol vagy? nevet
#38835
Szegeden 30 fok van még csak, vitted a hõt magaddal.
#38834
Dobratti 10 ó. 27 p. észlelése 32,5 fok, a térképen pedig 33 fok... nyelvnyujtas
#38833
Derült ég (1 oktányi felhõ), 33,0 °C fok nálam gyenge délkeleti szélben.
#38832
Csak nehogy jó kezdés után erõs visszaesés legyennevet
#38831
A dunántúli versenyzõk megint jól kezdtek!
Az a fránya páros szám felé kerekítés. Lesz megint kerekítések délutánja.. laza
#38830
Az a fránya 1 tized nekem most nagyon jól jött, hajrá 34 foknevet
#38829
Ejj, az az 1 tized. Nem gondoltam volna, mivel én pedig igen magas, 22,7 °C-os minimumot rögzítettem.
Jelenleg pedig már 31,4 fokot mutat a mûszerem, mindössze egy oktányi összfelhõzet mellett. Nálam jó eséllyel meglesz a 35 fok, az állomáson meglátjuk...
Fórumhelyszín Békéscsaba.
#38828
Tmin.: 20,5°C azaz kerekített 20°C.....ennek nem örülök.
Az a fránya 1 tized.....
laza
#38827
Tmin: 20,5 °C nyelvnyujtas
5:40 UTC: 26,3 °C (a legtöbb az egész országban)
Úgy nézem elég késõre fog odaérni a felhõzet, most gyengén felhõset tippelnék (kíváncsi leszek a helyi gomolyképzõdésre)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-10-03 22:30:08

Tahitótfalu - Tótfalu

3.5 °C

na00

RH: 80 | P: 1019.9

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

146159

Hírek, események

Kopogtat az ősz

Időjárás-változás | 2025-09-21 09:40

pic
Az előttünk álló hét még nyáriasan indul, majd keddtől fokozatosan elkezdődik a lehűlés, ami területileg változó csapadékkal is járni fog.