2025. október 02., csütörtök

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#37476
Szép estét!
Elkészültem az elõrejelzéses elemzéssel (erre már le lett pontozva a forduló nevet ). Így hát már csak utólagosan mutatom meg, hogy ez lett volna az elemzés: Link
Holnap megpróbálok minél korábban felkelni, hogy minél elõbb elkészüljek az eredmények elemzésével, mely ugyanezen a linken lesz elérhetõ.

Gratulálok Mindenkinek! Nekem ez sem sikerült igazából, most már lassan el kéne kezdeni gyûjtenem a pontokat, mert ez eddig kicsit kevés.
#37475
Ajha, ilyent még nem láttam, egy ilyen elkapkodott tippel, ahol még a T-ket is felcseréltem, hogy a francba tudtam 2. lenni?! nevet zivatar Hát ez is csak a számomra mumus Szolnokon fordulhatott elõ nevet Phileas lopódzik elõre! nevet "Jó" kis felhõszakadásunk volt az este
#37474
Gratulálok Domnak a fordulógyõzelemhez és Szabókának az összetettbeli 1. helyhez! nevet Én ezzel a rémes fordulóval (9,6 pont) visszacsúsztam a 7. helyre Jani és Adrián mögé. nevet
#37473
Köszönöm szépen, ez a 2. gyõzelmem mióta játszoknevet Összetettben meg feljöttem a dobogóra, jippávidám
#37472
Gratulálok Attila, szép munka, relatíve alacsony pontszámmal is sikerült egyedül nyerni kacsint
#37471
Elég egyenletesen teljesítek!Immár zsinórban a 3. 15.6 pontomat érem el, ezzel az átlagom is ennyi...vidámvidám
Gratula a gyõztesnek és a jól szereplõknek! nevet
#37470
Tamás, köszönjük az adatokat!
A pontozás megtörtént, Attila a fordulógyõztes, gratulálunk neki!
Jó éjt kíván a "belvízi hajós"...!
#37469
Köszönjük! nevet
15,6 pont, közepes. nevet
#37468
Ha jól számoltam, nekem 20,4 pontom lettnevet
#37467
Elsõ blikkre nem találtam 20 pont feletti emberkét, lehet, hogy nyerõ vagy a 19,2-vel többedmagaddal?!

Igen, újraszámolásnák kiszúrtalak, bizony 20,4, egyelõre nem találtam többet, de még keresek nevet

Nem találtam, ha minden igaz, Dom nyeri a fordulót nevet
#37466
+ 1 db p kacsint
#37465
kacsint 19.2 pontom lett így. Gratula a nyertesnek!
#37464
Hát én valamit nagyon rosszul szereltem, mert csúnya bukta ez a forduló kacsint
Tehát:

Tmin: 13 °C
Tmax: 22 °C
Felhõzet: erõsen felhõs
Jelenidõ: nincs
Takt: 22 °C
Szél: gyenge északi
Csapadék: volt

Köszi, Tamás!
#37463
Tmax: 22.1, minden mást tudtok! Grat a jól szerelõknek!
#37462
Ha meg volt a 23°C, akkor Szolnok ma egyike volt a legmelegebb helyeknek az országban. Persze 22-vel is elég elõkelõ helyen állhat...
#37461
Ogimet egyelõre még nem mutatja, hamarosan talán. De várjuk a belsõs kollégákat is. kacsint
#37460
Akkor már csak egy max. kéne, és mehet is a pontozás.
#37459
Mennyi volt a T max? Megvolt a 23°C?
#37458
Ahogy elnézem megérkezett Szolnokra a csapi!
#37457
A csapadék már nem kérdés, 13 mm csak összejött. laza szegyenlos Link
Még szerencse, hogy nem a város délnyugati részén van az állomás, mert nálam továbbra is csak nyom volt. vidám
#37456
Hát igen, többen arra tettünk, ami fél órával utána be is következett. Sajnos csak fél órával késõbb...

Ha mindenütt lenne fél óránként észlelés, akkor erre alapozva egy értelmes szabálymódosítást ki is lehetne találni (pl. ha az észleléskor nem volt szignifikáns idõjárás, de elõtte vagy utána fél órával volt, akkor az "félszignifikánsnak" számíthatna, fele annyi ponttal azoknak, akik elõrejelezték.. nevet Fél órás észlelések hiányában ezt órásokkal is meg lehetne csinálni, persze sajnos még az sincs minden órában mindenhol beteg )
#37455
Na, ez nekem nagyon jó lett volna, de így bukta az egész. zavarban Ezért izgalmas! nevet
#37454
Na, hogyha a közepes zivatarból sem lesz 0,1 mm, akkor már semmibõl. nevet
METAR LHSN 211615Z 12003MPS 3000 TSRA BKN033CB 17/14 Q1016 NOSIG RMK YLO=
Egyébként, ha jól tudom, katonai állomásokról csak óránkénti adatok vannak, így csak a 18 UTC-s távirattal lesz Tmax és csapadékadat.

Bár a radar alapján nehezen hihetõ, de nálam egyébként még mindig csak csapadéknyomra futotta.
#37453
Kérünk szépen egy szolgálatost, hogy írja be a hivatalos Tmax és csapadékegzisztencia adatot. kacsint
#37452
Nem meg mondtam, hogy fél 3-kor lesz zápor, hát tessékvidám Remélem a 0,1 mm is összejöttnyelvnyujtas Ja elnézést, azt hittem fél 3-kor volt zápor, azért 15 percet tévedni, nem olyan soknyelvnyujtas
#37451
Megint 22 °C volt negyed 5-kor:
METAR LHSN 211415Z 36003MPS 9999 FEW027CB SCT040TCU SCT083 22/14 Q1016 NOSIG RMK BLU=

Remélem azért 0,1 mm összejön, ha nem volt meg a negyed 3-as záporból.
Nálam még egy csepp sem esett ma...
#37450
Micsoda pech, ez lett volna az én idõm! Taroltam volna! beteg
#37449
Fél órával késõbb teljesen más idõ volt már... zivatar
METAR LHSN 211215Z 33006MPS 9999 -SHRA SCT027CB SCT033TCU 19/12 Q1016 TEMPO -TSRA RMK BLU=
Azaz erõsen felhõs, gyenge zápor, mérsékelt északnyugati szél, 19 °C.
#37448
Elõre is gratulálok, egy ilyen körben, remek eredmény az laza
#37447
Azt hiszem, hosszú lesz a lista 9,6 pontnál kacsint Én is ott leledzem, ha laza
De én gonosz ember vagyok, s ha bukta, legyen kemény! Ne is legyen csapi! kacsint
#37446
Gumicsizmát levettem, csipetnyi idõm van idekukkantani.
A jelenidõ nem sokon múlt és jól bemelegedett.
Eddig:
tmin: 13°C
tmax: még ?-es
felhõzet: erõsen felhõs
jelenidõ: nincs
takt.: 22°C
szél: gyenge északi
csapadék: még ?-es


#37445
Nekem 20,4 pontom lehet, ha lesz csapadék, és ennyi marad a Tmax.
#37444
Nos, ha lesz csapi 9,6, ha nem, 6 pont... szomoru Hõmérsékletek már rég elszálltak. Legalább a szelet eltaláltam. laza

1. hely kiadó... kacsint
#37443
Ha 22 fok lesz a Tmax is és lesz csapadék, akkor 19.2 pontom lesz. Ha 23 fok lesz a Tmax, akkor 20.4 pont.
Phileas, igen, erõsen felhõs: Link kacsint
#37442
Most már biztos az erõsen felhõs is, 6 okta volt ugyanis: Link
#37441
Ez kész, 1 óra alatt 3 fokot melegedett??? zivatar Akkor ezzel az erõvel még nyári nap is lehetvidám
#37440
Betojok, ha a legkorábban tippelõ "adflug" - nem is láttam eddig játszani, megnyeri a kört. Eddig a szélirányon és a felhõn kívül minden stimmel neki.
#37439
Már annyit sem. nevet
METAR LHSN 211145Z 02003MPS 9999 FEW027CB SCT033TCU 22/13 Q1016 NOSIG RMK BLU=
Tehát, 12 UTC-kor: talán megvan az erõsen felhõs (de ez nem 100 %, erre még várni kell), jelenidõ nincs, gyenge északi szél és 22 °C.
#37438
Szerintem 20 fok lesz, EF, gyenge ÉK, nincs jelenidõ. Remélem nem lesz igazamnevet

Wow, még rosszabbszomoru
Szélre, és felhõre kapok max pontot, hõmérsékletre 0. Komoly...
#37437
Csak az nem ugyanaz! Állítólag oda a valóban órakor mért eredmények kerülnek, míg nálunk a 40-es laza
Egyébként nem vagyok túl izgatott, mert nekem bukta a forduló! De kell kiesõ forduló is kacsint
#37436
Ha más nem még 10 percet várni kell, és akkor a met.hu-n megnézhetjük. Én is izgatottan váromnevet
#37435
Nincs egy legény se a gáton, aki megsúgja a mért eredményeket?
#37434
Akkor egyetértettünk, csak azt nem értem, hogy történhet másként? laza
Beállhatnál észlelõnek kacsint
#37433
Akkor csak szimplán mazochista vagy vidám
#37432
Ez nekem csak rossz, mert északnyugatit adtam, és 19-et aktuálisra. nyelvnyujtas kacsint
#37431
Ezt tuti házilag gerjeszted kacsint
19 fokról felugrott 21-re? A szél pedig eddig folyamatosan északi volt! Gyanús vagy laza
#37430
Nálam a város DNy-i részén nem esik, viszont feltámadt, és észak-északnyugatira fordult a szél. Tõlem nyugatra azonban nagy feketeség van. zivatar
#37429
Ne csináld már, én ugyanezt adtam. Bárcsak 45-kor is annyi lennenyelvnyujtas
#37428
Egy gyenge zaporocska azert megis bekoszonhetne az allomasra...
Jo sok zapor alakult korben.
#37427
Most akartam linkelni pont nevet Viszont nem örülök annak, amit írszzavarban

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-10-02 21:01:11

Vép

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

146159

Hírek, események

Kopogtat az ősz

Időjárás-változás | 2025-09-21 09:40

pic
Az előttünk álló hét még nyáriasan indul, majd keddtől fokozatosan elkezdődik a lehűlés, ami területileg változó csapadékkal is járni fog.