Légköroptika
Köszi!
Itt a Cserháttól Ny-ra van még (Már a köztünk levõ Cserháttól).
Azt hiszem kikerülte, vagy csak az É-i csücskét lépte át.

Nagyon jó képek!
(Neked jobb rálátásod volt, nekünk betakart a Cserhát, meg a távolság..

Készítettem pár képet a 23-án, pénteken este, fõleg Szlovák
területen haladó zivirõl. Controll is készített róla képeket, ill.
ha jól emlékszem, Borka is említést tett róla.
Ugyan Szécsénytõl elég messze haladt el, de tudomásom
szerint Salgótarján kapott esõt a szélébõl.
Két képpárt linkelek, néhány perc eltéréssel, villámos-, illetve
villámmentes képeket. Ritkán villámlott (3-5 percenként), de
akkor olyan erõs fénnyel, hogy a teljes ég kivilágosodott.
A villámos terület zöme teljesen beégett a képeken pár
szélsõ ág kivételével.
A képeken a távoli dombokig tart Magyarország, illetve a
második képpár jobb széle is hazai terület.
Link

Legyen teljes a kép Rólad a kollegák számára A kisbolygó mellé hozzáteszem, az SN 1999by jelû szupernóva független társfelfedezõje is Te voltál 1999-ben - mégpedig a SAJÁT eszközeiddel, nem valami államilag támogatott obszervatórium félautomata szuperkütyüjével na eldugulok mert a végén bepippansz rám
Fotóztam vasárnap este is, most nézegetve azt is érdemesnek
tartom "elemzésre".
Dátum 2007.06.24. 22:04 (NYISZ)
A leméretezett, némileg tuningolt változat:
Link
Feltettem az eredeti, gépbõl kijövõ képet is:
Link
Ha van hozzá kedvetek, ezt is megnézhetnétek.
Itt elõzményképek nem nagyon készültek, bár
a horizonthoz közelebbi részekrõl vannak azért.
Elõre is köszi.

Deepsky, a nevedet viselõ kisbolygóról rajtam kívül is tudnak a fórumban jóegynehányan, de gondolom valami tapintatfélébõl nem kérdezõsködtek és faggattak Téged
Elõre is köszönöm a képeket, irok
Elõre is köszönöm a képeket, irok
Deepsky ez nyilván "szem kérdése", mindenkinek más a színlátása másként és másként különítik el a szinárnyalatokat és színmélységeket. A múlkoriban írtam hogy saját tapasztalatom szerint a "hivatalos NLC ablak" elõtt is láthatók NLC-k nemegyszer - saját érzékelésemet akkoriban úgy írtam le hogy ha a "szabályos kék-vörös alkonyszínek" közé (számomra) jellegzetes türkizkék/kékeszöld színek is keverednek, már keresem az égen az NLC-t. Ez persze az én szemem "etalonja". Mások esetleg másként érzékelnék - de észrevehetik, ha odafigyelnek és "megtanulják" a látványt, ami az õ szemükre jellemzõ spektrumban jelenik meg.
Hogy Te miket nem tudsz!
Más. Ha küldessz címet (a mailem szerepel az adataimban),
Neked is elküldöm a tegnap kielemzett képkollekciót.
Igen, egész múlt hétem a fejemben volt a kérdés,
amit idõhiány miatt mindíg elfelejtettem feltenni:
Van-e látható elõjele az NLC-jelenségnek.
A tényleges észlelhetõségi idõszak elõtt, esetleg
napnyugta táján felismerhetõek-e azok a felhõk?
Több este is elkezdtem a fotózást már naplemente
táján, hogy lehessen követni az eseményeket,
az esetleges azonosíthatóság miatt. De van-e ennek
értelme? Bár most úgy tûnik igen.
De egyértelmûen (szabadszemmel) látszódhatnak-e
"idõ elõtt" ezek a felhõk?

Deepsky látszik hogy alapos ember vagy, nem csinálod "félszívvel" a dolgaid; nem véletlen hogy Rólad nevezték el a 95179-es sorszámú kisbolygót ami az idõk végezetéig hordozza a nevedet
Köszönöm mindenkinek a 25-i képeimmel kapcsolatos
hozzászólását, véleményét.
Továbbá itt köszönöm meg a tar.hu-n levõ képeimre
kapott jó szavakat. Ez utóbbihoz annyit fûznék hozzá,
hogy a fotózásokkor igyekszem a lehetõség szerint
alaposan elpepecselni a felvétel készítésekor: képkivágás,
környezet beállítása, számomra optimális expók készítése.
Továbbá a képek utómunkáiban - fõleg a monitoron való
minél élvezhetõbb megmutatáshoz szerintem szükséges
mûveletek terén - is igyekszem mindent megtenni.

Jó reggelt, Noli Alaposnak tûnõ válasz, legalábbis katonásan szabatos és tömör Sejthetõ volt hogy a kép többrétegû felhõzetet mutat, ahogy én is feltételeztem még a "vizsgálat" elõtt, visszaolvashatod... Részemrõl köszönöm, ugyan még kiváncsi lennék a támogatást nyújtó szakértõre meg az eszközeire de végül is nem fontos...
A" propos... most egy személyes dolog jutott eszembe; Deepsky vizsgált képei CET DST 22 körül készültek ÉS azt mondod a cca. EGY órával KORÁBBI képein is elkülönithetõk az NLC-k az pedig erõsen NAPLEMENTE tájékán volt... Hát akkor MIÉRT is lettem ollan keményen letolva pár napja? Tudod amikor azt mondtam hogy már az alkonyatban is figyelek rájuk, mert olykor naplemente táján IS érzékelhetõk szabad szemmel az NLC-k az égháttér színárnyalat-eltérései alapján? Hmmm? Hej de rám estél akkor ezért a mondatomért pedig ezexerint mégis megeshet sõõõt bibibiiii
P.S. ha hozzájutnék az eredeti nagyfelbontású képekhez, én is megcsinálnám rajtuk a denzitogramot, rétegekre bontást stb.

Köszönöm szépen a kimerítõ elemzést, munkát, illetve a jelenség mibenlétének kiderítését.
Mail-ben fogok még reagálni az ottani, bõségesebb írásodra.

Alássan jelentem, hogy Deepsky felhõi NLC-k. Gyönyörûek, kétrétegûek, és a korai (a belinkelt képeknél cca egy órával korábbi) képein is láthatóvá tehetõk az akkor még látványosabb Ci-k mögötti égbolton. Tökéletesen elkülönülnek a Ci-ktõl, sávos, hullámos, csomós, örvényes és fátyolszerû szerkezeti részeket egyaránt mutatnak, részint keveredve a két egymás feletti NLC réteg miatt. Árnyékot sehol sem vetnek, amit Lord annak vélt, az a diffúz szélû sávok élesebb oldalán sötétebbnek látszó - ám valóságos színû - égbolt, mely a sáv elõterében annak diffúz volta miatt világosabb, ezzel tévesztve meg a vizslató szemeket.
Ma láttam életem elsõ KH-felhõjét! :-D
Fotó is van, de elég satnya: annyira izgultam, hogy megörökítsem, hogy közben szétesett a "rendszer". :-(
Most már viszont tudom, hogy nem lehetetlen elkapni õkegyelmét! :-)

Nagyon szépek a képeitek Deepsky & Axon
A második RSP/BJ-re készülve kipróbáltam az infrát éjszakai terepfotóra (és videóra):
Ajánlom másnak is a kísérletezést

Fantasztikus képek, minden elismerésem Deepsky-nak!
Székelykeresztúron jelenleg ez a helyzet:

Szia!
Persze, de már csak holnap. Igaz amiket itt bemutattam,
azokat megtalálod az adataimnál szereplõ tár.hu-n is.
Oda nagyon sokat feltettem, ha valamelyikrõl több adat
kell, akkor azt is meg tudom adni.

Jaj, tudsz nekem ezekrõl képet küldeni dátummal, helyszínnel? info kukac csillagasz pont at
Nem muszáj mindet (gondolom 22 fokos többször volt már), a legszebbet

Nem tudom mennyi pixelinfo változott amikor "lekezelted" a képet;
Egyéni vélemény (nem ítélet!): vegyes kép, a baloldal kb. 1/3-án részben Ci-k is bezavarnak, de egyébként NLC látszik szerintem.

Örülök, hogy a kérdésem ekkora "szakmai vitát" váltott ki. Nagyon kiváncsi vagyok a szakértésekre. Várom a végeredményt. Mindig jó, amikor értelmes emberek értelmes dolgokról beszélgetnek
Ugyan, szerintem a vita egészséges terében maradtunk, nyilvánvaló, hogy védjük az igazunkat, amirõl majd kiderül, hogy igaz-e. :-)
Részemrõl semmi gond, csak "leálltam" és várom az eredményhirdetést
Bár a denzitogramot még meg akartam csinálni, de most már megvárom Noli szakértését; majd aztán döntöm kétségekbe õt is
A rejtélyt én is érdeklõdéssel várom.

Nagyon köszönöm mindenkinek a segítõ szándékát
a mibenlét kiderítésére.
Viszont sajnálnám, ha a megvitatás helyett össze-
zörrenés lenne a dologból.
U.I: Ha ez a dolog megoldódik, lesz egy igazi "rejtély"
azok számára, akik szeretnének vele foglalkozni.
Még elõ kell keresnem ahhoz is az eredeti képeimet.

Én is komolyan vettem mindamellett, hogy segítõ- és nem "rivalizáló" szándék vezetett. Ennyi, kiszálltam a témából.
A kicsinyítés rendben, egyébként küldtem Neked mailt arról a címrõl, ahova küldheted. Köszönöm!
Oké, nem akartam én rosszat. (Deepsky is bizonytalankodott)
Elsõ ránézetre én is NLC-re szavaztam, aztán a lányok véleményét is figyelembe véve, egybevetettem a hajnali NLC-vel megkezelve a képeket és ennek alapján úgy vélem a lányoknak mégis igazuk van
Innen kezdve Rád bízom a dolgot, én "kiszálltam"
Mindenesetre fenntartom hogy az a csík amely sötétebb a közeli szabad égrész háttérszínénél, az árnyék - továbbá érdemes minden bizonytalan képrõl denzitogramot csinálni, az egyértelmûen eldönti hogy mi az árnyék és mi nem.

Persze küldök.
Viszont estétõl elég sok képet készítettem a Ny-i és É-i
égterületrõl. Eléggé változatos volt az ég, kell sok összekötõ
szöveg is a képek mellé.
Több képet is küldenék, csak kérdés, hogy mekkora a
mail kapacitásod. Esetleg hozzányúlás nélkül, csak lejjebb-
kicsinyítve küldhetem-e, esetleg erõsebb tömörítéssel?

Kedves, hogy fáradozol, de az eredeti képbõl szerintem több infó kiszedhetõ.
Na mégis átemelem a nagyobb képet 450-re picinyítva
elég göcsörtös a kép nem? a hajnali kép marad ugyanolyan, csak a jobb sarkában lesz "buckás"

Illetve nlc is lehet két rétegben, melyek tovább erõsítik a szem becsapását...