2025. augusztus 21., csütörtök

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#23002
Huhh, de egyre jár az agyunk, így 350 km távolságból! nevet
#23001
Nem bírtam megállni, hogy ne olvassam mégis a fórumot.
1; Ennek a fórumnak nem arról kell szólnia, hogy kit hogyan érint fûtési szempontból ez az idõ.
2; A vízhiánnyal teljesen egyetértek. A hó elengedhetetlen része a télnek hisz mikor lassan olvad el épp az a szerepe, hogy mélyen leszivárog a talajba. A másik funkció a növények védelme. Harmadik pedig a mi szórakoztatásunknevet
3; Akik azt mondták, hogy ez téli idõjárás azoknak nincs igazuk. Ezen a télen nem láttam befagyott tócsát, vagy eddig a kutyák vize egyszer sem fagyott be a vödörben de mégcsak hártya sem volt rajta. Ez a helyzet viszont siralmas. Vajon ha ilyen langymelegen megy ki ez a tél, akkor mennyi kártevõ és rovar lesz nyáron. Idén már úgyis elviselhetetlen volt a szúnyogmennyiség, ezután majd harapni lehet õket. Erre, meg ha rájönne még az elõbb említett szárasság és máris egy rekord rossz terméssel álunk szemben.
4; Nem fogok a hosszú távú esélyekrõl olyanokat írni, mint svadasz vagy mások, mert nem is tudnék olyant írni. De minden futás meleget vetít elõre. Nincs mit szépíteni. Továbbra is ez az idõ várható.
#23000
Az nagyon szép és jó, amiket itt leírtok az eddigi, az átlagtól gyengébb tél "védelmében".
Csak éppen itt nem arról van szó. Lehet ezt nevezni síránkozásnak, meg pszichológiai "kibeszélésnek", ettõl függetlenül a tények azok tények. A tél eddigi részét kis túlzással csak a naptár alapján nevezhetjük annak. És való igaz: ez a csúnya, hûvös, de eseménytelen idõjárás mivel jobb, mintha kevéssel alacsonyabb hõmérséklet mellett sokak megelégedésére még esne némi hó is? Ami azért a tél tartozéka akármit is mondunk.
Mert néha már kezdem azt érezni itt a fórumban, az idõnként már agymosásra hasonlító beírások közepette, hogy nem is kéne a hó, mi a francnak, nem kell az hogy essen, nincs itt az ideje, volt ilyen máskor is, hiába van már december vége. Majdnem úgy néz ki néha, hogy az a furcsa, ha télen esik a hó. nevet
És nem lehet mindenki itt olyan profi, mint pl. svadasz (minden tiszteletem az övé), hogy ilyen iszonyat szakmai beírásokat nyomat. De ha jól tom ez itt nem is követelmény a metnet-fórumozóktól. És ettõl függetlenül azért lehet ide beírni, ugye? Mert szerintem egy amatõr hozzászólása is lehet olyan hasznos, mint egy profié, még ha idõnként az nyafogásnak is néz ki...
Bocs a hosszért, de ez asszem belefért a "bugyuta síránkozók" védelmében. nevet
#22999
Donnie, lehet, ciklonokkal kellene kereskedned, lenne rájuk vevõ ebben a régióban :-) és mindenki jól járna.
Sajnos nincs arra elg idõm, hogy áttúrjam a netet a fellelhetõ régi adatokért, de kíváncsi lennék, hogy ennyire stabilan tartó helyzet mikor volt utoljára? Jóformán szeptember vége óta ez megy.

A csapadékkal meg nagy gondok lesznek szerintem is, és ha pont a szélsõségek erõsödésére számolunk, akkor a tavaszi-nyári esõk is inkább felhõszakik lennének, ami meg viszi a talajt, a növényeket is.
Szóval a hosszútáv jelen esetben nem csak a pár napnál távolabbit jelenti. Egy száraz tél nagyon visszadobja a növények fejlõdését, ráadásnak ha meleg nyár követné, akkor komoly vízhiányok is lesznek.
#22998
A brit viszonyokat nem ismerem, bár arra tényleg elég komoly dolgok voltak mostanában.
Az elmúlt nyár 3 hatalmas vihara, amely Budapestet súlytotta, vagy az itt-ott feltünõ forgószelek is arról tanúskodnak, hogy nyáron elég gyakori volt a nagyfokú labilitás és felhalmozódó feszültség a légkörben.
Szerintem ez megismétlõdhet a következõ nyáron is.
#22997
Én csak amiatt aggódom, hogy visszajönnek a gigaciklonok, és letépik a fejem itt :/
#22996
Tudom, hogy nem ez a tökéletes helyszín ezen gondolataim megosztására, de azért leszek pimasz és megteszem.

Az elõzõekhez hozzászólva, az tényleg nem probléma, ha kevesebb lesz a fûtési számla és az utcákon megfagyók száma. Megjegyzem a havat én is nagyon hiányolom.

Szerintem a gond inkább az, hogy a globális felmelegedés és ezáltal okozott klíma változás - és szerintem a velejáró nagyfokú labilitás, kiszámíthatalanság, szélsõségek - majd nyaranta fogja igazán éreztetni negatív hatását. Lehet, hogy a mostani csapadék hiány jelenleg nem feltünõ, de ez aszályhoz vezethet. Lehet, hogy összességében ugyanennyi csapadék fog jutni Magyarországra, mint korábban, de ha annak megoszlása nem megfelelõ, akkor az számos negatívumot hozhat (szárazság - árvíz/belvíz kontraszt).

Bárki bármit mond, ez a mohó emberiségnek köszönhetõ, mert bár korábban voltak hasonló folyamatok, de nem ilyen gyorsasággal történtek. Egy fûtésrõl, vagy villamos energiáról érthetõ módon nehezebb lemondani, de ami a személyi gépjármû használatot illeti, az tragikus. A legnagyobb szennyezõ forrás, melynek mértékét igen rövid idõ alatt a töredékére lehetne csökkenteni csupán a kényelem rovására. Természetesen a legnagyobb autósok sírnak folyamatosan, hogy nem tudnak sielni menni. Na itt ezt be is fejezem, mert tényleg messzire megyeknevet

Visszakanyarodva a fórumozók korábbi eszmefuttatásaira, én is amelett vagyok, hogy eddig a tél elsõ fele elmaradt. Nem a hóra gondolnék fõképp, hanem a hõmérsékletre, mivel a közel múlt hidegebb napjai is csak a medencébe megülepedett ködnek volt köszönhetõ és nem az igazán hideg levegõnek.
Már csak abban reménykedem, hogy a nyár nem lesz hasonló (folytatódó szárazság és meleg rekordok), mert annak is ugyanúgy lehetnek áldozatai (emberi és gazdasági), mint egy kemény télnek.

Kellemes Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!
#22995
Teljesen egyet értek azzal a véleménnyel hogy itt az érzelmek játszanak fö szerepet...
Ha -5 fok lenne nappal -15 éjszaka minden nap november 20-tól március 10-ig,akkor az sem lenne tél,mert nincs hó...
Sokan csak a hóhoz kötik a telet,pedig ez nem igy van...
#22994
Érdemes ránézni a met.hu-s hõtérképre,Románia felforrt,a hidegfront átkeverésére nagyon jó példa...
#22993
Aha, egész a következõ futásig, amikor újra felborzolódnak a kedélyek.
Amiket én nagyon jónak tudok tartani itt, az a svadasz-féle hosszú bejegyzések, azok sok érdekességet tartalmaznak, illetve még Snowhunter meg pár nem "pszichológiailag" idelátogató kolléga beírásai nagyon jók s fontosak. Ezekbõl kéne több. :-)
#22992
Katus nénik, nem Mari nevet
#22991
Köszi!nevet
#22990
Hát igen a siránkozás nem kellene, de ha kibeszélik maguból átmenetileg megnyugodnak, tiszta pszichológia fórum nevet
#22989
Ezzel a 0 fok körüli ködös idõvel egyébként nem sok fûtést lehet megtakarítani, összehasonlítva azzal ha esne a hó egész nap -1 fok melett.
#22988
Még annyit: az egészet nem azért írtam, mert én hõsként kiállok a szegény Mari nénik mellett, akik nem tudják fizetni a gázt, hanem azért, mert nem arról szól a fórum, amirõl kellene, hanem arról, hogy ki reménykedik, ki adta fel a reményt, ki temeti, ki nem. Sajnos egyre kevesebb a rendes, témába illõ bejegyzés, amelyekbõl az ember tanulhat, szélesedhet a gondolkodása e témában, ehelyett megy a siránkozás meg az ujjongás tetszõleges sorrendben váltakozva. Ez a szánalom, nem a tél.
#22987
Igen, az ál-talány az egész más, én is majom-mód másoltam a helytelent, köszi, hogy szóltál!
#22986
Nem demagóg, csak azt próbálom megmutatni, hogy nem pusztán tragédiaként lehet felfogni a nem tetszõ idõjárást. Lehet, hogy itt mindenki olyan rohadt jól van eleresztve anyagilag, hogy havi 10-20 ezer forint többletkiadás nem számít, de nem mindenki él így. Ettõl még lehet szeretni a telet, ahogy én is szeretem, de nem csak egy nézõpont létezik.
#22985
Egy apró helyesírási megjegyzés: bármilyen furcsának tûnik, az bizony nem "általány", hanem átalány. nevet
#22984
Noli ez így demagóg.. Nagyon jól hangzik, értem én mire gondolsz, szép gondolat, de itt az idõjáráskedvelõk Figyelj, akkor ne legyen nyáron vihar, mert lefújja a szegény ember kunyhójának a tetejét? Ne legyen villámlás mert belecsap valakibe? stb..
#22983
Petyosz, aki általányt fizet, annak is van a szezon végén elszámolás, amikor visszatérítik, amit nem fogyasztott el. Nálunk is így van egyébként. De vannak, akiknem tûzifára sem telik, és egy hideg szobában ülnek csak...
#22982
A gáz asz,hogy sok ember általányt fizet a fûtésben..tök mind1 -20 van e vagy +10..
Én már tök megbékéltem hogy nem lesz hó..igazából nem vettem fel még a vastag kabátomat se(nov elején pár napra)..ha bejön netán vmi hideg bajba leszek,mert már megszoktam ezt a langy idõt..és még azt hittem a mult évi volt szar télvidám
#22981
Legalább nem kell annyira fûteni:Link
Most nem tudom,hogy ez a jó-e szomoru , vagy ez nevet ,erre a képre?
#22980
GFS rájött,hogy már nem hisszük el a mézesmadzagait,ezért nem is erõlködik,hanem szemünkbe vágja az igazságot.....
#22979
Szerintem az a baj, hogy érzelmekkel keveritek a tudományos alapokon történõ elõrejelzéseket.

Nincs hideg (én személy szerint igen kedvelem a hideget!)- ergo egy rakás pénzt meg lehet spórolni a fûtésen, és ezen sokaknak múlhat ma már sajnos az élete is akár.
Nincs télies idõjárás - ergo kevesebb a közlekedési baleset, ami megint életeket ment.
Szóval vannak igazán jó oldalai is a dolognak, annak ellenére, hogy hozzátok hasonlóan borzasztóan örülnék pár centi hónak is. Nem érdemes a reményrõl meg ilyenekrõl felháborodva beszélni.
Elég nyilvánvaló, hogy ez a csúnya, hosszan kínzó AC nem nagyon akarja, hogy örüljetek, örüljünk. Ez van.
#22978
Ez várható volt még 20-szor átalkítja a GFS Január 6.-át.
#22977
Na ennyit a január 6-i mézesmadzagodról... nevet Meg ne sértõdj!
Nem mintha ez a futás mérvadó lenne, de az új még az elõzõnél is rosszabb.
Metfickóval teljesen egyet kell, hogy értsek.
#22976
Nagyon degenerált nyomási helyzet van Európában, végig magasnyomás még a végén lehet, hogy nemhogy hó, még csapadék és hideg se lesz.
#22975
De nyomogasd egy kicsit tovább is! Utána mi jön? Hát azt inkább hagyjuk. Olyan hosszú ideig tartó mézes madzagra gondolok, mint amit már soxor láttunk.
Daniello: ez valóban nagyon gyenge mézréteg rajta, nem is édes, inkább keserû, romlott az egész... nevet
#22974
Nekem ez mézesmadzagnevet
#22973
Hát ez azért inkább mézes izesítésû madzag!
#22972
Itt a mézesmadzag:
Link
Link
#22971
Gyerekek!
Én most amit az idõjárásról gondolok, azt két okból nem mondom ki.
Az egyik, hogy most a legszebb ünnepünk van. A másik pedig, hogy ha én azt itt leírnám, az annyira rettenetesen csúnya lenne, hogy örökre kitiltanának innen, de még az internet-szolgáltató is kiléptetne... nevet
Amúgy beszéltünk itt a közelmúltban többször is a mézesmadzag-effektusról. Már többen is írták ezt és valóban a legborzasztóbb az, hogy mostmár még ez a fogalom is megszûnt a GFS-en (pedig ez elég elvakult modell általában ilyentéren), egyszerûen nincsen kilátás a valódi, havas télre. Idáig jutottunk, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim! nevet
Eddig azzal áltattuk egymást: majd januárban. Lassan itt az újév és még csak remény sincs. Ha beáll újfent az izlandi szörnyeteg, akkor itt reszeltek a télnek, inkább tavaszi idõ lesz. Utána pedig marad a február, az újabb reménykedés, majdpedig az, hogy "oohhh, ott van még a március nyugi!", aminek sajnos van is valóságalapja ugye az utóbbi évek tapasztalatai alapján ez lett az igazi téli hónapunk. Hátha akkor?
Áhhh, ez a fórum komolyabb annál, hogy örökké csak a reményeinket fogalmazgassuk. Maradjunk a tényeknél: egyelõre nyoma sincs az általunk hõn áhított idõjárásnak...
Kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek továbbra is, még akkor is, ha az idõjárás igyekszik tönkretenni az ünnepi jókedvünket! nevet
#22970
Igen Lackó packó egész nap feljebb megy a hõmérséklet! Már +0.5 fok van!
#22969
Nálad is megenyhült?
#22968
Azért a végére nagy nehezen odakerültnevet

#22967
Nem én csak nyelvtanilag nem láttam helyesen. Ahányszor elolvasom annyiszor nem lelem az állitmányt! nevet
#22966
marad az enyheség.....a magasban...
#22965
Metwolf és magyarul hogy van? :-)
#22964
Ez a ciklon elég dúrva lenne,ilyen még mély ciklon még az elõzõ zonális idõszakban sem volt :O

Link
#22963
Az új évben mintha az idõjárás is új idõszámításba lépne át a mostani fáklya szerint... Csapadékos, eleinte ugyan enyhe, de végül hûvös, havas idõjárásunk lehet.
#22961
Link
Hát igen... A zonalitás... Most meg kell küzdenünk 3 hét esõs zonális irányítású idõszakkal. Vagy több? Ez volt tavaly is, így január 15-20-a elõtt nem érdemes változásban reménykedni.
#22960
Ez a jó Link
#22959
Pénteken ÉK lehet 2-3 cm hó.Látványnak szép lesz arrafelé. Link
#22958
Dk Ausztráliában 800m felett fehér a Karácsony.Ez botrányosszomoru
#22957
Legalább lesz csapi....
#22956
Ja,a fáklya:
Link
#22955
Már 29.-tõl szór a fáklya,többnyire felfele...
#22954
Meg Görögországban is lehet!
Spanyolban már volt!
#22953
Hát Meteo ja! Az ott olyan hó lesz mint a pinty!

Utolsó észlelés

2025-08-21 08:53:26

Nagyalásony

21.6 °C

18005

RH: 73 | P: 1006.0

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

144516

Hírek, események

Lehűlés és csapadék is érkezik

Időjárás-változás | 2025-08-19 12:51

pic
Jelentős időjárás változás előtt áll a kontinens és hazánk időjárása is.