Időjárási visszatekintő
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
A mai nap délután/kora este is telibe verte a Fennsíkot, Csipkéskutat, Bánkutat, Ómassát a zivatar.
Most értem haza, bringával voltam kint.
Jávorkút elõtt defektet kaptam, Bánkúttól a Borovnyákon keresztül jöttem, akkor már felnin. 15 perces tempóval Ómassán voltam így is, de egyáltalán nem élveztem a jó nagy lecsapók, és a sûrû, eleinte tisztán csak apró jég miatt.
A zivatar végén víz is volt a csapadékban.
Ezt szerencsémre már a helyi kocsmában vészeltem át. Közvetlen emberek járnak szerencsére oda és kaptam is rögtön egy üveg pincemeleg sört. Meglepõen jólesett.
Csapadékból saccra kb. 10-15 mm jött le.
(A valós értékre kíváncsi lennék majd.)
A 110 mm 3 nap alatt 2010-bõl nem semmi, azt azért nem "ûbereljük", de a mai napból kiindulva a következõ 3 napban az újabb 50 mm nem lehetetlen, és a +80 mm-es értékhez máris több, mint a 2010-es. És most még hideg is van hozzá.

A hét végén a Bükkben 30-55 mm esõ volt. 2013-ban Bánkút átlépte a 600 mm-t, így ott hétfõ reggelig nagyjából 80 mm-rel több esett, mint 2010. május 26-ig. Igaz 2010. májusának utolsó 3 napja csaknem 110 mm esõz hozott.
Csütörtök óta megyeget éjjelente a konvektor... elképesztõ!
Pedig nálunk a baba még itt sincs, ha akkor is ez marad az idõ, akkor a nappali után a hálóban is be kell majd kapcsolni :/

Nálunk is fõként a kisbaba védelme okáén harmadik napja be-be kel kapcsolni a gáz-fûtést.
Jó hûvös ez a május vég.
Jó hûvös ez a május vég.
Nekünk már harmadszorra kellett beindítani a fûtést májusban (igaz kisgyerekek is vannak).
Érdekes, hogy a Velencei-tó fölött a radarképen megfigyelhetõ ici-pici pacából, ami nem igazán mozgott, 5 mm esett le kora reggel

menni kéne legközelebb ilyen loggeres leolvasásra bringával, de akkor ott maradnánk egy napot Bánkúton mint tavaly. Nagyon király kis bringázás volt a fennsíkon.
Érdekes fordulatot vett a május errefelé. Melegen és szárazon indult, most meg hidegre fordult és a júliusból április elejére tértünk vissza. Amikor ápr. végén, május elején voltak már hõségnapok is az országban, nem gondoltam, hogy mostanra a lakás 19 fokra hûl és a befûtés réme fenyeget (mivel ennél csak rosszabbat ígérnek)... [esõ]
Ez a hetedik május, amit a naplóba jegyzek, de ilyen kevés (5) nyári nap csak 2010-ben volt, akkor 3. Hõségnap sem lett, pedig 4 évben is elõfordult ( 2007-ben 7 volt !)
Csapadék 2010-ben és 2007-ben volt több, de ahogy áll a helyzet 2007-et beelõzzük, de 2010-et esélytelen.
A középT most 16,7, ami még zuhanni fog és a 2011-es 16,2-ig is lemehet, de a 2010-es 15,7 alá nem fog talán. A többi jóval melegebb volt.
Elmondható, hogy az idei év az 5. hónap végén is az átlagos T és átlagnál kétszer több csapadék jegyében telt eddig. Átlagnál észrevehetõen (számottevõen) melegebb és kevésbé csapadékos hónap csak az április volt itt.

A mai napot a leolvasással, fényképezéssel töltöttem a Bükkben. A vége kicsit áztató lett, de élveztem.
Képeim:
Link
Bánkúton a síháznál folyik a forrás.
2010-ben volt benne utoljára víz.
Tele van a karszt.
Logger adatok feltöltése, a jövõhétre húzódik a rengeteg teendõm miatt.

Haza is értem.
Már nem volt sajnos.
Kb. 1 héttel késhettem el.
De volt még kucsma gomba, alhavasi ibolya, kankalin és még sok minden más.
Meg hideg, és áztató esõ hazafelé menet.
Tegnap elõtt még a Csurgói háznál is csak 1,5 fok volt, a töbrökben pedig bõven fagyott.
Májsuban 10 feletti eddig a fagyos napok száma, de igazán hideg egyik sem volt. Rengeteg (legalább 4-5 napon) volt a hõmérséklet reggel csak pár tizeddel, de pozitív tartományban. Ilyen is kell.

A hófoltra kiváncsi leszek Jó lenne már felnézni a fennsíkra.
A Bükk 600 m feletti részén is elértük, sõt Bánkúton már május hónap közepéig meghaladtuk az éven az 500 mm-t. Tisztességes mennyiség az egyszer biztos.
Link
________
Kb. 20 perc és indulok A hegyre. Leolvasom a Fennsíkon a loggereket.
Este jövök friss hûsítõ adatokkal. Hazafelé jövet Ómassán megnézem a hófoltot hogy érzi magát.

Mátraalmáson néhány milliméter hiján elértük az 500mm csapadékot alig több, mint négy és fél hónap alatt. Összehasonlításképpen az 1951-2000 közötti sokéves átlag 765mm-en áll, míg a tavalyi száraz évben "csak" 564,7mm hullott le - persze ennek a mennyiségnek az Alföld döntõ részén örültek volna, hiszen az ottani sokéves viszonyokat még ez is felülmúlná.
Jöjjön a havi bontás: (átlag, 2013-as mennyiség)
jan 42 92,4
feb 42 124,2
mar 46 165,4 (1925 óta a legcsapadékosabb március!)
apr 59 42,8
maj 82 72+
Ha decemberig csak minden hónapban az átlagnak megfelelõ mennyiség lejön, akkor 2010 után ismét behúzhatok egy négyszámjegyû évet [esõ]
Érdekes amúgy, hogy 1000mm feletti éves csapadékösszeg az elmúlt 40 évben mindössze kétszer, 1999-ben és 2010-ben fordult elõ Mátraalmáson. Legalább ugyanennyire szembetûnõ viszont, hogy a 20. század közepén néhány évente követték egymást az ilyen bõséges esztendõk: 1952, 1958, 1965, 1966, 1970 is 1000+-os év volt! 1925 és 1952 között pedig a 20. század 70-es, 80-as éveihez hasonlóan egyetlen alkalommal sem volt példa a bûvös ezres szám elérésére.

30,4 mm esõnk volt tegnap. Ezzel 55 mm a hónap. Nézzük az idei csapadékot az 1951-2008-as pápai átlaghoz képest:
Hó 1951-2008 átlag 2013
jan. 31 mm..........97 mm
febr. 26 mm..........89 mm
márc. 36 mm.........112 mm
ápr. 42 mm..........41 mm
máj. 56 mm..........55 mm
Látható, hogy az elsõ negyedév az átlag 3-szorosa lett, de azóta is megvan az átlag, de még a májusnak nincs is vége.

2013. április Cegléden
Kissé megkésve, de elkészítettem az áprilisi összefoglalót. Érdekes, kétarcú hónap volt; elsõ felében még szokatlan hideggel, sok csapadékkal (2-án még hó is esett), második felében száraz, napos idõvel, a végén a tavalyihoz hasonló kánikulai meleggel. Tavaly 31,4°C volt a havi maximum, idén 31,3°C.
Zivatar viszont nem volt, pedig érdekes módon már februárban és márciusban is elõfordult egy-egy zivataros nap, áprilisban viszont nem észleltünk dörgést Cegléden.
Hõmérséklet: havi közép (napi három adatból) 12,5°C (30 éves átlag 11,5°C)
max. 31,3°C (30-án), min. -0,7°C (2-án).
Csapadék: 30,7 mm (átlag 39 mm, tavaly 48 mm).
Legnagyobb napi csapadék: 16,7 mm (2-án).
Zivataros nap: 0
Részletes napi adatok: Link

kis területen is elég nagy a szórás. Itt nálam 30mm felett volt a csapadék, de ha a város túlsó végét nézem akkor már 20 környéke csak. az a vasárnapi esti konvektív cucc épp felettünk alakult ki. azt sem tartom kizártnak hogy Tárkány vagy attól bentebb még több is esett volna. Voltam bodza viziten a Vöröskõ-völgyben (még jó pár nap kell neki) és több olyan helyrõl jött lefele a víz a völgybe ahol csak rendkívüli csapadékmennyiség esetén szokott.
Miskolc-Avas 20 mm alatt maradt az elmúlt 2 napban, a Bükkben viszont 40-50 mm hullott. Bánkúton 63 mm. Ott az éves összeg 525 mm körüli.
Ma reggel újabb 16,4 mm-t mértem, így tegnap hajnaltól 34,9 mm a hozam, igazi áztató esõ volt mind. Elõtte a hét végén nem hullott mérhetõ csapadék.
A vasárnapi körbe engem elkerülõ heves konvekció után hétfõ reggelig 4,5 mm esõ hullott, majd délelõtt további 4,2 mm. Most éjjel pedig a hideg-örvény 4,7 mm csapadékot adott.
Ez együttesen 13,4 mm, ami a hûvös, borongós idõ miatt nagyon jól hasznosul, valóban aranyat ér.

Mezõtárkányban több mint 23 mm esõ esett hajnaltól ma délig. Jóféle áztató esõ! [esõ]
A hírekbõl kiindulva úgy tûnik, hogy Szeged északi fele és Algyõ kapta a legnagyobb jeget szombaton.
Csapadék: Algyõ: 35,2 mm (Szegedtõl Északra), Újszeged: 25,2 mm (K), Ballagitó 15,2 mm (D). Forrás: ATIVIZIG. Link
Nálam Móravárosban (Szeged DNY-i része) 17 mm esett, viszont kb. 3 km-re NY-ra lévõ Bajai úti met. állomáson, ha jól emlékszem csak 5,6 mm.
A román radar innen megtekinthetõ: Link , ez alapján könnyen visszanézhetõ Link
11.05.2013 19:22 UTC-tõl érdekes, érdemes rázoommolni Szegedre.

2013.április, Szolnok - belváros:
Átlagok, összegek:
Havi középhõmérséklet: +13,3 °C (+1,8 fok eltérés a szolnoki sokéves átlagtól; 4 mérésbõl átlagolva)
Tmin átlag: +8,0 °C (+2,4 fok eltérés a szolnoki sokéves átlagtól)
Tmax átlag: +18,9 °C (+2,1 fok eltérés a szolnoki sokéves átlagtól)
Havi csapadékmennyiség: 34,5 mm (84 %-a a szolnoki sokéves átlagnak)
Légnyomás átlag: 1015,7 hPa
Napsütéses órák száma: 252,7 h (SYNOP) (+67 h a szolnoki sokéves átlaghoz képest)
Napsütés átlag: 8,4 h
Szélsõértékek:
Tmin: +0,4 °C (1.)
Tmax: +30,6 °C (30.)
Legnagyobb napi hõingás: 16,8 °C (25.)
Pmin: 1002,5 hPa (3.)
Pmax: 1028,1 hPa (15.)
Legnagyobb napi csapadék: 15 mm (2.)
Jelzõnapok:
Csapadékos napok: 9
Jelentõs csapadékú napok: 2
Zivataros napok: 1
Havas napok: 0
Hótakarós napok: 0
Fagyos napok: 0
Téli napok: 0
Nyári napok: 7
Hõség napok: 1
Ködös napok: 2
Télbõl a nyárba, röviden így lehet jellemezni az idei áprilist. A hónap elején még fagypont közeli hõmérsékletek voltak, húsvét hétfõn az ország több részén havazott. Nálunk már nem esett hó, de hideg, barátságtalan, csapadékos idõ volt az elsõ héten. 10-e után gyökeres változás következett, erõs felmelegedés, 20 fok közeli Tmax-ok, melyek a hónap második felében tovább emelkedtek, megszülettek az elsõ nyári napok és 30-án az elsõ hõségnap. Sokat sütött nap, igazi kora nyári idõ jellemezte a hó második felét. A havi középhõmérséklet így jóval az átlag felett alakult, a szárazra forduló idõ következtében a havi csapadék elmaradt a sokéves átlagtól.
Évi csapadék (a mai napig): 294,8 mm

Egy közepes zivataron vagyunk túl itt a Velencei tó környékén, nálam 4 mm jött le, már-már locsolni akartam pedig:-)
A Safir finomhangolásához jól jött volna az áprilisi zivatarok gyakoribb elõfordulása.
2013. április nálam:
T átlag: 12,86 °C.
T min. átlag: 7,14 °C.
T max. átlag: 19,07 °C.
Absz. T min.: 0,9 °C. (01.)
Absz. T max.: 29,5 °C. (26.)
Absz. hõingás: 28,6 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 3,1 °C. (03.)
Legmagasabb napi átlag: 21,5 °C. (29.)
Napi átlagok hõingása: 18,4 °C.
Legalacsonyabb T max.: 4,0 °C. (03.)
Legmagasabb T min.: 18,0 °C. (27.)
Napi legnagyobb hõingás: 19,6 °C. (25.)
Napi legkisebb hõingás: 1,3 °C (03.)
Legalacsonyabb légnyomás: 1003,4 hPa. (03.)
Legmagasabb légnyomás: 1029,2 hPa. (15.)
Nyári nap: 7 db.
Ködös nap: 1 db.
Hóeséses nap: 2 db.
Havi csapadékmennyiség: 23,1 mm. (éves: 298,4 mm.)
Csapadékos nap: 12 db.
Mérhetõ csapadékú nap: 4 db.
Jelentõs csapadékú nap: 1 db.
Legnagyobb csapadékú nap: 16,6 mm. (02.)
Az átlagnál 1,7 °C-kal melegebb és szárazabb (54 %) hónap volt. A hónap elején még télies hangulat uralkodott (hóeséses napok), míg a második felében a szárazság mellett az erõteljes felmelegedés (csaknem hõségnap) és a nagy hõingás volt jellemzõ. A hideg márciust követõen a természet gyorsan utolérte magát.

Hát igen! Tegnapi Tmax nálam 31,2°C, ez meg április elseje: Link
Tegnap utaztam Szeged-Debrecen-Szolnok-Szeged útvonalon, minimális belvíz még található itt-ott a földeken. Egy helyen öntözték már a friss vetést.

Szerintem a napi átlagtól való eltérés lenne az érdekesebb. Pl. Pápán ápr. 3-án 1,5 fok közép volt(február), míg 27-én már 20,6 fok, vagyis július.
Itt ény-on nagyobb a kontraszt, bár Pápa nem a legszélsõségesebb helyeink egyike, de 3-án megmaradó hóréteg volt napközben is hóeséssel és 3 fokos maximummal, míg 26-án már 28,1 fokkal havi max állt be.
8-án a havi minimum még -2,7 fok volt,de 18-én már nyári nap 25,4 fokkal. Tehát 10-15 nap azért volt valami tavaszféleség, azóta viszont már nonstop kora nyári idõ van, ami simán elmenne júniusnak. Tehát itt nem afféle fagy és hómentes ( mint Pestszentlõrincen) április elejét követte 2 hét múlva pár napos nyár, hanem masszív késõ téli idõ volt márc. közepétõl április elsõ hetéig, hogy aztán bõ 10 nap után masszív kora nyár legyen (itt ugyan hõségnap nélkül, de máshol 30 fok is lett, igaz, hogy ott talán 2 héttel korábban nem fagyott és havazott).

Március 29: Tmax 2,5°C, eltérés a sokéves maximum átlagtól -10,5°C
Április 29: Tmax 29,6°C eltérés a sokéves maximum átlagtól +10,6°C

Az érvelésed annyiban kicsit sántít, hogy havi átlagokat hozol példának, miközben az idõjárás független a hónapok kezdési idõpontjától.
Ha mondjuk 10-14-e körül kezdõdne egy hónap, akkor a mostani tavasz már sokkal rendkívülibb lenne?
Amúgy igazad van. Csak a felhozott példa....

Igen, így volt, de az az áprilisi "nyár" nagyon rövid életû volt, a mostanihoz nem hasonlítható, aztán kb. 1 hónapot kellett várni a hasonló meleg idõre május végéig, mert elõtte gyakran hûvös és esõs idõ volt, átlag alatti is lett az 5. hónap hõmérsékletileg.
Az abszolút igaz, hogy egy emberöltõ alatt rendkívüli, ritkább is ennél vélhetõen.
Az idõsebb korosztály pl. akik 1950 körül születtek, õk megéltek már pár évtizedet, viszont életük nagyobb részét, közel 40 évet egy olyan idõszakban, amirõl megállapítható az elmúlt néhány évszázadot nézve, hogy egy egyáltalán nem normális idõjárású idõszak volt. A Kárpát-medence idõjárására az elmúlt évszázadokban a legjobb jelzõ talán a szeszélyesség, mert az volt inkább az általános. Ehhez a mostani (1990-tõl) idõjárás ismét jobban hasonlít. Ami ritkább volt az az, ami pl. az 1910-es években vagy 1965-1985-ös idõszakban volt tapasztalható.

1995-ben volt az igazi télbõl nyárba pottyanás. Hózáporos április közepe után április 22-én már 25-30 fok volt.
De 1997 sem volt semmi. Mennyi is volt akkor a havi T közép? 6 C fok? A végére mégis nyár lett.

Akkora idõtávban, amelyre te kitekintesz valóban nem példátlan.
De egy emberöltõ alatt igenis rendkívüli.
Saját életembõl nem emlékszem olyanra, hogy április 3-án reggel 10 cm hó, fagypont alatti hõmérséklet és masszív hófúvás legyen.
Régebben az április végi 30+°C-ok is szokatlanok voltak, mostanában ez már gyakoribb.
Mondjuk ezért hívják szeszélyesnek az áprilisi idõt (lassan az október is csatlakozhat hozzá).

Egy-két kijelentés nagyon sántít itt. Milyen hideg volt most április közepéig? Április második hetében? A 15-18 fok már hidegnek számítana? Link
Nem igaz, hogy soha senki nem képes felfogni, hogy egyszerûen nincs két egészen egyforma hónap, évszak, év, stb.. 1800-ban sincs így, miért is lenne. Márciusban egy hét elcsúszással történik minden, 10-e körül van a legnagyobb hideg, nem 16-17 környékén, majd 25-26 helyett 20-22 a második hideg hullám, majd az azt követõ átlagnál még hûvösebb idõszak is elõbb van 5-7 nappal, tehát április 1 környékéig tart, nem ápr. 5-7-ig. Ezt követõen az eltérés szépen fokoztatosan eltûnik majd. Nagyon hasonlít egymásra ez a két idõszak. Az elcsúszást figyelembe véve legyen március 14-április 10 és április 11-30 a másik hónap. Az elsõ így 2,9°C, a második, ahogy már írtam, 16,35C köré várható.
Ami összességében!!! most történik március-áprilisban bármennyire is példátlannak tûnik, nem az!

Tévedtem 4 évet ...
Valóban érdekes az az év, de most nem olyan egészen, mert most a nagy hideg úgy márc. közepe és ápr. közepe közt volt, így a havi középben a márc. és ápr. közt nem lesz olyan drasztikus a kiugrás. De amíg ápr. 3-án síkvidéken még megmaradó hó esett és a hónap közepén fagyok fordultak elõ, addig ma, 26-án már hõségnap és melegrekord lesz, ha minden igaz és a napi közép úgy 20 fok környékén lehet, ami júliusi érték.

"ennél drasztikusabb télbõl nyárba váltást már nem tudok elképzelni"
Ó, dehogyisnem lehet ennél durvábbat elképzelni!
Még március közepén vettem észre, hogy az idei év február közepétõl szinte pontos mása az 1800-asnak. Ezt akkor lehet, hogy le is írtam valahova a fórumba. Azóta még egyértelmûbb lett a hasonlóság. Csupán az a lényeges eltérés, hogy akkor egy a mostaninál jóval hidegebb márciusból a mostaninál melegebb nyárba torkollott az idõjárás április végére. Akkor és most is az április eleji hûvösebb idõbõl szinte folyamatos emelkedéssel lett nyár. Idén is egészen fokozatosnak tekinthetõ a melegedés áprilisban(Budapest).
Mindez számokban: 1800-ban 1780 óta a harmadik leghidegebb márciust (-1,3°C) a legmelegebb április követte (16,6°C). Idén a március középhõmérséklete 3,8°C volt, az április 12,7°C környékére várható.
Ha nem nézzük idén április elsõ 10 napját, amikor még átlagosnál hûvösebb volt, akkor az azóta eltelt 15 nap középhõmérséklete 15,0°C, figyelembe véve, mi várható még, idén ápr. 11-30 (20 nap) középhõmérséklete 16,3°C közelébe várható.
1800-ban a legmelegebb idõszak ápr. 22-29 volt (8 nap). Akkor a 8 napi középhõmérsékletének átlaga 22,0°C közelében lehetett. Idén a legmelegebb 8 napos idõszak ápr. 23-30. lesz 19,1°C körüli várható középhõmérséklettel. 1800-ban áprilisban 12-17 nyári nap, 5-8 hõségnak fordulhatott elõ az országban. 1-2 napon, különösen ápr. 29-én a napi középhõmérséklet meghaladhatta a 25,0°C-ot.
Végezetül egy ábra, amin Budapest havi középhõmérsékletei és az 1780 óta elõfordult szélsõértékek szerepelnek: Link

Úgy látom, hogy éppen ápr.15-én történt meg egy nagy fordulat az ország idõjárásában és nálam is. Az addigi inkább átlag alatti és rendkívül csapadékos idõszak egy átlagnál jóval melegebb és száraz idõbe váltott, mondhatni 180 fokos fordulat pár nap alatt(máskor hasonló fordulat márc. 20. táján szokott elõfordulni). A T azóta itt minden nap a 20-26 fokos tartományig ment fel és a hajnalok bár frissek( egy számjegyû minimum), de már a fagyok eltûntek.
Írtam, hogy 16-án lett meg itt az idén elõször a 20 fok, de 18-án már 25 fölé ment. Csapadék az országban 10 napja szinte semmi, rengeteg a napsütés, bár nálam lett egy kis zivatar 3 mm-el és 1 dörgéssel, de nem ez volt országosan a jellemzõ. Úgy látom, hogy a 30 fok is esélyes ebben a hónapban és bár sokak szerint ez nem különös ( bármi történik nincs új a nap alatt, mert ugye 1957-ben meg 1796-ban is ....), de ennél drasztikusabb télbõl nyárba, árvízbõl szárazságba(?) váltást már nem tudok elképzelni.

S ha jól sejtem, ezzel egy széria kezdõdött el
Már ma is megvolt a kerekített 29 délvidéken...

Meglett... 25,1 a mai max.
Szeptember 29. óta elõször volt nyári napunk.

Tegnap ilyentájt dörgött egy határozottat. Ezzel véget ért az okt. 1. óta tartó zivatartalanság. Elõtte sem sok volt, pl. szept. 1, aug. 2 db zivatar. Õsz 2, tél 0, tavasz eddig 1. Mivel szeptember óta bõdületesen sok csapadék esett az elõzõ 2 évhez képest és csak 3 gyenge zivatar fordult elõ elmondhatjuk: a csapadék 99 %-a errefelé nem zivatarokból hullik ill. fordított az arányosság a zivatarok száma és a csapadék közt. Zivatarrekordoktól fényévekre vagyunk mostanában...
Az év eddig egyetlen zivataros nappal áll Kecskemét reptéren, március 14. volt a nevezetes dátum. Persze senki ne valami nagy égszakadásra gondoljon, kb. 1 darab morajlás volt akkor is.
Illetve ezen kívül 2 napon elõfordult villogás.
Nem sok...
Továbbá itt még az elsõ nyári napra is várunk, az eddig max. 23,4, múlt csütörtökrõl.

Úgy 15-20 éve volt ez még jó hely lavinának. Azóta igencsak megnõtt az aljnövényzet, ami akadályozza a hócsúszást.
Leginkább a Leány-völgyi katlanra leszek kíváncsi. Ott talán hetek múlva is láthatunk havat.
De lehet, vannak még jobb helyek.
A Szinva forrásnál az út szélén sokszor nem is látni a havat, csak ha megkapirgáljuk az azt elfedõ avart.