Agrometeorológia
Az õsszel vetett fokhagyma nálam is gyönyörû.
Megfeszített munkával két napra tervezett munka ma készen lett.
A csonthájasok metszését is lényegében napközben elvégeztem (rendesen megszenvedtem, három fát meg kellett ifjítani...), emellett a kései borsó (két ágyás, összesen öt), a sárgarépa-petrezselyem kettõse (öt ágyás) illetve a hagyma fele (2 kg) elvetve.
Így a korai zöldségek ültetése nagyjából kész (a hagyma megmaradt másik felét hétvégén ujjagykorlat lesz elültetni).
A következõ ültetési hullámig van két-három hét, addig is lesz idõm a lemetszett ághegyet elrendezni (amellett három tavaly kiszáradt szilvafa kivágását és õszévagását elvégezni).
Azonban a legfontosabbat holnapra idõzítem (hogy ma ilyen jól mentek a dolgok), a lemosó-permezezést.
Amennyiben lesz erõm hozzá, mert kivagyok (kezem lában sajog) és ha a fáradtságtól alig látok is ki a fejembõl, mennem kell éjszakás mûszakra...

A szomszédom kajszi fáján megjelentek az elsõ virágok. Ez a fa a legkorábbi kajszi a környéken, az enyém szerencsére még közel se jár a virágzáshoz.
Ezt a képet tavaly ápr. 1.-én lõttem a szomszéd kajszijáról: Link
Hát nem is volt egy darab gyümölcs tavaly ezen a fán, míg nálam lett 14 darab! Ez volt a kis pannóniámnak az elsõ termése!

Az idei tavaszodásban érdekes, hogy a magasabb középhõmérséklet miatt a dombi fekvésekben elõbb szokott virágozni minden.
Mivel az elmúlt idõszakban jellemzõen borult, szeles, csapadékos idõ volt, az inverziós elõny hiányában a dombokon valamivel hidegebb volt, így nem tapasztalható különbség lent és fent.
A kajszik kinyílás elõtt Link Link Link Link Link
Meg vannak már kinyílóban lévõk is Link Link Link Link
Az aranyvesszõ és a nárcisz is virágzik nagyrészt.

De én saját tapasztalat alapján úgy csináltam, hogy elõször az elöregedett, korhadt, száraz ágakat, gallyakat, utána az egymásba hajló, egymást keresztezõ gallyakat vágtam le.Lehet nem jó így, de hát már mindegy.

A meggyfa tavaly rengeteg meggyet adott, remélem ez idén sem lesz másképpen.Lett jó pár üveg befõtt, és még jutott egy kis dzsemre is.
Alma, körte fánk nincs, csak õszi, megy, cseresznye, és még ott volt a ribizli, málna, rózsa.Holnap megyek, készítek pár fotót, és majd meglátjuk, jó lett-e.
Viszont hiába van rendesen gondozva, 2 õszibarack fát ki kellett vágnom, és 1-rõl 4 nagyobb ágat le kellett vágnom, mert teljesen ki voltak száradva.
Ültettem el 2 õszibarack, és 1 sárgabarack fát is, remélem szépen meg fognak foganni.
Viszont már nagyon sok "dudva" van..Fõleg az az utálatos lúdhúr..

A földimogyoró fagyérzékeny növény, ezért csak április végén, május elején lehet vetni. Vetésre csak a pörköletlen, héjában lévõ magok alkalmasak. Egyes vetõmagboltokban lehet kapni vetnivaló mogyorót. A dobozán rajta van minden tudnivaló.
Ma sikerült felrotációzni, a gyümölcsfákat megmetszeni, és a nyárfapalántákat is felmetszeni.Holnap jöhet a vetés.
Floo:Köszi a segítséget.

Floo:Köszi a segítséget.

A mostani talaj hõmérséklet,a kapott hõösszeg elégséges ahhoz, hogy a vetemények-kelések szépen alakuljanak.
Igazad van a csonthéjasok metszésével, lehet még várni. Alma-körte-szõlõ fronton már idõszerû a metszés ritkítás, mert ezzel is kevesebb permetszert kell kijuttatni.
Az õszibarack pedig tényleg a végére hagyható, mivel elég nagy az idõjárás függõsége.Én majdhogy az egérfüles- 1/3-ad virágzásban metszenék. Nagyon figyelni kell ilyenkor a heti-kétheti elõrejelzéseket, hogy ha jönne egy 2-3 napos hideg cseppes derült éjszaka,akkor kicsit rövidebbre,(késõbb nyílnának az alsó virágok).
Azért is jobb késõbb metszeni, akkor már látható a virág-termõ borítottság. Aki a minõségre is gondol akkor dönti el a fa termés mennyiségét is. (hosszú vesszõ= sok apró gyümölcs, rövid 1/3-os vesszõ kevesebb,de szebb gyümölcs).
A majdnem "zöldmetszés" után pedig azonnal egy védõ-lefedõ permet,a levél fodrosodás, monília és egyéb fertõk ellen.(lepergett virágok, véletlenül sérült termõ bogok) miatt. Ez majdnem érvényes a kényes meggyre is.

Szokatlanul korai idõpont valóban, de a talaj, lég hõm., várható 8 - 10 napos idõszakú idõjárás , és a talaj állapota megengedte a veteményezés elkezdését. V.hagyma, fokhagyma, borsó, sóska, retek egy kevés kezdésnek... Az aprómagvasok ágyását még át kell néhányszor gereblyézni.... Döbbenetesen szépek a tavalyról véletlenül bennmaradt foghagyma, vöröshagyma tövek. A metszésekkel próbálok várni egy enyhébb, naposabb idõjárásra, lehet hogy a körte, alma nem tûr már sok halasztást, a csonthéjasok még bõven. Csonthéjasokat, fõleg az õszibarackot az utolsó elõtti pillanatban metszem ha lehet. Szerencsére most volt õszi lemosó permetezés is nálam, (nem minden évben jön össze...) , persze ettõl a tavaszi ugyanúgy szükséges.
Itt az elmúlt évekhez mérten (az elmúlt három évben március végén, sõt tavaly április elején) elég korán tegnap kezdõdött el az idei kertszezon.
Az enyhe télutó miatti kellõen meleg (5 fok felett 5-10 cm mélyen) talajba az évelõ hagyma mellé a korai borsó (rajnai törpe és kevés Kelvedon) el lett vetve. A hétvégén késõi borsók illetve az összes hagyma lesz betervezve illetve ha még lesz idõm (mert holnaptól délutános leszek a hét hátralévõ részén), a sárgarépa-petrezselyem kettõs.
Ami a fákat illeti, az alma-körte kettõs lemetszve, a csonthéjasokkal még várok szûk egy hetet, a lemosó-permetezés utána tervezõdik.

Phúúú ez a saláta eszméletlen szép így.
Én is terveztem fóliát rakni, de a szakdoga leszívja az idõmet. Év második felében neki fekszem. Addig marad a szabad ég alatti dagonya. Pénteken is kitoltam a rotátort, azt az elsõ kör után leszakadt az ég. Úgy néz ki a következõ hétvége is ugrik az esõ miatt.

Ma elvetettem a borsót és a retket. Illetve az újhagymának való dughagymák is a földbe kerültek. Elég nedves volt a föld a rotációval megbirkóztam, de ki tudja mikor lenne rá idõm. Hajrá tavasz most már!

Az elmúlt 1 hét megfigyelése alapján a kertben lévõ madarak leálltak a kitett cinkegolyók és egyéb eleségek fogyasztásával. Úgy néz ki elegendõ táplálékot találnák már.
Az egész télen át tartó etetés meghozta gyümölcsét, hallhatóan több madár dalol a környéken.
Néhány bátor méhet is láttunk már.

Hát?? Itt azért 3-1%-os oldatokról van szó, Agrol (3 dl./10 liter) Rézoxi (10-20 dkg./10 liter)
Az eleje túl tömény,a vége meg gyenge lesz.

Gyönyörû Trachycarpus fortunei példányok.
Pedig ennél többet is ki lehetne hozni az ottani klímából. Mármint a mediterrán növények szempontjából...
Én most a Hesperaloe parviflora-val kísérletezek. Ezt a telet természetes átvészelték. Országos viszonylatban MÉG ritkaságnak számítanak, gyûjtõi értékük van.

Zalaegerszeg mellett egy Gellénháza nevû faluban az egyik udvarban mediterrán növények, örökzöld magnóliák, ciprusok, Trachycarpus pálmák vannak kiültetve 20 éve, minden telüket a szabadban töltötték Link Link Link Link
A pálmák Link Link Link
Jó vastag törzse van már Link Link
Meteorológiailag, klimatológiailag ezt tudják a zalai dombok.

Az Agrol + és a Rézoxiklorid úgy tudom keverhetõ, nem csapja ki egymást.-1 permetezés ha egyszerre juttatom ki.
Az lesz, csak ma erre nem volt már idõ(erõ)
De a lemosózás kész a kertben.Tavaly elmaradt, sokat is kellett permetezni. Reméljük idén kevesebb lesz a vegyszer kibocsájtás. A legtöbb fán már erõsen duzzadtak a rügyek. Némelyik körtén már látszik a rügyeknél valami zöldes
A szõlõ is,fõleg az 1-2 éve ültettek rügyei erõlködnek. Az öreg szõlõ még pihen! 
Nárciszok 1-2 héten belül virágoznak, jácint kinyílt. Itt a tavasz. Reméljük innentõl nem lesz "tél"...

Még annyit, hogy a lemosó szereket nem szabad egymással keverni, mert más kémiai bázisúak.Csak tiszta víz, az is jobb, ha langyos,10-15-20 fokos, akkor nem üllepedig gyorsan.(eltömõdés,fõként a nevikénnél)
Vannak bizonyos keverékek, mint a "rézkénpor" de ez inkább a vegetatív szakaszban a szõlõre ajánlott.

Öreg vázágakon látható ez a felületi gombásodás, van ahol a zöld cserép-moha penész, van hogy a fekete korompenész telepedett meg. Alapos kéreg kaparóval, drótkefével a fehér,zöldes háncsig tisztítsd le, és azonnal gyógyító Agrol+Plusz, vagy rézoxiclorid lemosóval kezeld. Persze ha láthatólag levénült ágról van szó akkor törzsközeli lefûrészelés, és elégetés a célszerû. Nem biztos, hogy olyan mérges gombák, vírusok támadták meg. Akkor a fiatal csemetéken is látszódna, sajnos csak a májusi hajtásnövekedés, virágzás során, egyik napról a másikra mintha leforrázták volna.- Kajszi gutaütése.-
Halihóó! Itt az elõ tavasz!
Sokaknak;
A tél végi lemosó permetezéseknek elérkezett az ideje. Kis rendszerezést írok, ami most idõszerû.
Az almás termésû gyümifáknak a Nevikén lemosó idõszerû, persze aki elõbb tart a ritkító-alakító metszéssel és kéreg lekaparással, annak szer takarékos a beavatkozás. Hatása: áttelelõ kártevõk, aknázómoly-bogár-levéltetû, és lisztharmat ellen.
Csothéjas gyümölcsfák; Dió,cseresznye,meggy,szilva!,barackok; Elsõ nekifutásra az Agrol+ plusz olajos lemosót ajánlom,a rügypattanás elõtt. Ahol tavaly éréskor gondot okozott a ragacsos,mézgás gyümölcs és levelei, most alapból ki lehet irtani a levéltetû tojásokat ezzel.
Áttelelõ képletek a mogyorón;
Link
Látni a három tojást,a pikkely levélkék alatt.
Majd kb.10 nap múlva már a rézalapú, gombaölõ szerek a megfelelõk, azoknak is van atka-tojás megfullasztó hatásuk. Elõnye az Agrolnak és a réz-oxiclorid szereknek , hogy másnap lehet metszeni,ritkítani. A Nevikénnel vigyázzunk, mert iritáló lehet még 5 napig.

Metszés és lemosózás délután megvolt.
Sajnos a sárgabarackfákon 1,6 m magasságig elhalt rügyeket találtam.

Hát igazad lehet,mindenesetre várok a fûrésszel még. Megvárom tavasszal mit produkál az egészséges fákhoz képest. Hétvégén otthon leszek akkor 1-2 képpel is tudom dokumentálni majd a pontosabb diagnózishoz.
A lemosó permetezés nem tud semmit meggyógytani (más permetezés sem nagyon), különösen, ha a fertõzés (gomba, baktérium, vagy vírus) már az élõ kéregben, vagy a fatestben van. Ha van egy fertõzött fád, célszerû kezelés a láncfûrész, különben azt kockáztatod, hogy a többi fán is elterjed a fertõzés. Farontó gomba, vírus, vagy baktérium átviteléhez az egyik fáról a másikra elegendõ az, hogy pl. nem fertõtleníted a metszõollót, ahogy áttérsz az egyik fa metszésérõl a másikra. Vírus átvitelhez (pl. csonthájasoknál a Sharka) elég a levéltetvek közvetítése.
Kissé SOS. Idén is megjelentek fekete foltok most már 2 almafánk vázágain. Az egyiknek a törzse pedig olyan mintha leszáradt, töredezett lenne rajta a kéreg. Hétvégén tervezzük a lemosó permetezést. Ez rendbe hozhatja vagy már késõ?
Újabb ág eltávolítás,illetve a beletörõdésen kívül valahogy lehetne gyógyítani a fákat? Tavaly még mindegyik szépen termett.

Én lebeszéltem magamat az esti gilisztagyûjtésrõl. Április közepénél hamarabb nemigen költözök le a vízpartra, addig csak kínlódhatnék a giliszták életben tartásával.
Felénk meg harcsaünnep lesz
A rovarok tényleg elkezdtek mozgolódni. Tegnap még egy szúnyogot is láttam és a helltakiban a csapadékvíz tele volt legyekkel.

A mi etetõnket is elkerülték a cinkék. Addig az idõjárásra fogtam, amíg meg nem láttam, hogy a szomszéd etetõjén tömegével esznek. Nem ették valamiért a csíkos, nagy szemû napraforgót (Iregi csíkos). A fene a csõrüket. Kicseréltem fekete apró szemûre, két nap múlva már csapatostól jöttek az etetõnkre tengelicekkel együtt. Most is éppen az utóbbiak veszekednek az erkélyünkön.
A giliszták miatt felénk is rigóünnep van.
Siheone, kullancsok: Valamelyik évben decemberben szedett laskagombával ajándékoztam valakinek egy kullancsot. Garantáltan állatmentes városi családnak, így csak én lehettem a közvetítõ. Sajnos az egyetlen hatékony kullancs elleni szert betiltották, de Szerbiában még kapható.

Igen, a rovarvilág feltûnõen aktív. Valószínûleg ezért fordult elõ az a jelenség, hogy a cinkék november óta elkerülték a házunk elõtti etetõt. Erre még nem volt példa.
Tegnap reggel a vizes járda tele volt gilisztákkal. Februárban...

Sziasztok.
Hihetetlen, de nálunk a napokban már kullancsot is kellett eltávolítanunk. Vélhetõen a kutya hozta fel, és az ember csípõjét találta utána a legmegfelelõbb helynek.

Nem tudom ,hogy számít e egy hideg tél kártevõ ritkulásnál,de tegnap olyat láttam amit még ilyenkor nem.Élõ levéltetû ágakon és kifejlett almamoly a nappaliban.Virágozni kezdõ mandulafa,amit nem tudom mi fog beporozni,mert a méheknek meg még hûvös van.Na majd meglátjuk...
Nem ládás muskátlik.
Azt nehéz garantálni, hogy mindig locsolva legyen ha esetleg úgy alakul.

Én már kitettem az összes muskátlit, igaz virágládákban vannak, úgyhogy bármikor mozgósíthatók, ha támad a fagy.
Idén rekord ideig voltak csak bent, gyakorlatilag november utolsó hetétõl december 3. hetéig, majd január 23-tól február elsõ hetéig. (azaz kb 30 napot nem voltak kint összesen)
Szépen hajt is mindegyik, visszavágtam õket meg ment egy csomó nyesedék a gyökereztetõkbe.

Én megkockáztatom, hogy az elkövetkezõ 10-15 napban nem valószínû -3 fokos hideg az ablak magasságában. Sõt talán nyárig lehet esetleg max. 2-3 éjszaka amikor be kell vinni a most kirakott muskátlit.
Az õsszel (novemberben) kihajtott sárgabarack levelek átvészelték ezt a mediterrán enyhe telet.

Oké! Köszi! Még mindenképp várni akartam..(lásd tavaly március). A szõlõben ablakban sem jó..ha fagy ott is fagy
Marad a pince.
Holnap ha esik ha fúj úgyis kerítés javítás lesz.Vaddisznók megint romboltak A drótkerítést úgy felfeszegették,hogy négykézláb átférnék...õsszel ültetett szõlõtõkék mellett is feltúrták. Remélem kiheverik.
+A megecetesedett törkölyt amit elástam a sorok közé feltúrták így legalább rotálni nem kell

Még várj vele.
-3-4 fokot ablakban kibírnak, annyi még lehet éjszaka.
Én még 2 hetet várnék.
Bár nem néz már ki durva hideg, de az ördög most alszik....csak hogy fel fog kelni!

Üdv!
Érdeklõdnék, hogy a muskátlikat mikor érdemes újra kitenni? Egész télen a pincében teleltek.