Agrometeorológia
Igyekszünk, fõ cél a spórolás is, és nem utolsó sorban jó ha az ember édesapja víz-gáz és fûtés szerelõ.

Nálunk is ez van, és még a cukkini meg egyéb tökfélék is nehezen bírják.
Ma reggel megint megtöltöttem a 3db 200l-s hordót, ennyi miden nap kimegy öntözéskor, és ez csak a konyhakert. A kútban pedig folyamatosan csökken a vízszint, ma mértük, már csak 180cm víz van benne, át is álltunk vezetékesre vízre a házi vízmûrõl(még jó, hogy apu ilyen cselesen építette meg a rendszert anno), a kúti vizet hagyjuk csak locsolásra.

Hiába a napi szintû öntözés, a növények kókadoznak délutánonként elég rendesen.
Fõleg a karfiol, káposzta, uborka.

Ez egy új fajta én is most halottam róla: "Lycopodium Clavatum" a hivatalos neve, illetve a latin neve.
Öntözni kell ember!
Az uborka gyökérzete a felszín közelében helyezkedik el, ha a talaj felszíne száraz, az már gond, fõleg ha tartósan az. Magas páratartalmat igényel a növény. Szerintem este mindenképp öntözd meg!

Nincs öntözve,a friss leveleken vannak barnás száraz foltok olyan mintha megégett volna a levele,lehet hogy a múlt heti gyakori esõ miatt vannak!
Egyébként foszfor hiány is állhat a háttérben. Ajánlanám a fejtrágyázást, esetleg a Szuperfoszfát elnevezésû mûtrágyát, bár én nem vagyok a mûtrágyázás híve.
Amennyiben ez sem segít, betegség állhat a háttérben.

Kellene egy kis segítség!Az uborkának a levelei foltokban megbarnultak,és csörgõsre száradtak,milyen betegség lehet ez,valamint mivel lehet kezelni ezt!?
Egy cselt talán érdemes lenne még bevetni, ha eddig nem: egy kis hatásfokozó a káposztafélék erõsen viaszos levelein tényleg jelentõsen tudja fokozni a szer hatását. Különösen, ha a permetezõ nem porlaszt eléggé, a folyadékcseppek többsége egyszerûen lepereg a levélrõl. Az Agrol vagy a Nonit viszont sokat javít a tapadáson.
Köszi Neked is a választ!
Az általad leírtak alapján majd így próbálkozunk a dologgal.
----------
Kaszabubu, köszönöm a válaszodat!
Általában késõ délután permetezünk, persze ha ezt az idõbeosztás megengedi.

Szia Peti én Actara-val egymás után két nap este 4gr/15 L dózissal adtam nekik (lisztecske/üvegházi molytetû) és mára úgy nézem a nagy részük beadta a "kulcsot", megjegyzem: elcsíptem az invázió elejét.
Nagyon fontos, hogy mivel méhekre kifejezetten veszélyes,vizi szervezetekre is veszélyes (bár nálad ez fennt a "hegyen" nem játszik), ezért mindenképpen csakis napnyugta után szabad használni! Az evije 7 nap káposztaféléknél. Felszívódó hatású, ezért 2-3 hétig hatásos védelmet fog nyújtani.
Jól feloldottátok a port, jól elkevertétek a permetlevet, egyenletesen került minden levélre, mikor kezeltétek vele?
Pár napba beletelhet, mire minden delikvens megadja magát a kezelés után!

Hello és köszi a linket.
Elég sok fajtára jellemzõ a sárga héj. Csak szûkíteni lehet, hogy melyik. 100 %-ra kijelenteni sajnos nem lehet. De nem is igazán baj. Majd adok én neki egy fantázianevet.

Igen, a Decis-nél vigyázni kell fõleg keverésnél nagyon erõs szaga van,kiüti az embert.

Az elõzõ ajánlott szerek kiválók, de tudni kell a kijuttatási opt. idõt, a hatás minél jobb elérése érdekében.
Most az erõs nappali fényben és melegben nem tanácsos még felülrõl sem locsolni, meg kell várni a naplementét, úgy 19-20 óra tájékán.
A felsorolt szerek, meg a gombaölõk is éjszakai csendes idõben fejtik ki a hatásukat 100%-ban. Tehát legyen idõ a kontakt érintkezésre, és felszívódásra.
A decis esetleg még esti kijuttatáskor gázosodik is,kicsit, mint régen a Bi-58, amit betiltottak, mer tényleg kóvájgott az ember is tõle.
A nappali napfény, és gyors felszáradás csak ront a hatásukon.

Ez mondhatni a legjobb szer! Mi évek óta ezt használjuk, és volt kártevõ, nincs kártevõ.

Bár nagyon nehezen de nekem ezzel sikerül Link a növényvédõ üzletben sem tudtak konkrét szert ajánlani csak ezt.

Mit használtok a lisztecse ellen a káposztafélékre?
Nálunk ez problémát szokott okozni, mármint a kártevõk.

A holnap ránk köszöntõ kánikulai idõszak miatt nem vártam, már ma túlestem (egy órája) a megelõzõ permetezésen, mivel kellemes a hõfok, nem forrók a levelek, ma már nem jön korán a harmat. Így a burgonya, paradicsom és uborka megkapta a kezelést, Mikal C lett nekik adva.
Nem szívesen adtam (több év után újra), ám megelégeltem, hogy hiába a rezes kezelés, pl. a paradicsomvész jön, lát és gyõz, újra és újra.

Sziasztok.
Nálunk már öklömnyi méretûek a krumplik. Tudom, hogy hihetetlennek hangzik. Tavaly beszereztünk egy nagyon jó ellenálló-képességû sárga héjú fajtát. Azt most elkezdtük tovább szaporítani. Megnyitottunk egy fészket és csak ámultunk-bámultunk. Mamámnak azt mondtam, hogy most már lehet szedni a krumplit, erre azt mondta: "még várunk vele". Aztán lehet, hogy csak az az egy fészek lett ennyire jó, de már ilyen hamar!? Bár már március elején elültettük.
Az összes fajta eléggé megráncosodott tavaszra, miközben az említett sárga héjú semennyire sem. Az íze is a legjobb. Azt tervezzük, hogy jövõre már csak abból vetjük be az egész kertet. Esetleg valamelyikõtök ismeri a fajtát? A virága fehér.

Ez a jövõheti nagy meleg rendesen megviselheti majd a frissen kikelt burgonyámat.
Szerintem kap majd egy zöldtrágyás talajtakarást a rendszeres reggeli öntözés mellé, így csökkentve a talaj és az alsó légrétegek hõmérsékletét.

Hogy miket nem tudok meg tõletek.
Úgy látszik én maradi vagyok, hogy leragadtam a szõlõbõl készült bornál.
--------------------------------------------------------
Örülök, hogy a tegnapi mozgalmas estém miatt elmaradt a paradicsom permetelése, hiszen hajnalban ömlött az esõ, így adtam volna a semminek egy pofont ha este permetelek.
Így ma estére halasztom.

Illetve hétvégén készül a dióbor is....
/A likõr már folyamatban/
Persze itt szõlõbor az alap, bár az angolok készítenek dióbort bor nélkül is...
Egy kis kedvcsináló:
Link

Jó kis fekete ribizlibor...
De a legjobb a csipkebor... A jégbor elbújhat mögötte.... olyan ízû amúgy mint a jégbor... vagy egy min. 5-6 puttonyos aszú.

Lehet, hogy finom, mivel nem kóstoltam nem mondhatom, hogy nem.
De én maradok a szõlõ bornál.

De én maradok a szõlõ bornál.

Nálunk a bor szõlõbõl készül csakis!
A ribizli sütibe való, hétvégén készítek is gyümölcstortát..

Ribizlibokrunk nekünk is van, anyám bort szokott belõle készíteni.

Petikém, Nektek is csodaszép kertetek van, elismerésem!
Én is hoznék képeket a miénkrõl de sajnos nincs jelenleg fényképezõm.
Ma leszedtük a piros ribizli elsõ érését, 2 láda lett, plusz szedtünk egy kis cseresznyét, az hirtelenjébe 4diszperzites vödör, de még van bõven a fákon(3db fa van) a többit majd hétvégén. Most a két szomszédasszonyunk jön este szedni maguknak, amolyan szedd magad akció van nálunk, persze pénzt nem fogadunk el érte.
Anyuval holnap izzítjuk magunkat, cseresznye befõtt elrakásilag, üvegek már kimosva.
Szóval alakulgatnak a dolgok erre is, szerencsére.

Én is hoznék képeket a miénkrõl de sajnos nincs jelenleg fényképezõm.

Ma leszedtük a piros ribizli elsõ érését, 2 láda lett, plusz szedtünk egy kis cseresznyét, az hirtelenjébe 4diszperzites vödör, de még van bõven a fákon(3db fa van) a többit majd hétvégén. Most a két szomszédasszonyunk jön este szedni maguknak, amolyan szedd magad akció van nálunk, persze pénzt nem fogadunk el érte.

Köszönöm a választ.
Azért résen leszek, mert ha elhányja a magját, nem tudok majd meg szabadulni tõle. Tavaly ezt az egyet hagytuk meg, mert voltak vagy tízen. Mélyre hatoló karó-túlélõ gyökere van.

Szép üde kertekrõl hoztatok képeket. Jó volt végignézni õket.
Bubu: a növényed Nagy sárfû/Hasindító kutyatej - Euphorbia lathyris

Szép kert! Nálunk a burgonya jelenleg minden fázisában megvan: van amelyik sárgul, van amelyik virágzik, ami most kelt ki, és olyan is, ami még ki sem kelt.

Nekünk is van olyan burgonyánk is, ami már virágzik: Link Link
Akkor még pár kép a kertbõl:
Szõlõ: Link Link uborka: Link Sárgarépa, zöldség: Link
Málna: Link Link
Sárgabarack (annak ellenére, hogy az egyik fele elpusztult a fának, a másik felén roskadásik tele van gyümölccsel): Link Link Link
szabadföldi paprika, amelynek 2/3-a paradicsompaprika: Link Nagyon szeretjük!
Körte: Link
Alternatív megoldásként futóbab a kukoricában: Link
Egy kevés zöldborsó, hogy legyen késõbb is: Link (A korai többsége már letermett, nagy része már ki is lett szedve)
Káposztafélék még csak ágyásban: Link
Végezetül néhány kép a mûszeres kertemrõl: Link Link Link

Köszi a tanácsokat, az általad küldött szõlõ õsszel kerül a végleges helyére ültetésre. Tegnap számoltam meg újból, megmaradt 14vesszõ, ebbõl még a szomszédoknak is fog jutni.
A "cuccod" málna, sárga málna, ribizli(kell esetleg fehér ribizli tõ is?)és a szeder már szépen magukhoz tértek a téli nagy fagyok után. Mondjuk a szeder sínylette meg legjobban a fagykárt, ott új szálakat kellett saját részre lebújtatva gyökereztetni mert a 90%-a kifagyott.
A csomag õsszel fog érkezni hozzád, de úgy is jelzek idõben.

A "cuccod" málna, sárga málna, ribizli(kell esetleg fehér ribizli tõ is?)és a szeder már szépen magukhoz tértek a téli nagy fagyok után. Mondjuk a szeder sínylette meg legjobban a fagykárt, ott új szálakat kellett saját részre lebújtatva gyökereztetni mert a 90%-a kifagyott.

Ajánlom mindenki figyelmébe! Én már megkeztem a faszén készítését, trágyával keverve juttatom ki. Link
Igen, emlékszek rá, a sárguló szõlõlevél hullásra. Én sem gondoltam, hogy a fényhiány okozhat ilyet.
Egy ellentétes dolgot mutatnák.
Most hirtelen fényképezett csem.szõlõm;
Link
Most meg én vagyok kérdésben, a levél szélén, de közte is látni szövet-elhalást, ez a napégés következménye? Pedig nem volt erõs a permet %.-ka.
Pedig estefelé permeteztem, de éjjel esett esõ cseppekben megmaradt, reggel-délelõtt meg hasított a kék égbolti napfény.
Más; van egy másod éves növényem, olyan vakond-ûzõnek kaptam. most kezd virágozni és magzani,- mi a neve?
Link
Szép napokat!

Én ma "hónaljaztam" a paradicsomot. Az alsó 20 centirõl mindent levágtam (1-2 levélpár és a picike köztes hajtás azaz a "hónalj"). Karókat levertem, még nem kötöztem ki, majd holnap, illetve ami kicsi, azt majd jövõ héten. Én nem szeretem a felszívódó szereket, (elvbõl sem és nem is akarok belegondolni, hogy mi jut belõle a leszedett termésbe) kapott egy kis bordói lé + kén elõkezelést. Én is félek a paradicsomvésztõl, a sok csapadék beindítja a gombát is, de elvileg megelõzõ kezeléssel és szakszerû metszéssel, karózással, megfelelõ sor és tõtávra ültetve õket (szellõs legyen, ne bokrosodjanak össze) elég sokat tehetünk azért, hogy legyen is némi termés.
A szõlõ is kapott a bordói lébõl. Gyönyörû a lugas, megpróbálom lefényképeztetni valakivel és megmutatom. Lesz termés is rajta (ha az idõjárás is kegyes lesz). Idén nem kívánom elkövetni azt a hibát, mint eddig minden évben, hogy nem csinálok nyár derekán ritkító zöldmetszést. Június legvégétõl kezdtek megjelenni a sárguló levelek (egyre több), augusztusra már "magát ritkította" a lugas. Sokat vakartam a fejemet, hogy mi lehet az oka, Bubut is faggattam tavaly. Csak a legtriviálisabbra nem gondoltam, hogy túl sûrû. Igaz fõleg "árnyékgyár" gyanánt telepítették régen, de én ezen most változtatni fogok. Kicsit szellõsebb lesz.
Egyébként nekem nagyon picike az itthoni kertem, inkább csak a játék kedvéért csinálom, meg anyám örömére.
De "van" máshol is elég növény amit gondozunk. Oda kérném majd a küldeményedet.

Akkor én is veszek holnap a gazdaboltban, és este lepermetelem, hátha segít megmenteni a termést.