2025. május 06., kedd

Agrometeorológia

Adott napon: 
Keresés:
#4646
Mi viszonylag szerencsésen megúsztuk szerintem a fagykárt mivel a fák többsége még nem nagyon van kivirágozva,kb tegnap este21.30- 1:30ig -1,-2fok volt,de éjjel 1:30és 3:50 között megélénkült a szél is egy kicsit,valamint a hõmérséklet is 0fok fölé 1-2fokkal ebben az idõ tartományban,utána viszont gyorsan lehûlt még egészen -4.5fokig!
#4645
Gyorsan frissiben készítettem pár képet a ma reggelrõl. T.min:-3,2 volt, de éjjel 2-tõl holdvilágos derült lett.
Amit elért a kerti slag locsolóm azt le permeteztem. Kicsit várni kellett a víznyomásra, mert abba is jégdugó keletkezett.
1. Szilvafa virágai:
Link
2. Korai cseresznye:
Link
3. Szilva még egyszer. Bocs a fókuszért, az is lefagyott.
Link
4. Öreg cseresznye fa: Link
itt még látszik a másod virág csokrok majd késõbb nyílnak ki.A több ezer virág közül talán ezek még hoznak termést. Jól látszik a vascsõn a jég.A leveles csokrok olyanok voltak locsolás után, mint a csöröge-fánk, vagy a frissen sütött burgonya szirom.

Majd két hét múlva újra fényképezem, mi lett az eredmény. szomoru
#4644
Bocs, nem vagyok aranykoszorús gazda sem (pláne agrárszakember), csak a gyümölcsök alsó rügyeinek késõbbi virágzásához és terméséhez hasonlítottam a dolgot helytelenül. Rám egyébként a gyenge, termõre metszés jellemzõ, így ritkán fordult elõ eddig, hogy nem volt termésem (csak a kajszi,dió ill. néha más is pl. 2010-ben). Ha elmulasztom a túl sok termés eltávolítását, akkor bizony ágszakadás szokott lenni... szegyenlos
#4643
Sajnos a hasonlatod egy kicsit sántít. Csak a szõlõ képes olyan új hajtást hozni, amin újra lesz termõalap. A gyümölcsfák erre képtelenek. Azok csak a következõ évben hoznak újra virágot.
#4642
A rézzel lehetett volna nyomni, én még virágzó kajszira is fújtam az elmúlt években kísérletbõl (3-4 %-os rézoxi, rézhidoxi) semmi baja nem lett. Illetve mégis, késõbb ágszakadás a sógornál, nem ritkította a pici zöld gyümölcskéket.
Bubu. Az a baj hogy betiltották az Orthocid gombaölõt úgy 4 éve. Túlságosan hatékony volt még paradicsom paprika stb palántadõlés ellen is, a sokoldalúsága magasabb érdekeket sértett. A tripla árú folyékony kegyszerek nem voltak dõlésre hatékonyak. ( pl a pirosas színû previcur)
#4641
Éppen ez jutott eszembe: ha sok a virág és fele lefagy, még akkor is lehet termés. Ha feleannyi a virág az erõs metszés miatt, akkor a fagy után sokkal kevesebb maradhat életben. Erre a másodvirágzásra nem is gondoltam, pedig tavaly a szõlõ fagykára után meglepõdtem, hogy mégis lett termés. Még volt lehetõsége másodhajtásokra és azok virágzására...(májusi fagy után szerintem már késõ)
#4640
Lehet, hogy a kimaradt metszés most javadra válik. Vannak gyümi fák, hogy a melegebb idõben a felsõ vesszõk virágoznak el, de ha fagy van ,akkor a megmaradó alsó rügyek még termést hozhatnak. ( ha korán metszünk, akkor csak az alsó rügyek indulnak be, és ha hideg fagy van, akkor annyi, csak a hajtórügyek maradnak meg.)
laza
#4639
Sajnos az állandóan tomboló szelek miatt az idén csak nevikénnel permeteztem (lemosó), a rézoxiklorid hiába lett megvéve :kifutottam az idõbõl és a pár nap alatt hidegbõl melegbe forduló idõ miatt (márc.18. körül) olyan gyors lett a rügyfakadás, hogy a perzselõdésveszély miatt elhagytam... szegyenlos Monília ellen Pápán volt egy permetezés az esõk elõtt.
Sajnos két kert is van gyümölcsfákkal, és a csesznekivel is így jártam: vagy esik, vagy fúj, vagy ha egyik sem, akkor nincs rá idõ. Az idén a metszést is alig tudtam emiatt elvégezni (nem is lett valami alapos), mert vagy hideg volt, vagy vihar, aztán napok alatt bekövetkezett a rügyfakadás. Fagy ellen meg egyszerre két helyen nem lehet védekezni, Cseszneken már lehet, hogy vége a barackoknak, az alma,szilva,dió,körte még nem nagyon virágzik. Olyanra nem is nagyon emlékszem, hogy a cseresznye vagy meggy (persze már virágoznak) elfagyott volna.
#4638
Ha a csonthéjasoknak megvolt az alapozó rezes permet, a monília ellen, akkor nem fognak támadni,a száraz tél-tavaszi száraz idõ miatt sem. A sziromhullás körül, ha jó az idõ, lehet egy "fehér poros"; Orthocid,kaptános, egyéb felszívódó permet a monília ellen.

A ma esti alig szél miatt pedig lehet megint fagy, ha nem lesz középszintû felhõzet. Reménykedjünk. Ha van csapvíz, és szabad idõ reggel napfelkelte körül, akkor jól jöhet egy rövid fel-locsolás pár 10-20 másodpercig. Nem kell leáztatni, elég ez is. Más megoldás esetleg a szélcsendes helyeken a füstölés, szalonnasütõ kis tüzek gyújtása.
#4637
Nekem az a bajom ezzel a széllel (nem szoktam sosem fagy ellen védekezni, a múltkor is írtam, hogy inkább a monília szokott -permetezés híján szeles és esõs hidegben- komoly károkot okozni és inkább a dió kapott gyakori fagykárt), hogy ilyenkor a talaj és a 4-5 m magasság közt kicsi a különbség. Ha szélcsend van, akkor a talajon akár 4-5 fokkal is hidegebb lehet, mint mondjuk 2-3 m-en, a gyümölcsfák termõszintjén. A palánták, bokrok, kis fák számára valóban a szállított fagy jobb lehet, mert 1 és 4 m-en is közel azonos, mondjuk -2, -3 fok van. Ugyanakkor szélcsendben ez -5 és -1. A magas fák (kajszim 4-5 m) esetén ez azt jelenti, hogy szélben vagy minden lefagy az aljától a tetejéig, vagy semmi. Szélcsendben meg 2 m-ig lefagy, felül meg nem. Most melyik ujjamat harapjam... zavarban
Egyébként itt már jóval éjfél elõtt fagy volt 2 m-en. szomoru Ha védekezünk és szél van, ez szerintem halottnak a csók. Így nem is baj, hogy nem törtem magam, mert a füstöt elviszi a szél, locsoláskor meg a termelt hõt is percek alatt. Valójában egész éjjel permetezhetne, locsolhana az ember, ha csak legalább 1 fokot tartósan akarunk emelni... beteg
#4636
Sziasztok.
A szomszédnak olyan hatalmas fajtájú paradicsomai voltak tavaly, hogy "vérszemet" kaptam. Kértem tõle magokat, amik már elég jól állnak. Kb. 2 hét múlva már kipalántálhatóak lesznek. Most nagyon gyorsan növögetnek, több órás napsütést szoktak kapni a párkányon, ha olyan az idõ. nevet Link

Szibéria. A datolyaszilvák hogy állnak? Nálam az erkélyen telelt konténeresen meg sem moccannak. zavarban
#4635
Sajnos újra lentrõl indul a kivi, lefagyott a felsõ része, alul indul 2-3 rügy. Remélem megerõsödik a nyáron. A -20 fok kitett magáért. zavarban
#4634
Remélhetõleg, és vagy tapasztalatom szerint a "szállított, szeles fagy" nem tud komolyabb kárt okozni. Ha csak pár 60-90 percel is hat, nem feltétlen okoz bajt, mint ha szélcsendes -3-4 fok, órákon keresztül. Jól tetted a locsolást, ez védte a csészelevél alatti termõ részeket, ugyanakkor nedvességet adott a nedv keringésnek, sõt még beporozhatta a virág sziromra tapadt porokat besodorva a bibére. laza
..De azért még hátra van még egy éjszaka. Nézem a T.aktot, 10.28-kor, világító napkorong mellett: 3,8 fok,60% rh .Brutál December... szomoru
#4633
Reggel -2 fokra ébredtem és a két kis virágzó fámat (Mariska-õszi-,nektarin) háromszor meglocsoltam napkelte elõtt (még hûlt közben -2,3-ig). Szállított fagy volt, mert a szél is fújt. A kajszimnak is fújtak...(azt nem öntöztem,pedig akkora, hogy 2 mázsát simán teremhetne)...Annak locsolására nem készültem fel, pedig ilyenkor a locsoláson kéne járni az eszemnek... szegyenlos
#4632
Mi még csak 10nap múlva fogjuk ültetni a burgonyát,még jó helyen van a pincében!
#4631
Szerencsére még csak helyenként kelt ki a burgonya így a hét elején még nem tervezek fagyvédelmi öntözést,és nagyon remélem hogy idén nem is kell foglalkozni ilyennel. nevet
#4630
Picit be vagyok .... a fagytól: hétfõn! szegyenlos A múlt heti fagyhullámot sikeresen elkerültük enyhe befelhõsödéssel a kritikus órában: + 0,3 °C lett akkor.
A cseresznyét 2 napig porozták a méhek (reméljük, elég lesz), már kezdi hullajtani a szirmát. A korai kajszi már több napja elvirágzott, szintén keveset volt porozva. Szilva meg a ringló, ill. az õszi 2-3 napig. Tuljadonképpen az összes fa most van a legérzékenyebb stádiumában. Csak imádkozni és reménykedni tudok, hogy a T nem megy le -1 °C alá és nem tart majd 5 óránál többet. Lehet alágyújtunk a fák alá, szeretnék majd a nyáron gyümölcsözni. szegyenlos
#4629
Hello Bubu, köszi. nevet
A teleltetésen múlik minden, ha megfelelõ volt, virágozni is fog. Most már fokozatosan lehet õket locsolni.
Amit Miki kapott azt nem ismerem, én csak télállókból vagyok otthon. laza
#4628
Miki 17 linkje Bioszféra 31565. Bocs a rossz hivatkozásért.
#4627
Szép gyûjtemény! Némelyik olyan, mint egy kenguru bölcsõje. laza
Azért kérdezném; kell -e kanál vizet adni a k tusznak,mostanság, hogy virágozzék?
Más: Miki17 kérdezte milyen virágot kapott?

Jó 3 hete kaptam egy ilyen virágot: Link
Így képrõl valaki meg tudná mondani, hogy mi a pontos neve? vidám
Olyan oktatást kaptam, amikor adták, hogy már a nevére sem emlékszem...laza
Annyit tudok, hogy bogárölõ. vidám
Csak azért érdekelne, hogy rákeressek milyen körülmények között kell tartani.. vidám

UI.: Ciki lenne megkérdezni újra mindent.. szegyenlos Fél órán át hallgattam az oktatást.

Szerintem karácsonyi kaktusz lehet, válaszoljál neki. nevet
#4626
A télálló kaktuszokból gyakorlatilag "kiszakadnak" az új hajtások. Ez most nagyon látványos.
Nem gyõzöm elégszer hangsúlyozni, hogy takarás nélkül, fedetlenül vannak egész évben. Zárójelben a "mesa garden" számok vannak, amik egy-egy élõhelyi formát jelölnek.

Echinocereus triglochidiatus var. mojavensis f. inermis. (Gyûjtõszám nélküli) Link
Echinocereus triglochidiatus var. mojavensis f. inermis. (277.682) Link
Echinocereus coccineus. (191.21) Link Link
Echinocereus coccineus. (191.204laza Link
Echinocereus coccineus. (191.214) Link
Echinocereus coccineus. (191.211) Link Link
Echinocereus triglochidiatus. (260.9) Ez volt az elsõ télálló kaktusz, amitõl féltem, hogy kifagy. Még tél végén látszódott a tetején a megfagyás okozta sérülés. Mivel nem tudom télen mi történt vele, hiszen lehet kilógott a védelmezõ hótakaró alól, ugyanis hófúvás lehet levitt némi havat a dézsáról, amibe ültetve van. Így érhette a kisugárzásos -23 °C is. Azt hiszem ez egy tapsot igazán megérdemel, hogy csak ennyivel is, de túlélte. Link Link
Együtt a csipet csapat. Link
Echinocereus viridiflorus-on már bimbók is vannak! (283.63) Link
Cylindropuntia imbricata teljesen megszívta magát nedvességgel. Link
#4625
Floo.
Meghoztam a képeket, nem felejtettem el, csak késtem velük pár napot. nevet
Szóval a kajszibarackon a télen lefagyott virágrügyek, amik a fa alsó(2-3m) részén vannak. Link Link Link Link
Éppen csak hozzájuk érek, lepotyognak. Link
Azt hiszem nekem lesz leghamarabb borsóm. Tavaly õsszel ültetett. Link
Kivi. Link
#4624
Ok akkor nem bántom, ma megyek megnézni személyesen. Teljes meglepetésemre a februári zima után anyuék szerint a kivi teljes hosszában hajt kifelé, azaz átvészelte ezt az idõszakot, várhatóan jövõre még jobban "akklimatozálódhat". Jövõre talán meglesz az elsõ termés is, az már a 3. év lesz.
Van 2 nõivarú és mellette egy Tomuri. Szeretnék még ültetni a kertbe másik helyre, kb a tomuritól 15-20 m-re. Én csak haywardot szeretnék, azaz kb 2-3 Haywardot. Elbír még ennyit egy pasi vagy vegyek hozzá még egy Tomurit. Azt olvastam, hogy kb. 5 haywardhoz 1 Tomuri kell.

Itt nem fagyott le a kajszi sem évek óta elõször. Remélem Hétfõn nem lesz "hancsik" neki, akkor már nem a virág hanem a termés fagyhat le.

Úgy néz ki a vadcitrom viszont kifagyott anyuék szerint, pedig -30 c-ig bírja. Ebben csalódtam igazán, a többi az OK.
#4623
Ne szedd még le!
Lehet, hogy hétfõn reggelre lefagyna a 7 hajtásból 5, és a maradék kettõvel kell továbbvinni a növényt, de ha leszeded, és pont azokat hagyod meg, amik lefagynának, akkor bukta.
Ha véglegesen elmúlik a fagyveszély (ez körülbelül június elején következhet be duhos ), akkor szedd majd le õket.
#4622
floo: A már beindult 1 éves kivnél az alsó hajtásokat leszedjem vagy sem. A képek alapján alul nem ágazhatnának el, csak odafent. Növesszem még felfelé az idén vagy már elágaztathatom, most km 1,8-2 m magasak.
#4621
Krumpli -így jó magyarosan- ültetésnél semmi szokatlant nem tapasztaltam nedvesség ügyileg a talajban,szokásos..Jó lenne az esõ ,de nincs vész. Helyszín: Tapsifalva.)
#4620
Nálam Szarvason a Kákafoki holtág partján egy hét végi öntözés 1000 m2-re kb. 25-30 m3, általában 2 - 3 bólogató öntözõ fejjel. Kb. 4 bar nyomás, 60-80 l/perc öszzhozammal. Vitatkoznom kellett a szivattyú eladójával, hogy egy öntözõ fejnek nyomásigénye is van, a szivattyú Q-H görbéjérõl nem is hallott, a vezeték menti nyomásveszteségrõl meg pláne nem.
#4619
Nem locsolni kell, hanem öntözni! laza
Komolyra fordítva a szót és Lujóval egyetértésben: úgy kell öntözni, hogy mindíg megfelelõ mélységben átnedvesedjen a talaj. Kelesztõ öntözésnél 5-10 mm, késõbb pedig 20 mm körüli vízadagokkal. Átlagos kötöttségû talajoknál minden mm víz nagyjából 1 cm mélységben áztatja át a talajt (homokos talajnál mélyebben, kötöttebbnél sekélyebben). Szerezzél be egy jó szórófejet (pl.Link ), índítsad el és mondjuk fél óra múlva állítsad le és pl. ásóval ellenõrizd, hogy milyen mélységig ázott át a talaj. Amennyiben nem elég mélyen, akkor tovább meneted és újra és újra ellenõrzöd amíg a kellõ mélységig nem ázott át a talaj. Nyáron ugyanezen idõ alatt kevésbé mélyen fog átázni a talaj - a nagyobb mértékû öntözés közbeni párplgási veszteség miatt- ekkor célszerû újra elvégezni az ellenõrzést. nevet
Amikor valaki úgy öntöz, hogy rövid idõ alatt megáll a víz a talajon és ezzel azt gondolja hogy kellõképpen átázott a talaj, ezt nevezzük locsolásnak. laza Ez valójában nem megfelelõen megválasztott intenzitású öntözõvíz kijuttatás.
#4618
Hát olyan jó 2 köbméter elment tuti, látszat karó... minden ágyást 3szor locsoltam úgy át hogy felszívja a teteje a vizet, majd megint álljon rajta, majd megint, blabla. így csak sínlõdik a sali is a retkek is, a répa meg zöldség elég vontatott, annak 'hamu egyenlõre, borsónak mintha semmi se látszana rajta, gyöngy és vöröshagyma is száraz maradt, szóval pffej... mondjuk az is igaz azért jól átdolgoztam én a földet igencsak puhába kapta meg olyan jó 20 centi magas ágyások, van minek nyelnie. Majd Józsitól kimerem a Mályi-tavatvidámvidámvidám
#4617
A betegség miatt mára tolódott nyír ültetése, ami délelõtt meg is történt.
Délután pedig a korai dolgok elveteményezése következett, így a hagyma, saláta és sóska után a sárgarépa, petrezselyem és borsó is elültetve.
A fájós derekam bizony sajog, ám a várható esõ elõtt megnyugvás öröme lengi be a szobát, lassan utolérjük magunkat.
#4616
Ha locsolsz: Mérd meg, hogy a berendezés milyen vítmennyiséggel mûxik (pl. l/percben). Egy érdemi locsolás legalább 10-20 mm csaapinak kell megfelelnie (10-20 l/m2). 150 m2 beöntözéséhez legalább 1,5-3,0 m3 vizet kell kiöntözni. Ha a kiöntözött vízmennyiséged csak 3-5 mm, fél nap alatt kiszáradhat, mint ha nem is öntöztél volna.
#4615
Hát megmondom az õszintét... rongyba tekert lópikulát nem ért tegnap a jó másfél órás locsolásom.... a felsõ 10 centis rétegben az ágyásban ma estére 1 szem nedvességet sem találtam, ami elég lehervasztó, pedig csak 150m2-t kellett átlocsolnomzavarban mostmár járjatok nekem is 1 kis esõtáncot, vagy nemtudom, nézek Adams family-t, hátha beborul a portám felett, mert ez sokkoló zavarban
#4614
Hát én sem értettem, azért írtam amit írtam laza
#4613
A kajszi gyümölcs-ritkulása egy másik téma, nem éppen a megfázás eredménye. Más, esetleg genetikai, erõnléti, vitalitás dolgok is közre játszhatnak. Floo talán megmondja. (érdekes ebben, hogy az un."vadbarackok" még akkor is beérnek, ha akkorák maradnak, mint egy zöld dió)
nevet
#4612
Én is sokat bajlódok a fáimmal, nem is értem miért csodálkoztam így rá erre az igazán elszánt módszerre! Gratulálok a sikerhez!
#4611
Köszi, bár ne kellett volna.
Tavaly május 5.én és 6.án volt fagy,de nem 10 órán keresztül, hanem csak 5 és nem -4,6 volt a minimum, hanem -1,6 meg -1,4.Cseresznye így is rengeteg volt, annak már nem ártott de a kajszi megfázott. Érdekes volt, hogy a kajszin még így is maradt rendesen, majd késõbb 2-3 cm-es nagyságában dobta le a termést, csak pár szem maradt(pedig késõbb érõ fajta).
#4610
Szép képeket csináltál. A kanizsai völgyi folyós fagy kicsit betartott a gyors elõ virágzásnak. De még mindig nincs baj, a csercsi bokrétás virág bogjai éppen védik egymást, a kajszi is itt ott, rejtett állásban (háttal a fagyott levegõnek, de tényleg, a csészelevél néha megvédi a bibe-magház bölcsõt) még hozhat valamit. A -3 alatt persze már károk lehetnek, de ha csak 1-2 óráig fagyott, akkor még nem lehet nagy baj. kacsint

Tényleges közelítõ eredményt csak 2-3 nap után láthatunk.Kajszi esetén még egy hét múlva is beköszönthet egy látványos sárgult gyümölcs hullás, ami a megfázás eredménye.Biztosat csak két -három hét múlva láthatunk, ha a zöld gyümik kezdenek nõni.

#4609
Ebbõl a szemszögbõl is megközelíthetõ a dolog, de itthon voltam, ráértem, volt két használt takarófóliám, meg egy vödör lignit a grillsütõre nevet (a fáklyák nélkül is mûködött a dolog A fa pedig valóban nem túl nagy, a másik is hasonló termetû (az még most lépett át fehérbimbósba), de õk ketten kielégítik a család éves friss kajszifogyasztását, befõtt- és lekvár alapanyagát is (20-30 kiló lejön a kettõrõl simán)
A dolog egyébként sikeres volt, a leghidegebb a fa koronájában -0,4°C, a szabadban -3,8°C volt. Azért ment negatívba a koronában is mert mikor feltámadt a szél hajnalban akkor átkeverte a levegõt és kifújta a meleg füstöt a "búrából". Szélcsendben tökéletesen mûködött, volt, hogy a koronában +3,8°C, kint meg -2,5°C volt. A felmentõsereg 5-6 óra között érkezett a felhõk és a szél személyében. A melegbúra alatt virágok teljes épségben túlélték, a szomszédok fáin láthatók barnult szirmok, bár közelebbrõl még nem sikerült megvizsgálni õket de most még nem tûnik ott sem nagynak a kár.
#4608
Hát itt 10 órán át fagyott
Körülnéztem a kertben
A cseresznye kinyílt virágai barnulnak, de még sok nem nyílt ki, így remélem azért lesz rajt.
Link
Link
Az õszibarackot is megcsípte, de talán marad rajt pár szem
Link
Link
A kajszit szerintem idén sem szedek.
Link
Az alma körte, szilva itt még nem virágzik, talán azok még megúszták
...eddig
#4607
Nem baj, hogy permeteztél, a monília ilyen száraz levegõben nem fog labdába rúgni. Régen is az öregek azt mondták; "a köd elvitte a meggyet"- pedig a gombás fertõzés vitte el.
Két kép, a tavaly ültetett csemetéimrõl:
érdi bõtermõ meggy, már most 3.évesen hozza a virágokat az alsó törzs elágazásoknál
Link
magyar kajszi, szintén most lépett a 3.nyarába.Kicsit gyenge husángot kaptam tavaly, de máris akad pár virág rajta:
Link

Józsefnek; ne add fel, ültess új kajszit,meggyet, cseresznyét, és a kert fényre derül!

A mostani száraz levegõ nem tesz jót a virágzó növényeknek, mert gyorsan leszárad a sziromlevél, beszûkül a bibe csatorna, a méheknek rövid lesz a beporzásra maradó idõ.Aki teheti, pláne a reggeli-hajnali órákban a fagyveszély ellen lehet olyan ködölõ,porlasztásos lelocsolást alkalmazni.
A héten talán szûnik a fagyveszély, és lehet egy kis esõszagú záporka is.
( a moníliának 2-3 napos nedves-párás idõ kell, hogy a spórák fertõzõ képesek legyenek, a rövid lelocsolás most nem árt)
nevet
#4606
Legközelebb egyeztetek veled mit írok, írhatok ide. Az enyém is egy vélemény volt, Vikarelé is egy törekvés. szomoru
Legyen szerencséd csókirály, nincs is jobb mint a saját gyümölcs! kacsint
#4605
Én most néztem meg a szomszédban a kajszibarackot igaz,hogy még csak félig meddig van kinyílva,de ami kinyílott annak csak a virág szirma van meg barnulva a többi része ép maradt,pedig tegnap este 20:30-tõl ma hajnal 3-ig fagyott a leghidegebb -4-5fok volt! sõt 1méteren árnyékoló nélkül -6.3fok is volt!A többi fánál meg nem igen lehet gond mert még csak zöld bimbós állapotban van!
#4604
Nekem 1 kajszim van, éjszaka másfél óránként keltem, néztem a hõmérõt, hogy begyújtsak-e. Én erre ez egyre vigyáztam, meg a 10 kiló majdani barackra. vidám
#4603
Ügyes vagy, gratula, kíváncsi vagyok mi lett a végeredmény.

Rossmann!
Ekkora hülyeséget írni!
Akinek 3 db barackfája van, és szeretne róla enni, az azt a 3 db-ot védi meg, akinek meg többszáz van, az meg azt.
#4602
Ez valami kísérletezés? Az a fa jó esetben sem terem pár kiló baracknál többet, tehát aligha éri meg bajlódni, költeni ennyit a virágok megvédésére. Vagy netán ugyanez megy nagyban?
#4601
Remek képek, látom idén sem bíztad a véletlenre a fagykár elleni védekezést. Példamutató nevet
#4600
Itt már több mint 2 órája fagy, jelenleg -2.3°C. Változó irányú szél lengedez. A kajszifa koronájában elhelyezett takiban most +0,4°C van: Link Link Link Kajszin kívül más nem virágzik (még az sem mind), a mirabolán is csak fehérbimbós. A múltheti -3,2 nem tett kár az akkor még fehérbimbós kajsziban, volt néhány kinyílt virág is akkor, azoknak sem lett baja. Remélem most is megússzuk
#4599
Köszi, akkor permetezek.
#4598
Van értelme, mert a virágzás idõszaka az egyik leginkább befertõzõdés veszélyes része a kajszinak.
#4597
Köszönöm szépen!
A nyír ültetése halasztva holnapra, a munkahelyi klíma agyonvágott az éjjel...

Egyébként a tegnapi ültetéskor megnyugtató módon konstatáltam, a talaj nedvességtartama 10-15 cm után elegendõ.

Ui.: A kajszinak annyi, azt hiszem, az én egyetlen tavaly még megmaradt ám idén tavaszra kiszáradt kajszimat már nem bántja...

Utolsó észlelés

2025-05-06 22:52:01

Romhány - Dózsa György út.

11.0 °C

00000

RH: 92 | P: 1012.0

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

139227

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.