Ha körbenéz az ember hegyen-völgyön,  ritkán lehet egységes magasságú "füvet" találni,  talán csak az amerikai rövid  füvű préri  (szempillafű),  a pontusi sztyepp (csillagpázsit)  és a hegyi szőrfű-gyepek kivételek...  Másutt, ha megnézed,  kétszikűekkel elegyes a gyep, és többszintű. A hazai pázsitok többsége túlöntözött,  túl sok a tápanyag benne és pláza-fűkeverék küszködik rajta.

Nálunk a grün-betonon sovány csenkesz van  (F. valesiaca),
a nyírfa alatt juhcsenkesz + harangvirág + tüdőfű + ibolya,
az akácok alatt sovány és veresnadrág- csenkesz, + "sport" keverék + borzas repkény +kankalin,
a nyílt téren 30% felemás csenkesszel, Rédei fűkeverék.

a rézsűre én sovány csenkeszt, évelő rozsnokot és kunkorgó árvalányhajat raktam, kb. egyszer kell a kalászát leszedni, egyszer kigereblyézni, és egész évben szép; a fák alá erdei szálkaperjét, szamócát,  kásafüvet, és ligeti perjét.

- a felemás csenkeszt érdemes gazdaboltokban keresni, nagyon illik a meszes, árnyékos,  száraz talajokra. Jók még a kecskeméti, cérnatippanos keverékek.
A  pitypangot nincs mese, kiássa az ember.   A fehér herét, útifüveket (Plantago) és a százszorszépet "gyérítjük", mert  éktelenül el tud terjedni és  kigyilkolja a pázsitfüveket.  A szurokfüvet, habszegfűt, ibolyát, cickafarkot, repkényt, indás ínfüvet, gubóvirágot, bodorkákat bent hagyjuk, géppel nyírjuk, elég szép, és amikor virágzik, még díszít is... Ha beállt, már alig kell vele foglalkozni, csak a túlöntözést kell elkerülni.  Taposott helyeken hálás a (sűrűn lenyírt) madárkeserűfű és a picurka szegfűfélék (kőhúr,  homokhúr, madárhúr). nevet