A Castanea sativa szó szerint "vetett" gesztenyét jelent, ami arra utal, hogy ez a faj õsidõk óta termesztett fajnak minõsül, még akkor is, ha egyébként természetes növénytakaró részét képezõ erdei állományai vannak. Zalában találóbb lenne rá a "silvatica" (vad, erdei, spontán) jelzõ, mivel a szõlõhegyek környékén is elhullott magból kelt példányai vannak és minden egyed szinte önálló fajtát képvisel, méretben és minõségben nagyon változó gyümölcsû, igen heterogén a meglévõ állomány. Érzékelhetõ, hogy soha senki nem végzett tudatos szelekciót. Ilyen tevékenység nyomai a környéken egyedül Iharosberény környékén fedezhetõk fel, ahol anno a vidék földesura látta el érzékelhetõen minõségi szaporítóanyaggal a környéket, így onnan származnak jó minõségû, nevesített fajták is. Máshol az ilyenek csak véletlenül, spontán módon fordulnak elõ és máig nem létezik szisztematikus nemesítés, vagy fajtaszelekció. A környezõ erdõkben gombászva gyakran találok "dinnyényi" méretû, nagyon finom, édes, tiszta belsejû gesztenyéket, miközben a nagyszüleim hegyén nyeke-nyóka gesztenyék vannak, és azokat esszük. Sajnos a "régi öregek" odáig nem jutottak el, hogy a jobb fajtákat vessenek, hanem ami éppen eléjük gurult az úton, azt dugták a földbe. Pedig a gesztenyetermesztés nagy jelentõségû gazdasági tényezõ is lehetne, ha valaki tudatosan mûvelné és szervezné. De ha ilyen lenne, lehet, hogy nem Magyarország lenne hazánk neve.