Nem volt sima a feleségem útja Teheránba... Már Isztambulig is rázós volt (tegnap a városban tornádó is volt), de onnan Teheránig a gép 10-12-szer több száz métert zuhant a turbulenciák miatt, az utasok már "Allahu akbar"-t kiabáltak... Teheránban elképesztõen barátságtalan a reptéri személyzet, a határõrök pedig kifejezetten primitívek és rosszindulatúak... Szegénykém 2 órát várakozott a kész vízumára, amit a fickónak csak be kellett volna ragasztania az útlevélbe, de az inkább kiélte a hatalmát. Aztán nagykegyesen beragasztotta, majd a feleségem lába elé dobta az útlevelet duhos õt viszont nem kell félteni, közölte a fickóval, hogy biztos lehet benne, hogy igen jó hírét fogja kelteni az országnak, ha visszatér Európába... ezekután az õr kizavarta a feleségemet, de már megvolt a vízuma... Miután elmesélte jól leszidtam, egy ilyen országban a nõknek nincs szavuk, és jobb lenne, ha nem európaiaskodna, mert könnyen baj lehet belõle... Összegezve: egy "SOHA TÖBBÉ"-uticél... hány bocsánat