A kajszi témához:
(Szakirodalmakból összeszedegetve)
A kajszi terjedése és termesztése során ökológiai, földrajzi csoportok alakultak ki. Így megkülönböztethetünk kínai, közép-ázsiai, iráni-kaukázusi és európai fajtákat. A mai termesztett fajták az európai csoporthoz tartoznak, de nemesítési szempontból a többi csoport tagjai is értékesek lehetnek Európában. A közép-ázsiai fajták nagy részére jellemzõ a hosszú mélynyugalom és a hosszú érési idõszak.A fajták többsége kismértékû ökológiai alkalmazkodóképességgel bír. Hidegigényük, hõigényük, hideg- és szárazságtûrésük, kórokozókkal szembeni érzékenységük gyakran egy országra vagy csak egy tájra korlátozzák gazdaságos termeszthetõségüket.
Magyarországon elsõsorban a téli lehûlések okoznak nagy termésveszteségeket. Azok a fajták, amelyeknek hosszú a mélynyugalmi idõszaka, illetve virágszerveik a tél folyamán lassan alakulnak ki, kevésbé károsodnak a lehûlésektõl (Nyujtó és Banainé, 1975). Ezek a fajták általában kései virágzásúak. A hidegtûrõ fajták nemesítésénél felhasználnak más fajokat is, pl: szibériai kajszi (Prunus sibirica); mandzsúriai kajszi (Prunus mandshurica)
Szintén szakirodalomból(!): A téli lehûlésekre érzékeny kajszifajták termesztése csak a környezetbõl kiemelkedõ, kevésbé fagyveszélyes helyeken javasolt. A téli hidegeknek ellenálló fajtáknál is terméskiesést okozhatnak a lehûlések az alföldi sík területeken.