Tamás! Én még mindig itt tartok. Újra és újra meg kell néznem a képeid. Bár a szememnek az 1, 3, 4 tetszik, mégis elidőzök a 2, 5-ön. valahogy néznem kell, és a szívem gyorsabban ver.  Látod, ez a művészet, amikor nem tudjuk megmagyarázni, és nem is kell.