Pontosan így vagyok ezzel én is. Engem az zavar, hogy itt már le van vonva a következtetés (nem pedig a cikk zavar! ezt tegnap is elmondtam, nem hangsúlyozom többet). Nem is teljesen Jóska esetében, hanem az olvasóközönséget tekintve. Kész. Az állatok nem "hazudnak", és mindent megjövendölnek. Punktum!
Amire én megpróbáltam rávilágítani, az az, hogy talán ennek azért utána kellene járni, mert nem biztos, hogy ilyen egyszerûen mûködnek a dolgok. Vagy ha nem járunk utána, akkor meg ne könyveljük el 100%-ra, mint ahogy itt megteszi a nagyonnagy többség.

A példáidhoz:
Ez a fajta megközelítés, (ti hogy elutasítunk mindent) szintén nem teljesen megfelelõ hozzáállás. Mint ahogy írtam is, egy tudományosan gondolkodó embernek a saját eredményeit is kritikusan kell szemlélni mindaddig, ameddig nagyon nagy bizonyossággal (pl mások is sokszor ugyanarra az eredményre jutnak, és/vagy a megfigyelések kivétel nélkül igazolják stb) ki nem mondható róla, hogy igaz, és be is tud épülni az addigi tudásunk szövetébe. A gyûszûvirág példája (már ha igaz, az elutasítás ennyire erõs formája. szerintem ez is csak démonizálás, hiszen késõbb foglalkoztak vele és igazolták) sem teljesen helytálló, hiszen nem minõsítenek senkit sarlatánnak, csak megkérik, hogy mielõtt valamit kinyilatkoztat, azt azért tessék már valami elfogadott módszerrel legalább csak egy kicsit igazolni. Vagy legalább lehessen az erre irányuló szándékot látni. Lásd fentebb.
Derszu Uzala példája meg szerintem tényleg maradjon meg a legendák körében, hiszen túl kevés az információ ahhoz, hogy ezzel bármit is kezdjünk. Lehet igaz, lehet nem.