A következõkre tudok gondolni: megfigyelhetõ, hogy a téli viharciklonok magas indexértékû idõszakokban jelennek meg. Tulajdonképp ide kapcsolódik a Te megfigyelésed, miszerint legkeményebb teleinken a poláris front ciklonjai sekélyek voltak. Akkor nyilván alacsonyak voltak az indexértékek, mely tudvalevõleg a hideg tél irányába tolja nálunk a folyamatokat.
Magas AO és NAO esetén a ciklontevékenység erõs a szubarktikus övben, a sarki hideg anticiklonok ellenben fejletlenek. Ugyanakkor a térítõi AC öv is nagyon meg van erõsödve, és a sarkok felé eltolódva. Ezért nincs ilyenkor ciklontevékenység az alacsonyabb szélességeken, pl. a Mediterráneumban vagy Közép-Európában.
Ez lehet a dolog nyitja, ti. hogy az észak felé nyomakodó térítõi AC magasnyomású légtömegeit a coriolis erõ kelet felé téríti el, így masszív délnyugati áramlás fejlõdik a polárfront déli oldalán. Talán ez vezet a polárfronti légmozgások rendkívüli felgyorsulásához, és következményes örvényesedéséhez.
Érdekes adalék ugyanakkor, hogy a tartós örvényesedéshez, s ezen keresztül a zonális áramlások huzamos meridionálisba fordulásához un. baroklin instabilitás kell, amihez nagy meridionális hõkontraszt szükséges. Enélkül az örvényesedés inkomplett, s rövid élettartamú marad. Viharciklon esetén mindig jókora transzlációs jelleg is marad a rotációs mellett, hiszen ezen ciklonok gyorsan helyezõdnek kelet felé. Azonkívül rendszerint nem képesek hosszabb idõre megváltoztatni, meridionálisra változtatni az alapvetõ zonális áramlási képet.
Ezért feltételezhetjük, hogy a meridionális hõkontraszt viharciklon esetén nem túlságosan nagy, ami egybecseng a sarki hideg anticiklonok fejletlenségével, és visszahúzódásával a pólus irányába.
Lehet, hogy a térítõi anticiklonok fejlettsége kontra sarki hideg AC-k fejletlenségéhez hozzájárul a naptevékenységi maximum idején a térítõi magaslégkört bombázó UV sugárzás, nemkülönben a sarki magaslégkört érõ részecskesugárzás (napszél) megerõsödése. Errõl Kossakiss kolléga tud sokat mesélni.