Ezúttal szándékosan nem hivatkozom semmiféle modellre, hanem megpróbálom a dolgokat a mindennapi elemezgetésénél tágabb perspektívába helyezni.
Mindenekelõtt elismerem, hogy ami a makrováltást illeti, nem Nyuli volt kicsit pesszimista, hanem én voltam némileg túl optimista (télfan szempontból) Bár mindig hangsúlyoztam, hogy a váltás -ha lesz- több lépcsõben valósul meg, s nem egycsapásra. Ez utóbbi is elõfordul, de teljesen más stílusú idõjárás (közeli hidegdepó, élénk ciklontevékenység) szükségeltetik hozzá, mint a jelenlegi.
A Nyuli által leírtakra visszatérve, abban neki teljesen igaza van, hogy vannak "önfenntartó", az én szavaimmal "egyfajta verklire járó" idõjárási helyzetek, melyket roppant nehéz kibillenteni egyensúlyi állapotukból. A klasszikus atlanti zonalitás tipikusan ilyen helyzet.
Viszont van az éremnek másik oldala is: nevezetesen, ha az egyensúlyt szülõ kondiciók valamelyike jelentõsen és hosszabb távon megváltozik, az egyensúly elõbb-utóbb borulni fog, bekövetkezik a makrocirkuláció gyökeres átrendezõdése.
Jelen esetben a változóban levõ kondició az észak-eurázsiai hidegtömeg. Mikor a zonalitás elkezdõdött, ez még sehol se (pontosabban, tõlünk nagyon messze) volt. Most viszont megmutatta expanziós hajlamát délnyugat felé -erre utal egyrészt a kelet-skandináv AC küszöbön álló felépülése, a tõle keletre kialakuló ciklon, hátoldali hidegáramlásával. Ugyancsak ide sorolható, hogy hihetõ idõtávon (kb. egy hét) belül a kontinentális hideglevegõ elárasztja a Kelet-Európai-síkság nagy részét.
Persze erre lehet azt mondani, hogy a zonális hajlam hemiszférikus jelenség, amihez képest a kelet-európai történések alárendelt szerepet játszanak. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a kelet-európai (nyugat-szibériai) hideg légtömeg szervesen összefügg a nagy észak-eurázsiai hidegtartalékkal, s ennek viselkedése: expanziós hajlama bizonyos irányokba -már hemiszférikus kihatással bírhat.
Emiatt emlegettem többször is Navarone ágyúit: ott is, és itt, nálunk is az alapszerkezetben történt végzetes változás, melynek hatásai azonban nem nyilvánulnak meg azonnal, késleltetve jelentkeznek.
Meggyõzõdésem, hogyha a fagyos levegõ tartósan befészkeli magát Európa keleti felébe, az átrajzolja a minket érintõ cirkulációt. Ide kívánkozik az a többször beigazolódott tapasztalatom, hogy téli nagy hidegfelhalmozódások esetén a közeli hidegfelhalmozódás ténye az elsõdleges a légnyomási és áramlási mezõ milyenségével szemben. Ilyenkor zonális vagy ciklon elõoldali kép semmi garanciát sem jelent a hidegelárasztás elmaradására. Ha a közeli hidegtömeg felénk expandál, úgy a légnyomási mezõ fog, nemegyszer rapidan, ennek megfelelõen átalakulni.
A kérdés: mikor jöhet a makrováltás? A válasz: a legvalószínûbben január harmadik dekádjában. Ezzel persze semmi falrengetõt nem mondtam (hisz a modellek is arra engednek következtetni, hogy ADDIG NEM JÖN) Viszont tudni kell, hogy enyhe télközép után az esetek döntõ többségéban ilyenkor változik meg az általános makrocirkulációs kép. Erre tucatnyi esetet tudnék felhozni, de most nem fárasztom ezzel a kollégákat. Abban meggegyezhetünk, hogy a hosszasabb enyhe idõszakot követõen jan. 20. körül, vagy valamivel utána blockingosabbra váltó makroszinoptikai elrendezõdés, nálunk hidegebbre forduló idõ RENDKÍVÜL TIPIKUS. Nem hiába a régi megfigyelés Pál (jan. 25.) "fordulásáról".
Ráadásul esetünkben azt is elmondhatjuk, hogy ezt az elképzelést most nemcsak a múlt történései, statisztikai tények támogatják, hanem a szépen gyûlõ északkeleti hideglevegõ is.
Sajnos, az is elõadódhat mindezek ellenére, hogy minduntalan "kapufát rúg" az idõjárás, hasonlóan a 2006/2007-es tél történéseihez. Megtörténhet, hogy az idei telünk végül 1974/75, 1982/83, 2006/2007 és "hasonszõrû társaik" sorát növeli. Azonban erõsen reméljük, nem ez történik majd.