A táblázatot átnézve egy pillanatra meghökkentem: hogy lehetséges, hogy az idei tél 3 hónapjának egyike sem hozott kiemelkedõ enyheséget (dec. csupán a 38., január a 7., február pedig a 9. ebben a tekintetben), mégis, telünk a 3. legenyhébb a mérések kezdete óta.
Aztán rájöttem, hogy az biztosította a "dobogós" helyet, hogy mind a három téli hónap enyhe volt, ezen belül január és február szokatlanul enyhe. Az gyakori, hogy a tél elsõ fele nagy enyheséget hoz, azonban január második felében és februárban ilyenkor is általában hidegebbre fordul az idõ. Ritkábban az is elõ szokott fordulni, hogy zimankós december és január után a tél "kifúj", február már enyhére sikerül.
Idén télen a december, bár a sokéves átlagnál enyhébb lett, egyáltalán nem hozott kiemelkedõ enyheséget.
A január és február is szokatlanul enyhe volt ugyan, de nem extrém mértékben.
A tél egészének rekordenyheségéért tehát nem az enyheség szélsõséges mértéke, hanem szélsõségesen hosszantartó volta a felelõs (ahogy már elõttem mások megállapították)
Különösen az számít szokatlannak, hogy az enyhe december után a január és a február is szokatlanul enyhe idõjárást hozott. Hiszen a karácsonyi ünnepektõl a tél végéig tartó idõszakban mindössze a jan. 24-tõl február elsõ napjaiig számítható kb. 10 nap volt átlagos, illetve annál alacsonyabb hõmérsékletû.
Tehát, a szokatlan télért egy rendkívüli mértékben "bebetonozott" makrocirkulációs mechanizmus tehetõ felelõssé (mely Észak-Amerika egy részén ugyanolyan szokatlan, csak zord idõjárást okozott), s nem (legalábbis közvetlenül nem) a feltételezett éghajlatváltozás.