A zivatartevékenységhez mindenekelõtt kellõen erõs feláramlások szükségesek. (Kell még hozzá az emelkedõ légtömeg nedves volta is, de az más lapra tartozik)
Minél melegebb a talajközeli légréteg, és minél hidegebb az e fölött elhelyezkedõ, annál hevesebb a felszálló légmozgás. Másképpen úgy mondhatjuk, hogy ez a vertikális hõgradiens függvénye.
Természetesen talajközeli alacsony hõmérséklet mellett is lehet heves feláramlás, ha a magasban rendkívül hideg levegõ helyezkedik el. Emellett a szélnyírásból adódó függõleges légmozgások "rásegítenek" a függõleges hõ (s ezzel fajsúly) differenciából származó emelésre.
A levegõ nagy nedvességtartalma szintén segítség, mert a kicsapódáskor felszabaduló látens hõ plusz melegítést jelent az emelkedõ levegõ számára.
Mindebbõl következik, hogy hidegben is lehet zivatartevékenység, de ez értelemszerûen összehasonlíthatatlanul ritkább, mint kifejezetten meleg alsó légrétegek esetén.
A téli zivatarok, hózivatarok eredete kissé más, mint a közönséges nyári zivataroké. Véleményem szerint hidegben a szélnyírás a döntõ, és az, hogy a relatív enyhe talajközeli légréteg fölött egy igen hideg réteg helyezkedjen el. És természetesen az egész légtömeg elég nedves legyen.
Ezért a téli zivatar erõs hidegfrontok átvonulásához kötõdik, mely frontok mögött nagy vertikális hõgradiensû, nedves sarki-tengeri levegõ áramlik be.