Hamarosan elkészülök a következõ állomással, ami a múltkoriban megkezdett hóstatisztikai feldolgozást illeti, ez pedig Kékestetõ lesz.

Elöljáróban egy kis érdekesség, ami a mostani enyhe õszi idõ kapcsán jutott eszembe: az ország legmagasabb pontján a rendelkezésre álló 72 éves adatsorban (1932-44 és 1952-2014 között értendõ; 1944-1952 között sajnos nem mûködött az állomás) az idei évet megelõzõen még soha nem fordult elõ, hogy sem márciusban, sem áprilisban ne jegyezzenek fel hótakarós napot. Nos, idén a legutolsó ilyen nap február 17. volt, azt követõen mindössze 4 hófoltos napra futotta, amelybõl márciusra és áprilisra is 1-1 jutott.

A hosszú idejû adatsorokat vizsgálva ki merem jelenteni, ez a február közepi utolsó hótakarós nap szélsõségesen korainak számít, egészen kiugró adat. Mindemellett az is egyértelmûen látszik, hogy az utóbbi években a korábban rendszeresnek mondható áprilisi hótakarók is jelentõsen megfogyatkoztak (egy-egy kivételt jelentõ év természetesen van, ilyen volt 2013 is): 2007 és 2011 között például 5 év alatt egyetlen hótakarós nap sem fordult elõ Kékestetõn, mint ahogy idén sem (folt és lepel néhány napon azért kialakult az említett évek többségében is). Nem beszélve a májusi hótakarókról, amely manapság már olyan ritka, mint a fehér holló, szinte csodaszámba menne, ha elõfordulna, pedig a feljegyzések tanúsága szerint pár évtizede még igen gyakran akadt rá példa. Most viszont a helyzet, hogy - ha nem kerülte el a figyelmemet semmi - 1985 májusa óta nem hogy hótakaró, de még hófolt sem volt megfigyelhetõ, egyetlen évben sem. Azért ezek elgondolkodtató adatok.