Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#292811 - 2015-11-15 11:04:09)

Szép Vasárnapot minden fórumozó társamnak!

Mivel végre megjelentek az elsõ reménysugarak a telet illetõen, valamint közelmúltbeli csatlakozásom végett úgy gondoltam megosztom Veletek a legkedvesebb és legmaradandóbb emlékemet amire mindmáig nagy örömmel és lelkesedéssel gondolok vissza. Kérlek fogadjátok szeretettel az élménybeszámolómat:

2003 január 6-át írtunk akkoriban...
Aznap este fürdéshez készülõdtem még elpakoltam a táskába a torna cuccomat és megnéztem az RTL klub, pontosabban Aigner Szilárd által prezentált idõjárás jelentést, melyben másnap kezdõdõ nagy havazást és akár fél métert elérõ hóréteget vizionált az ország egy jelentõs részére. Természetesen nagyon izgatott lettem fõleg annak tükrében, hogy akkoriban csupán a helyi újságból, a teletext-rõl és a TV-s idõjárás jelentésekbõl tudtam csak informálódni a történésekrõl, ugyanis akkoriban internet még a fasorban sem volt nemhogy nálunk, még a faluban se senkinek. Másnap reggel a 6:40-es távolsági busszal indultam el a 9 km-re lévõ Hajdúszoboszlóra a gimnáziumba, csakúgy, mint mindig. Akkor ha jól emlékszek nem volt nagyon hideg, de teljes borultság volt. Az elsõ órám reggel 8-kor kezdõdött és akkor már non-stop az ablakot kémleltem, hogy mikor látom meg végre az elsõ hópelyheket. Nem tudom pontosan mikor is kezdett el esni, de hozzávetõlegesen délelõtt 10 óra lehetett. Erõsen elkezdett havazni, és a bõven fagyos hõmérséklet miatt egyetlen hópehely sem veszett kárba minden megmaradt! Az utolsó órám testnevelés óra volt, ami miatt nagyon kellett sietnem az öltözködéssel, hogy elérjem a 13:25-kor induló buszt, hogy még idõben hazaérhessek a családi ebédre, ugyanis húgom 8. születésnapját ünnepelte a család (Apa, anya, én, a két mama, a két papa, keresztanya, keresztapa, és az õ kisfiuk). Szóval rohannom kellett a buszhoz, pedig az iskola elõtt kellett felszállnom a távolsági buszra, és a rohanásnak meg is lett az eredménye, az öltözõben hagytam a sapkámat. nevet Akkor már vastag hótakaró volt, talán több, mint 10 cm. Lassan haladt a busz, de végül elhagytuk Hajdúszoboszlót és elindultunk Hajdúszovátra a sûrû hóesésben. Alig hagytuk el a várost már hatalmas fehérség fogadott minket, talán 30 km/h órával cammogtunk. Hajdúszoboszló után 3 km-el és Hajdúszovát elõtt 4 km-el egy éles kanyar után miután az út keletnek fordult azzal szembesültünk, hogy a hófúvásnak köszönhetõen eltûnt az út, és nem lehetett még csak sejten sem, hogy hol lehet az út mentén lévõ árok. Meg is történt a baj: a busz jobb hátsó kereke a nagy hóban történõ araszolás közben belecsúszott az árokba, és ott véget ért az utunk, ugyanis se elõre-se hátra nem tudott elindulni a busz! Más lehetõséget nem látván a sofõr kinyitotta az ajtót és az utasok (70%-ban középiskolás, 30%-ban felnõtt) megindultunk gyalog Hajdúszovát irányába az iszonyú hóesésben és élénk szélben. Persze a buszon nem csak Hajdúszovátiak ültek, voltak szép számmal olyanok is, akik Hajdúszováton át Derecskére utaztak volna ami még plusz 8 km sétát jelentett nekik. Szóval nekivágtunk az útnak. Mint ahogy írtam a sapkám az öltözõben maradt, így rendesen elázott és fázott a fejem-fülem, csupán a sálamat tudtam valamelyest bevetni. Azt azért gyorsan leszögezem, hogy egy falusi paraszt srác vagyok, aki nem tojik be sem egy kis széltõl, sem egy kis hótól, sem egy kis hidegtõl, de akkor bizony az arcomra fagyott a táj. nevet Szóval araszoltunk a falu felé: útközben találkoztunk egy Opel-el aminek a jobb hátulja szintén az árokba csúszott, késõbb pedig egy Wartburggal, akinek a gazdája bõszen lapátolt hátha tovább tud menni Hajdúszoboszló felé. Neki próbáltam segíteni, de nem tudtuk megmozdítani a kocsit így tovább mentünk. Végül hazaértünk! Már fél 4 körül lehetett. Addigra az ebéd már befejezõdött ugyanis mindenki sietett haza, hogy takaríthassa a ház körüli területeket. Anyai nagyszüleim pedig pláne siettek haza, hisz Hajdúszovát és Derecske között laktak egy tanyán. Szóval hazaértem, kicsit megmelegedtem elmeséltem mi történt az úton, apáék is elmesélték, hogy õk már 11 órakor is alig tudtak hazajönni a Suzuki Swift-el szoboszlóról (a cukrászdából hozták a tortákat és a somlóit), és a 8 perces útból fél órás lett nekik. Mivel már lassan 4 óra volt édesapám nekilátott az etetésnek (marhák, disznók, ló stb.) én pedig nekiestem az udvarnak ami mindennek mondható épp csak kicsinek nem, nem beszélve arról, hogy a szomszédban nagyanyám lakott, ahol szintén takarítanom kellett. Talán 45 perc alatt végeztem is, de ahogy visszanéztem az udvarra az utcáról, láttam, hogy kezdhetem elölrõl, ugyanis szinte 5 percenként esett 1 cm friss hó, és a szél is tette a dolgát. A zugbeliek is szélmalomharcot folytattak a hóval, de kölcsönösen segítettünk egymásnak az utcafront megtisztításában, és együtt ámultunk, hogy mi is történik. Az idõsebb (50 feletti) korosztály egyöntetûen állította, hogy ilyen még nem volt Hajdúszováton soha. Mellékesen megjegyzem, hogy a 87-es eseményekre senki nem emlékszik nálunk, viszont 86-ra és a 90-es évek novemberi havazásaira annál inkább. Lassan ránk esteledett. Este 8 órakor az osztályfõnököm telefonált a vezetékes telefonon, hogy az iskola hószünetet rendelt el (akkoriban még kuriózum volt a mobiltelefon is), így nagy öröm ért engem. nevet A hó továbbra is rendületlenül esett. Másnap reggel Január 8-án habár a boltok kinyitottak, de kenyeret nem tudtak adni, ugyanis semmilyen pékséges szállítmány nem érkezett meg a faluba, mint ahogy még 3 napon keresztül egyszer sem. Így aztán kenyér nélkül ettünk mindent, pedig mi mindenhez kenyeret eszünk, és napi 1-1,5 kg kenyeret evett a család. Másnap is lapátolással teltek az órák a zug összefogott és továbbra is együtt takarítottunk az utcán, hogy legalább gyalog ki lehessen jutni a fõ utcára, amit a 3 nap alatt jó ha 4-5 alkalommal "letakarított" a hóeke. Végül már akkora hómennyiség volt az utcán, hogy nem tudtuk hová tenni. Az is sokat elmond, hogy a község hókotrója a havazás elállta után, tehát a 4. napon érkezett meg hozzánk és tolta össze a havat 3 méteres halmokba. A havazás elálltával az elsõ derült éjjelen nagyon keményen fagyott, és a lehullott porhavat összefagyasztotta. Nekiálltunk kihordani a nagyon hosszú udvarunkról az utcára a havat, hogy ki lehessen menni autóval az utcára. Ez volt ám az igazi móka! Én egy régi kenyér sütõ lapáttal kockákat vágtam a hóba, melyek alá nyúlva egyben lapáttal ki lehetett vinni a csonttá fagyott hótömböket az utcára. Ez órákig eltartott, de végül megtisztult az udvar nagy része, az utcán pedig hatalmas hóhalmok feszítettek nagyon-nagyon sokáig. Ha jól emlékszek 2 hét múlva jött az olvadás, de mire elolvadt a hó, eljött Február 4-e, és újabb születésnapi ajándékot hozott a sors (én 86 február 3-án születtem) nekünk, újabb nagy havazást, és heteken át megmaradó hótakaróval!
Mindent összevetve nagyon hálás voltam akkor a természetnek, hogy ezt produkálta, ugyanis a sok-sok munka mellett van egy másik hozadéka is az ilyen jelenségeknek: összehozza az embereket minden téren! Sokat beszélgettünk, önzetlenül segítettük egymást és ezek olyan emberi értékek amik máskor ritkán vagy egyáltalán nem jönnek a felszínre! Én ezért szeretem a telet még most is közel 30 évesen! havazas

Köszönöm, hogy elolvastátok a soraimat, remélem nem untattam nagyon senkit sem. nevet