15 éve...ejj, mintha tegnap lett volna. (2015.11.15-én írt beszámolómat újra megosztom, hátha jobb kedvre derít bennünket miközben a télre várunk.)

"Szép Vasárnapot minden fórumozó társamnak!

Mivel végre megjelentek az első reménysugarak a telet illetően, valamint
közelmúltbeli csatlakozásom végett úgy gondoltam megosztom Veletek a
legkedvesebb és legmaradandóbb emlékemet amire mindmáig nagy örömmel és
lelkesedéssel gondolok vissza. Kérlek fogadjátok szeretettel az
élménybeszámolómat:

2003 január 6-át írtunk akkoriban...
Aznap este fürdéshez készülődtem még elpakoltam a táskába a torna cuccomat és
megnéztem az RTL klub, pontosabban Aigner Szilárd által prezentált
időjárás jelentést, melyben másnap kezdődő nagy havazást és akár fél
métert elérő hóréteget vizionált az ország egy jelentős részére.
Természetesen nagyon izgatott lettem főleg annak tükrében, hogy
akkoriban csupán a helyi újságból, a teletext-ről és a TV-s időjárás
jelentésekből tudtam csak informálódni a történésekről, ugyanis
akkoriban internet még a fasorban sem volt nemhogy nálunk, még a faluban
se senkinek. Másnap reggel a 6:40-es távolsági busszal indultam el a 9
km-re lévő Hajdúszoboszlóra a gimnáziumba, csakúgy, mint mindig. Akkor
ha jól emlékszek nem volt nagyon hideg, de teljes borultság volt. Az
első órám reggel 8-kor kezdődött és akkor már non-stop az ablakot
kémleltem, hogy mikor látom meg végre az első hópelyheket. Nem tudom
pontosan mikor is kezdett el esni, de hozzávetőlegesen délelőtt 10 óra
lehetett. Erősen elkezdett havazni, és a bőven fagyos hőmérséklet miatt
egyetlen hópehely sem veszett kárba minden megmaradt! Az utolsó órám
testnevelés óra volt, ami miatt nagyon kellett sietnem az öltözködéssel,
hogy elérjem a 13:25-kor induló buszt, hogy még időben hazaérhessek a
családi ebédre, ugyanis húgom 8. születésnapját ünnepelte a család (Apa,
anya, én, a két mama, a két papa, keresztanya, keresztapa, és az ő
kisfiuk). Szóval rohannom kellett a buszhoz, pedig az iskola előtt
kellett felszállnom a távolsági buszra, és a rohanásnak meg is lett az
eredménye, az öltözőben hagytam a sapkámat. Akkor már vastag hótakaró volt, talán több, mint 10 cm. Lassan haladt a
busz, de végül elhagytuk Hajdúszoboszlót és elindultunk Hajdúszovátra a
sűrű hóesésben. Alig hagytuk el a várost már hatalmas fehérség fogadott
minket, talán 30 km/h órával cammogtunk. Hajdúszoboszló után 3 km-el és
Hajdúszovát előtt 4 km-el egy éles kanyar után miután az út keletnek
fordult azzal szembesültünk, hogy a hófúvásnak köszönhetően eltűnt az
út, és nem lehetett még csak sejten sem, hogy hol lehet az út mentén
lévő árok. Meg is történt a baj: a busz jobb hátsó kereke a nagy hóban
történő araszolás közben belecsúszott az árokba, és ott véget ért az
utunk, ugyanis se előre-se hátra nem tudott elindulni a busz! Más
lehetőséget nem látván a sofőr kinyitotta az ajtót és az utasok (70%-ban
középiskolás, 30%-ban felnőtt) megindultunk gyalog Hajdúszovát irányába
az iszonyú hóesésben és élénk szélben. Persze a buszon nem csak
Hajdúszovátiak ültek, voltak szép számmal olyanok is, akik Hajdúszováton
át Derecskére utaztak volna ami még plusz 8 km sétát jelentett nekik.
Szóval nekivágtunk az útnak. Mint ahogy írtam a sapkám az öltözőben
maradt, így rendesen elázott és fázott a fejem-fülem, csupán a sálamat
tudtam valamelyest bevetni. Azt azért gyorsan leszögezem, hogy egy
falusi paraszt srác vagyok, aki nem tojik be sem egy kis széltől, sem
egy kis hótól, sem egy kis hidegtől, de akkor bizony az arcomra fagyott a
táj. Szóval araszoltunk a falu felé: útközben találkoztunk egy Opel-el
aminek a jobb hátulja szintén az árokba csúszott, később pedig egy
Wartburggal, akinek a gazdája bőszen lapátolt hátha tovább tud menni
Hajdúszoboszló felé. Neki próbáltam segíteni, de nem tudtuk megmozdítani
a kocsit így tovább mentünk. Végül hazaértünk! Már fél 4 körül
lehetett. Addigra az ebéd már befejeződött ugyanis mindenki sietett
haza, hogy takaríthassa a ház körüli területeket. Anyai nagyszüleim
pedig pláne siettek haza, hisz Hajdúszovát és Derecske között laktak egy
tanyán. Szóval hazaértem, kicsit megmelegedtem elmeséltem mi történt az
úton, apáék is elmesélték, hogy ők már 11 órakor is alig tudtak
hazajönni a Suzuki Swift-el szoboszlóról (a cukrászdából hozták a
tortákat és a somlóit), és a 8 perces útból fél órás lett nekik. Mivel
már lassan 4 óra volt édesapám nekilátott az etetésnek (marhák, disznók,
ló stb.) én pedig nekiestem az udvarnak ami mindennek mondható épp csak
kicsinek nem, nem beszélve arról, hogy a szomszédban nagyanyám lakott,
ahol szintén takarítanom kellett. Talán 45 perc alatt végeztem is, de
ahogy visszanéztem az udvarra az utcáról, láttam, hogy kezdhetem
elölről, ugyanis szinte 5 percenként esett 1 cm friss hó, és a szél is
tette a dolgát. A zugbeliek is szélmalomharcot folytattak a hóval, de
kölcsönösen segítettünk egymásnak az utcafront megtisztításában, és
együtt ámultunk, hogy mi is történik. Az idősebb (50 feletti) korosztály
egyöntetűen állította, hogy ilyen még nem volt Hajdúszováton soha.
Mellékesen megjegyzem, hogy a 87-es eseményekre senki nem emlékszik
nálunk, viszont 86-ra és a 90-es évek novemberi havazásaira annál
inkább. Lassan ránk esteledett. Este 8 órakor az osztályfőnököm
telefonált a vezetékes telefonon, hogy az iskola hószünetet rendelt el
(akkoriban még kuriózum volt a mobiltelefon is), így nagy öröm ért
engem. A hó továbbra is rendületlenül esett. Másnap reggel Január 8-án habár a
boltok kinyitottak, de kenyeret nem tudtak adni, ugyanis semmilyen
pékséges szállítmány nem érkezett meg a faluba, mint ahogy még 3 napon
keresztül egyszer sem. Így aztán kenyér nélkül ettünk mindent, pedig mi
mindenhez kenyeret eszünk, és napi 1-1,5 kg kenyeret evett a család.
Másnap is lapátolással teltek az órák a zug összefogott és továbbra is
együtt takarítottunk az utcán, hogy legalább gyalog ki lehessen jutni a
fő utcára, amit a 3 nap alatt jó ha 4-5 alkalommal "letakarított" a
hóeke. Végül már akkora hómennyiség volt az utcán, hogy nem tudtuk hová
tenni. Az is sokat elmond, hogy a község hókotrója a havazás elállta
után, tehát a 4. napon érkezett meg hozzánk és tolta össze a havat 3
méteres halmokba. A havazás elálltával az első derült éjjelen nagyon
keményen fagyott, és a lehullott porhavat összefagyasztotta. Nekiálltunk
kihordani a nagyon hosszú udvarunkról az utcára a havat, hogy ki
lehessen menni autóval az utcára. Ez volt ám az igazi móka! Én egy régi
kenyér sütő lapáttal kockákat vágtam a hóba, melyek alá nyúlva egyben
lapáttal ki lehetett vinni a csonttá fagyott hótömböket az utcára. Ez
órákig eltartott, de végül megtisztult az udvar nagy része, az utcán
pedig hatalmas hóhalmok feszítettek nagyon-nagyon sokáig. Ha jól
emlékszek 2 hét múlva jött az olvadás, de mire elolvadt a hó, eljött
Február 4-e, és újabb születésnapi ajándékot hozott a sors (én 86
február 3-án születtem) nekünk, újabb nagy havazást, és heteken át
megmaradó hótakaróval!
Mindent összevetve nagyon hálás voltam akkor a természetnek, hogy ezt produkálta, ugyanis a sok-sok munka mellett van
egy másik hozadéka is az ilyen jelenségeknek: összehozza az embereket
minden téren! Sokat beszélgettünk, önzetlenül segítettük egymást és ezek
olyan emberi értékek amik máskor ritkán vagy egyáltalán nem jönnek a
felszínre! Én ezért szeretem a telet még most is közel 30 évesen!

Köszönöm, hogy elolvastátok a soraimat, remélem nem untattam nagyon senkit sem. "