Ismét évfordulóhoz értünk: egy kevésbé látványos, a köz számára talán nem annyira emlékezetes, de annál érdekesebb eseményről fogok megemlékezni. Az 1991 január közepi lábashideg-betörésről van szó. Ez a magasnyomású, száraz kontinentális hidegelárasztás egyik iskolapéldája. Már az előzmények is tanulságokkal szolgálnak, ezért elöljáróban kitérek ezekre is. A december elég havas, meglehetősen téli időjárást hozott. A meteorológiai tél első napján Észak-Dunántúlon jelentős havazás volt, a következő helyzetből:

Link     Link

Majd "sülni" kezdett a meteorológiai intézet utóbbi évtizedekben előfordult egyik legnagyobb "buktája"

Link     Link

A Nyugat-Európa felett kiképződő teknő ciklonjából a kontinens nyugati részein nagy területen szokatlanul erős havazás, hóviharok vették kezdetüket. Délkelet-Angliától Németországig a vastag hótakaró, hófúvások igen komoly közlekedési fennakadásokat okoztak. Az Intézet nálunk is riasztott, többször felhívta a figyelmet a várható ítéletidőre. Végül a dolog kimenetele a következő lett:

Link     Link

Az igen aktív ciklonnak előoldalára kerültünk, ahol természetesen nem volt hideg légtömeg. Mikor pedig a hátoldali hideg egy része fölénk ért, már nem volt kellő alacsony nyomás a térségben a nagyobb dolgokhoz. Áthelyeződő nyugati teknőnél igen gyakran éppen ez az ábra: az igazi hidegáramlás Nyugat-Európát éri, hozzánk már csak kerülőúton, megszelídülve ér el az Északi-sark lehelete. Ebben az esetben is a beígért ítéletidő helyett kisebb havazások, és igencsak mérsékelt hideg ért el minket. A helyzetet esetleg megmenthette volna egy közeli, jelentős északkeleti hidegdepó. Ez a teknő "döglődő" ciklontevékenységét fellobbanthatta volna, és a megerősödött ciklon ránk ránthatta volna a hideget. De ilyen hidegfelhalmozódás,  a térkép tanúsága szerint, nem volt akkor.
A blokkhajlam azért fennmaradt, és a térségtől keletre került AC hideg levegője, keveredve a nyugatról már egyre erősebben benyomuló enyhe, óceáni légtömegekkel, meglepetésre szép "sirató" havazást okozott karácsony másnapján:

Link     Link

Ezután hosszabb ideig a nyugatias áramlással érkező enyhe, óceáni légtömegek uralkodtak térségünkben. Még január 10-én is ez volt a kép:

Link

A makroszinoptikai váltás jelei két nappal később kezdtek mutatkozni:     Link

Emlékszem, Vissy Károly nem kis elégtétel-érzéssel jelentette be a "jegesmaci" érkezését, és havazásokat, hófúvást ígért a következő napokra.
Ehelyett nálunk erősen emelkedni kezdett a légnyomás anélkül, hogy bármi hidegáramlás érkezett volna. Változóan felhős, kifejezetten enyhe maradt az idő (bár, ahogy a térkép mutatja, a magasban már megkezdődött a hőmérséklet csökkenése):

Link

Szóval, a magam részéről már szinte lemondtam a komolyabb lehűlésről, de az mégis jött:

Link

Másnap, január 14-én tökéletesen felhőtlenre derült, mélykék égbolt, erős é-i szél köszöntött be. A hőmérséklet kora délután ugyan még elérte a 6 fokot, estére azonban -5, -6 fokra esett vissza, még mindig élénk szélben. A következő nap már nem emelkedett fagypont fölé a hőmérő higanyszála.
Azóta 2, hasonlóan tipikus esete volt a lábashideg dinamikus beáramlásának: 2006 január közepén, és 2017 január elején. Ezekből az esetekből kitetszik az ilyen hidegelárasztás "arcéle" Csont derült ég, nehéz, "nyomó" északi szél (valószínűleg a kis vertikális hőgradiens miatt csekély turbulenciák következtében), napközben stagnáló, de leginkább süllyedő hőmérséklet.
Akkor januárban "ráduplázott" a lábas. A hónap végén ilyen orosz hideg kerítette hatalmába a Kárpát-medencét:

Link

Észak-Dunántúlon csontszáraz volt ez a hideghullám is, hó egy gramm se esett. Mégis, többször mértem -15(-) fokos miniket akkor.
Bár köztudott, hogy nálunk az igazán erős fagyokhoz hótakaró szükséges, egy kivétel van ez alól: az északkeleti lábashideg-elárasztás.
Ez a légtömeg nagyjából "fütyül" arra, van-e hó vagy nincs: hozza a formáját. Úgy látszik, Kelet-Európa hómezőin úgy kihűl a légtömeg "lába" (talajjal érintkező rétege), hogy hótlan helyre érve is zord hideget csinál.