Jeles évfordulóhoz értünk a mai nappal, egy igazi "nagyvad" jelentkezett éppen 6 évvel ezelőtt. 2013 március 14-e csütörtökre esett, pontosan úgy, mint az idén. Az a csütörtöki nap  meteorológiai történelmet írt. A márciusi havazás ugyan egyáltalán nem ritka, a fagyban jövő, megmaradó hó sem tartozik a kuriózumok közé. De ilyen mértékű hófúvás, sívó hóvihar a szűken vett meteorológiai télen -azaz december, január, februárban- sem minden évben jelentkezik, és akkor finoman fogalmazok. Ami engem illet, március közepén azelőtt sohasem találkoztam ennyire zord ítéletidővel, holott 1970-ig bezárólag jól emlékszem minden télre és kora tavaszra. Nézzük a makroszinoptikai előzményeket! A rendkívüli időjárás első jele március 6-án jelent meg az időjárási térképen:     Link
A térképen a "skandináv ék" helyzet csíráit látjuk: az Atlanti-óceán felett stabil, teknősödő ciklontevékenység mutatkozik, és ugyanilyen alakul a kontinens északi, északkeleti részén is. A kettőt egy ék alakú AC választja el Grönland és a Skandináv-félsziget között, az "ék" csúcsa az utóbbi felé mutat.
Pár nappal később már ereje teljében látható a szituáció. A két alacsony nyomású terület a kontinens középső területei fölött összefolyik, Európa centrumában alacsonyra száll a légnyomás. Ugyanakkor az anticiklonális ék előoldalán töméntelen fagyos levegő halmozódik fel:     Link
Ez a felállás gyakorlatilag ugyanaz, mint az 1978 december legvégi, ami szintén elképesztően brutális hidegbetöréshez vezetett Közép-Európában:     Link
Ezt a képet jól jegyezzük meg, ez a zord tél kvintesszenciája.
Március 13-ra a dél felé törő, januári zordságú hideg légtömeg a Földközi-tenger déli partvidékén tartózkodó igen meleg levegővel karöltve   ciklont hozott létre a Mediterráneumban:     Link
A rendkívüli hődifferencia szokatlanul kimélyítette, aktívvá tette ciklonunkat a következő napon. A sűrű izobárok, magas nyomásgradiens orkán erejű szelet szült, a cikloncentrum közelsége pedig a kitartó csapadékhullást biztosította országunkban. Emellett észak felől zúdult be a sarki levegő a Kárpát-medencébe, ez havazást és szállított fagyot jelentett:     Link
Március 14-én már a reggeli óráktól közepes intenzitással esett a hó Észak-Dunántúlon, de ekkor még a szél nem volt nagyon erős, és a hőmérséklet is fagypont körül alakult. Egészen a kora délutáni órákig a tapasztalható időjárás nem árulkodott arról hogy valami rendkívüliség közeleg. Sőt, dél felé gyengült a csapadék-tevékenység, már csak szállingózott a hó. A délután folyamán azonban sűrűsödött a hóesés, a szél is mind erősebb lett. Három óra felé már erős hófúvás alakult ki a Győr-Tatai teraszvidéken. A szél keresztben áthordta a havat a Győr és Tata közötti alsóbbrendű műúton, a levegő megtelt porhóval, romlottak a látási viszonyok. Ekkor éppen a bábolnai munkahelyemre tartottunk autón, és kezdtünk rájönni, hogy talán jobb lett volna otthon maradni aznap. A rendelőintézet kongott az ürességtől: úgy látszik, mások már "kapcsoltak"
Hamar világossá vált, hogyha nem indulunk sürgősen hazafelé, könnyen ott rekedhetünk északára. A hóátfúvásos útszakaszra nem mertünk visszamenni, ezért Nagyigmánd és Komárom irányába próbáltunk egérutat nyerni. Ekkor már teljesen eltűnt az úttest, az autónk le is csúszott a szerencsére sekély árokba. Hála Istennek éppen mögöttünk autózott pár markos ember. Megálltak, és visszatoltak az útra. Nagyigmándig aztán baj nélkül el is jutottunk, de mikor rákanyarodtunk a Komáromba menő 13-as főútra, reménytelenül megállt a kocsisor. A hó csak esett, a szél tombolt, mi meg vesztegeltünk értelmetlenül. Előttünk pár száz méterre egy rendőrségi check point volt, a rendőrök senkit nem engedtek tovább.
Jó órás várakozás után  feltereltek az autópályára Kisigmándnál. Fellélegeztünk: most már haza fogunk jutni. Tévedtünk!
Egyrészt látni alig lehetett a pályán, a burkolati jelek teljesen eltűntek, és már erősen sötétedett. Az ember csak bőcörgött az előtte haladó autó után, mint tehén a csordában. Nagy volt a balesetveszély a síkos úton, majdnem nulla látás mellett. Másrészt kb. 15 km után ismét megállt a forgalom, és  már nem is indult tovább. A rádió bemondta, hogy keresztbe fordult egy kamion  messze előttünk, és képtelenség  elvontatni.
Több száz jármű torlódott fel a hófúvásos éjszakában az autópályán. Teltek az órák. Nem volt nagyon sok benzinünk, ezért folyton le kellett állítani a motort. Ilyenkor megszűnt a fűtés, az ablakokat belül ellepte a jégvirág. Mélyen fagypont alatti hőmérséklet lehetett kint. Szerencsénkre egy erdőfolt felfogta a szelet ahol vesztegeltünk, nem temetett be a hó. Akik néhány száz méterre előttünk vesztegeltek, azoknak az autóját viszont tetőig eltemették a hófuvatagok. Az ajtókat nem bírták kinyitni. A sötétben, hófúvásban annyit se lehetett látni, hogy észrevegyük: tulajdonképp az ácsi benzinkutak mellett vagyunk. Ez csak reggel, a világossal derült ki. A derengésben valami egészen szürreális kép tárult elénk. 1-2 méter magas, piramis formájú fuvatagok sora húzódott az ácsi bekötőút mentén. Ekkorra elállt a hóesés, de a bekötőutat csak kora délutánra szabadították fel. Mivel éppen ott állt meg velünk a kocsisor, ezen a kis úton el tudtuk hagyni a pályát. A kevésbé szerencsés autósok még majdnem további 24 órát álltak az autópályán.
Érdekes módon viszonylag kevés hó okozta a nagy káoszt. Szélcsendben talán ha 10 cm vastag hótakaró keletkezett volna. Így viszont nagy területen az anyaföldig lehordta az orkán a havat, ellenben ahol akadályba ütközött a szél, magasra halmozódott a porhó. Több helyen még a következő napokban is méteren felüli hófalak kísérték az utakat.