Sziasztok! A vasárnap esti észlelés után engem is magával ragadott az NLC õrület, úgyhogy tegnap én is kiültem a közeli dombtetõre, a falu fölé fotózni. Tulajdonképpen 2 részre lehet bontani az eseményeket, amiket az alábbi fotók is szépen alátámasztanak. Nem sokkal a naplemente után már kezdett derengeni félmagasan az a kiterjedtebb felhõmezõ, amire azt mondták sokan, hogy "bár nem volt olyan szép, mint a vasárnapi". Szerintem sokan csak ezt látták, pedig a java még csak ennek halványodása után kezdõdött, jóval alacsonyabban, éppen csak a horizont fölött. Ez a szakasz viszont nagyon hosszú ideig tartott, még 22:30-kor is szépen látszódott, Deepsky és Controll nagyszerû fotókat készített róla. Én is fényképeztem persze, csak egy gond van: az itteni monitoromat ha vernének sem tudnám normálisan beállítani, teljesen más képet mutat, mint a pesti, meg ez a számítógép annyira buta már, hogy RAW-feldolgozó progit lehetetlen használni rajta. Azért egy-két képet megpróbálok felrakni, lesz ami lesz.