Már volt arról szó, hogy 30 fok fölötti hőmérsékletekről, kánikulai  hőségből a legtöbbször 2 lépcsőben hűl le az idő kiadósabban 20 fok alá (ha lehűl). Ez alól vannak azért kivételek, mikor egyetlen hidegfront hatására, hirtelen rámolódik le a hőmérséklet, nemegyszer 15-20 fokot zuhanva. A "gyertya elfújása", "hirtelen halál" a meleg részére...
Ennek jellegzetes példája 1992 szeptember 1-je, mikor is a naptári évszakváltás pontosan hozta meg az időjárásit is, méghozzá nagyon-nagyon durván. Külön pikantéria, hogy a drasztikus lehűlés egy rendkívül forró hónapot, a feljegyzések kezdete óta az egyik legmagasabb átlaghőmérsékletű augusztust követett. Az biztos, hogy életem legmelegebb nyári hónapja volt. Azóta előfordultak magasabb hőmérsékletek is, de a hőség kitartó volta szempontjából máig se múlta felül semmi 1992 augusztusát. És még egy érdekesség: se júniusban, sem pedig július első kétharmadában semmi nem árulkodott arról, mi jön. A nyár első fele nagyjából átlagos hőmérsékletű volt, és semmi különöset nem mutatott.
A hőhullám bevezető szakasza nagyjából július 20-tól augusztus 1-jéig tartott. Ebben az időszakban több száraz hidegfront követte egymást, melyek után rendre mind erősebb lett az anticiklonális hatás. A T850 10 és 17 fok között ingadozott, kivéve 29-ét, mikor 5 és 10 fok közé esett.
Éppen ebben az időszakban tettünk több napos autós kirándulást Észak-Magyarországra az öreg Daciánkkal. Emlékeim szerint már akkor nagyon meleg volt. Emlékszem a napverte siroki várromra, majd a nyelvünkre léptünk, mire körbejártuk. Csak a vár pincéiben volt jó. Egyik délelőtt felmentünk a Kékestetőre is, ott kellemes, mérsékelt meleg fogadott. Egy éjszakát a lillafüredi Palota szállóban töltöttünk, Szilvásváradról a Bükk-fennsíkon keresztül vágva jutottunk oda. Egy gyanúsan alsóbbrendű utacskán hajtottam fel, féltem is, egyáltalán felmegy-e rendesen a Dacia. Felment. A fennsíkon, a rengeteg erdőben viszont már azon aggódtunk, vajon jó úton vagyunk-e, tekintettel arra, hogy már alkonyodott.
Szerencsére hamarosan leértünk a romantikus fekvésű Lillafüredre. A kastélyszállót rendkívül hangulatosnak találtam a lovagterem nagyságú étteremmel, a faburkolatokkal, színes üvegablakokkal. Mindjárt be is dörgöltem két, harmatos üveg sört a nagy melegre... Az étlapon angolul is meg voltak nevezve az ételek, ezt olvastam: wild bear stew. A szerencsétlen ferdítő nyilván "boar-ra" gondolt, de így sikeredett neki... Vaddisznó pörkölt helyett vad medve pörkölt! Évtizedek múlva is kacagtunk, valahányszor eszünkbe jutott. A meleggel a szállóban is meggyűlt a bajunk, ugyanis valami szellőzőcső húzódott fel a konyhából a falon épp az ágyunknál. Ez rendesen fűtött is, akár a radiátor.
Hazafelé menet megálltunk  Gyöngyös főterén. Ez 29-én volt, éppen a legerősebb száraz hidegfront átvonulásakor. A szép, ódon főtéren fonnyadt faleveleket sodort a megerősödő északi szél. Bár tisztán tűzött a nap, ekkor csak mérsékelt, kellemes meleg volt.
A Balatonra tartó, hosszú utunk során megálltam egy benzinkútnál, már nem emlékszem, pontosan hol volt. Míg tankoltam, valami láthatatlan tárgy nagy zúgással-zizegéssel átsöpört nem sokkal a fejünk felett. Azóta se derült ki, mi volt, meteor vagy  lövedék?
Szóval utazásunk során még elviselhető, lehűlésekkel meg-megszakított volt a meleg. Ezután azonban, a teljes augusztus hónap folyamán lényegileg nem szabadultunk a kánikulától, bár néha kissé hullámzott a hőhullám. A tartós hőség letörésekor, szeptember elején a jelentő meteorológus azt mondta, hogy a hónapban egyetlen nap se volt, mikor valahol az országban a maximum-hőmérséklet el ne érte volna a 30 fokot. Végigpörgettem az archívum térképeit, és azt találtam: 1992 augusztusában mindössze 6 olyan nap akadt, mikor 850 hPa-on a hőmérséklet nem érte el a 15 fokot: 6-án,  12-én és 13-án, 16-án és 17-én, valamint 24-én. A többi 25 nap a 15 fokos, azaz a "kánikula" izoterma uralma alatt telt. Különös, és a szokásossal ellentétes módon a meleg a hónap második felében nem csökkent, hanem még fokozódott is. 20-án, 21-én és 29-én a 20 fokos T850 is benn volt az országban. Ezekben a napokban a meteorológiai intézet jelentése egyszer 35-40 fokos intervallumot adott, emlékszem hogy meglepődtem. Azelőtt ilyen szörnyű meleget még nem tapasztaltam! A hónap végére a táj az afrikai szavanna képét idézte száraz évszakban. Mindenfelé tök sárga volt a fű, a kukoricatáblák sárgára, zörgősre voltak száradva. Nem volt egy árva fűszál a tors közt kelőben -hogy szabadon idézzem Arany Jánost. A Mosoni-Duna Győr belvárosában szokott szélességének egyharmadára apadt. Az un. Révfalusi híd alatt jó darabon száraz lábbal lehetett közlekedni, a világháborúban berobbantott régi híd roncsai, és hatalmas folyamikagyló-halmok között (a kagylók természetesen elpusztultak a szárazon). Szóval, a Duna-ág, a Rába és a Rábca egyesült vizei a meder északi oldalán, egy talán 20 m széles, mély csatornába összeszorulva folytak. A tiszta, zöldes színű víz mélyén "egymást taposták" a halak. A parti horgászoknak soha olyan eldorádója nem volt: négy-öt méteres pecabotokkal egymás után emelték ki a szép márnákat és dévéreket.
Emlékszem, esténként, már teljes sötétségben, kijártam kocogni a városba. Tudjuk, milyen a nagyvárosi késő este hőségidőszakban: rohadt meleg. Volt vagy 27-28 fok, erre ráfutni... Egy alkalommal úgy éreztem a futás közben, kigyullad a fejem. Fogtam magam, lementem a Dunához a Dunakapu-térrel átellenben, a révfalui oldalon   -a víz némi hűvösséget lehelt. Akkoriban egyébként egy fél családi házat laktam a feleségemmel Nádorvárosban, de már a belváros határán. Légkondi persze nuku, akkor még az nem volt szokás. Hogy bírtuk ki azt a hónapot, nem értem. Persze, fiatalok voltunk...
31-én már félreérthetetlen jelei voltak a közeledő drasztikus lehűlésnek. Fátyolfelhős ég, napsütés mellett időnként erős déli, délnyugati szél fújt, a légnyomás pedig szokatlanul alacsonyra, 1000 hepára ballagott le. Délután még lenéztem a Dunára: a "csatorna" vizén kis hullámokat kergetett a szél, a pecások önfeledten emelgették ki a márnákat. Szerintem azt gondolták, ez örökké fog tartani... Hát nem tartott örökké.
Másnap, szeptember 1-jén borultságra, esőre ébredtünk. A hőmérséklet reggel 14 fok volt, a nap folyamán ez nemhogy emelkedett, hanem még süllyedt is. Délben erős ény-i szélben, csapóesőben már csak 11 fokot mértem. Igencsak jól esett a Hullám étteremben feltálalt jó meleg rántott husi... Egyébként a lehűlés csak északnyugaton sikerült ennyire drasztikusra. A többi országrész fokozatosan kapott kisebb hőcsökkenést. Ezt anno Koczkás szóvá is tette hozzászólásában, nemigen hitt nekem. Jól összevitatkoztunk, azóta is sajnálom.
Még azt el kell mondani, hogy a szeptember a hűvös kezdés ellenére se lett különösebben alacsony hőmérsékletű, tartósan őszi abban az évben.
Pár térkép a lehűlés bemutatására:     Link     Link     Link