Az érkező, -sőt már itt is lévő- forróság végett újfent elkezdtem hideg és hó után kutatni az emlékeimben, hogy legalább a gondolataimban ne legyen melegem. Párszor már megnéztem, de most újból előszedtem az OzoneNetwork által készített dokumentumfilmet, ami a 2013 márciusi eseményekkel foglalkozik. Az ebben látható és hallható szakmai aspektust most hagyjuk figyelmen kívül. Én az emberi oldaláról szeretném megközelíteni az eseményeket, és elmesélni, hogy mi történt nálunk, Hajdúszováton azokban az a bizonyos napokban.

Ez lesz a harmadik picit komolyabb terjedelmű visszaemlékezésem az oldalon. Az első kettőben 2003 január 7-el és az azt követő néhány napról, valamit a 2005 május 18-i eseményekről meséltem. Kérlek fogadjátok szeretettel ezt a beszámolómat is.

2013 március 14, Hajdúszovát:
-Valamikor 5 után keltem. Rendbe szedtem magam, és indultam is dolgozni. 6-kor nyit nálunk a benzinkút, akkor is, és most én voltam-vagyok az eladó. Akkoriban még nem volt robogóm, mindig kocsival jártam ki dolgozni. Nem a nagy távolság miatt, hisz csak másfél kilométerre lakok a kúttól, hanem mert mindig pénzzel járkálok (váltó). Akkor még egy 'B' Corsa-m volt. nevet Emlékszek, hogy olyan furcsa, novemberi feeling-je volt annak a napnak. Szürkeség, élénk szél és eső-eső-eső. Nem volt nagy forgalmam aznap, ami nem is csoda, ki szeret olyan időben jönni-menni. A kút közvetlenül a falu tábla után Derecske irányában található egy eléggé meredek kanyarban, amit elég sűrűn be-benéznek az emberek, és kiegyenesítik. Aznap délelőtt is ez történt. Idekint nincs hőmérőm, de az biztos, hogy amikor az első 4 autó belecsúszott az árokba, hozzávetőlegesen 1 óra alatt még nem fagyott. Nem fagyott rá az eső a tereptárgyakra sem. A fagy körülbelül délután 2 órakor jelent meg, akkor kezdett el bevonat képződni a kerítésen, a kútoszlopokon, a fák ágain. Este 6-kor zártam. Nem rémlik, hogy különösebb gondot okozott volna a kocsival történő hazajutás a síkosság ellenére sem. Egyedül a nagykapu bezárása okozott egy kis gondot, mert az esővíz belefagyott időközben mindkét nagy lakatba, így azokat markolászhattam és lehelhettem, hogy kiolvadjanak annyi időre amíg bezárom őket. Szóval minden gond nélkül hazaértem. Akkor még otthon éltem a szüleimmel, a húgommal, de ott lakott velünk a párom is. Majd az év májusában költöztünk külön, mert akkor lett kész a házunk. Miután hazaértem, mentem ki rögtön az udvarra segíteni jószágolni. Akkor még javában fejtünk, voltak birkák, ló, malacok, szárnyasok. 7 és 8 között még nem volt semmi gond, volt áram is, és közvilágítás is. A járda, és a pucér föld is merő jégpáncél volt már akkor, nem beszélve a fákról, amik egyedi hangon zörögtek a rájuk fagyott esőtől a viharos szélben. Valamivel 8 után ment el az áram, de addigra már végeztünk a jószágolással: minden evett, minden ivott és minden le volt aljazva. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez a kőkorszaki állapot bizony nem csak 10-20 percig fog tartani. Rögtön le is feküdtünk, ugye nem volt se TV, se internet, se semmi, fogalmunk se volt, hogy mi zajlik akkor épp az ország más tájain is. Az én alvásom nem volt zökkenőmentes annak ellenére sem, hogy tudtam, reggel aludhatok tovább, hisz 15-én mi is zárva vagyunk, és van egy potya szabadnapom, mert tudtam, hogy áram nélkül a munkahelyi riasztónk sem működik, akksiról csak pár óráig tud üzemelni. Ez utóbbi probléma előfordult már máskor is, minden egyes áramszünetkor csörögnek a riasztó-központól a diszpécserek, hogy megszűnt a bejövő jel, mi az oka, mit tudok róla. De ugye most nem tudtak hívni ezzel, mert nem volt mobilhálózat sem. De én azért aggódtam, hogy mi lesz, ha pont most törnek majd be...

2013 március 15, Hajdúszovát:
-Valamicskét azért csak aludtam, hajnalban keltünk. Ekkor szembesültünk az első nagy gonddal. Még mindig nincs áram, sőt még víz sem. Nálunk a vízmű-telep is árammal "üzemel", az aggregátorokhoz meg nem volt kint benzin, mint ahogy később megtudtuk. (Egy lényeges dolgot kifelejtettem: az eső valamikor este 10-kor váltott át hirtelen havazásba, ami persze megmaradt az utolsó pehelyig az akkor már bőven fagyos hőmérséklet miatt.) Szóval kimentünk jószágolni az Öreggel, a félhomályban lealjaztunk, odaadtuk az abrakot, majd a lucernát és elkezdtünk tanakodni, hogy miként foglyuk megfejni a 9 tehenet? Meg aztán mit csinálunk majd a tejjel, mert ha nincs áram, akkor tejcsarnok se üzemel, mert a hűtők is árammal mennek. Gondoltuk meg amúgy nem romlik a fagyban a tej, ha kitesszük az udvarra. Elkezdtünk hát kézzel fejni, ami bár nem volt teljesen ördögtől való, főleg nem apu esetében, de azért jóval időigényesebb munka ez, mint géppel fejni. Megfejtük a teheneket, a tejet betettük a kannákba, a kannákat meg kitettük az eresz alá az udvarra, "majd lesz vele valami" alapon. Jött a másik probléma. Nincs víz sem. Hogy fogunk itatni? Egy tehén durván 40-60 liter vizet iszik meg reggel is, meg este is. Nyáron persze ennél is többet. Irány a kút, aknafedél le. Elővettünk egy hosszú pányvás kötelet, rákötöttünk egy kisebb, 10 literes fém vödröt, aztán puff bele a kútba. Én húztam felfelé vizet a perem mellett egyensúlyozva, nehogy belezúgjak a kútba a majdnem lábszárközépig érő hó alatt megbúvó jégpáncél miatt, apu, anyu és a többiek meg hordták a vizet az alsó udvarra a teheneknek, meg minden másnak is. Ez egy bő órás mutatvány volt, amit bevallom férfiasan kicsit "megmunkálta" a derekamat, -más meg pénzt ad ki edzőteremre-. Jött ezután a másik gond. Menni kellene WC-re. Nem csak nekem, másnak is. Igen ám, de hogy húzzuk le, ha nincs víz!? Sebaj! Vittünk be kútvizet erre a célra. Fürödni persze nem fürödtünk meg benne, így illatoztunk továbbra is. Közben persze továbbra sem tudtunk semmit a "külvilágról". Eleve egy zugban lakunk, nem látunk forgalmat, de amúgy se járt egy kocsi sem a faluban, csak 1-2 kóbor sószórót láttunk az úton olykor-olykor. Édesanyámék felmentek a templomkertbe a koszorúzásra, én vittem fel őket kocsival, míg én ezután kijöttem a kútra szétnézni, hogy nem-e törtek be az éjjel. Úgy össze volt gyógyulva a lakat a jéggel, hogy meg se próbáltam bejutni az udvarba, de külsőleg nem láttam, hogy bármi gond lett volna. (14-én, és 15-én este egyébként több betörés is történt a faluban, mily meglepő, igaz!?). Napközben ejtőztünk mindannyian, morfondíroztunk rajta, hogy hova tesszük majd az esti tejet, ha nem lesz csarnok, próbáltunk valami hatékonyabb, gyorsabb és kevésbé megerőltető módot kitalálni arra, hogy vizet tudjunk kivarázsolni a kútról, meg ilyesmi. A hó közben továbbra is esett. Délután 3-kor kezdődött otthon a délutáni műszak. Etetés közben szembesültünk vele, hogy az egyik előhasú üszőnk (első ellése előtt álló nőiavírú szarvasmarha) gyanúsan toporog, megereszkedett a "hátsója" és csöpög a tej a csecséből. Na, gondoltuk, te is remek időpontot választottál arra, hogy megelljél. Csináltuk tovább amit kell, de persze közben figyeltük, hogy mikor kezd el elleni az üsző. Ez egyébként egy üszőnél bármikor megtörténhet az első jelektől számítva, de akár 1 napig is el tud bohóckodni. Közben persze már besötétedett, "kismamánk" pedig végre lefeküdt fél 8 magasságában. Uzsgyi elő az ellető köteleket, aztán segítünk neki. Igen ám, de vaksötét volt. Mit csináljunk!? Ott voltunk mi öten, előszedtünk minden gyertyát a házból, meg régi viharlámpát. Ugye milyen életbiztosítás volt gyertyákat égetni a szalmával teli tehénólban!? Elég ha csap egyet a farkával a kismamánk, vagy valamelyik mellette álló tehén, és kész a baj. Közben átjött két szomszédunk is, ők is hoztak gyertyát, amit befőttes üvegbe imádkoztunk bele, hogy ne fújja el a lángot folyton a huzat. Emellett húgom a bicikli villogókat is bevetette. "Diszkófényben fogsz elleni bocika, mit szólsz!?" -gondoltam magamban. Nem volt könnyű ellés, párszor bele kellett kapaszkodni a kötélbe miközben a tehénke kérte az erőt. De végül is megszületett a boci. Odaraktuk az anyja orra elé, hogy gyorsan felnyalja. Infránk volt ugye, csak áram nem, amivel működésre bírtuk volna, hogy meg na fázzon a boci miután felnyalta az anyja. És láss csodát ebben a pillanatban megszólalt a rádió, elkezdtek égni a lámpák. Pont mire végigkínlódtuk a dolgot. Van humorérzéke a sorsnak, nem? Gyakorlatilag percre pontosan 24 óráig voltunk áram, víz, internet és telefon nélkül. Ezt követően még másfél napig ingadozott a dolog. Hol volt áram, hol nem de azért már alakult a helyzet. Legalábbis nálunk. Két utcával, és 100 méterrel arrébb viszont 5 napig maradtak a kőkorszakban. Hogy miért? A mi falunk 5 irányból kap betáplálást, és mind az 5 irányban voltak oszlopkidőlések és vezetékszakadások. A Földes felől érkező betáplálási szakaszt hozták helyre legkésőbb, ezért volt a falu nyugati részében 5 napig áramkimaradás.

Zárógondolatok:

A mai, "jóléti" társadalom már nem tud létezni elektromos áram nélkül. Illetve tud, de borzasztó nehéz az átállás. Habár megvallom őszintén, én izgalmasnak tartottam ezt a helyzetet, nem voltam dühös semmire és senkire. Persze ha sokkal tovább húzódik ez a helyzet lehet másként vélekedtem volna, de így nem volt vele gondom. A mondandóm elején említett dokumentumfilm viszont annyiban nem tetszik, hogy aránytalanul sokat foglalkozik számomra "kevésbé jelentősnek" ítélt helyzetről. 4 szálon fut a történet: az egyikben arról  van szó, hogy Geszti Péter elakadt az autópályán, így nem tudott lejutni Győrbe haknizni. -szegény-. Egy másik szál egy anyukával foglalkozik valamit a 4 gyermekével, akik szintén az autópályán ragadnak, és nem tudnak eljutni síelni. -szegények-. A harmadik szál egy épp szülni készülő kismamával foglalkozik, aki kalandos úton jut el Bakonynánáról Veszprémbe. -Ez azért már tényleg komoly dolog a szememben-. És a negyedik szál egy szabolcsi települést prezentál, Buj-t, ahol 6 napig nem volt áram. A szülést leszámítva én ezt gondolom a legkomolyabb problémának. Áram nélkül leolvadnak a fagyasztók is, mit csináljon az, akinek mindent ki kell dobálnia, mert tönkrement? Mit csináljon az, aki jószágot tart, és teszem azt akkor születnek kismalacai, vagy más egyebe, amik infra nélkül akár meg is fagyhatnak, főleg ha valami rossz minőségű istállóban vannak? Egy nagyvárosba biztos eljut ilyen helyzetben is a friss pékáru és egyéb alapélelmiszerek, de egy kisközségbe aligha. És ez csak egy pár példa. Mi majd csak valamikor 3-4 nap múlva láttuk utólag, hogy mi történt az országban 14-én és 15-én. A MetNet társalgóját is például hetekkel később néztem vissza, hogy miket írkáltatok 14-én, és 15-én az eseményekkel kapcsolatban. nevet Valaki azt írta videó alá kommentben, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Ez lehet, de ettől még...na...értitek mit akarok kinyögni, igaz? Az előbb találtam amúgy egy wikipédiás bejegyzést is az eseményekkel kapcsolatban. Ebben van egy megyénkénti bontás is, amiben ismertetik, hogy hol és mi okozott gondot az adott megyében. Hajdú-Biharban csak Hajdúszovátot említik, mint legtovább áram (és víz, és telefon) nélkül maradt települést.
Link
Ez pedig az említett dokumentumfilm linkje:
Link

Örülök, hogy elolvastátok a visszaemlékezésemet, remélem nem untattam vele senkit, és nem háborítok fel egyetlen MetNet-est sem, a meglátásaimmal. Tudom-tudom: "Mindenkinek a saját baja a lenagyobb."