Az egymásnak gyakran ellentmondó, különbözõ teóriájú alapvetõen légkör fizikai, kémiai (kiegészítve óceanológiai, csillagászati, történeti ökológiai stb. adatokkal) input paraméterekre alapuló modellfuttatások, szcenáriók és az ezekbõl készülõ globális éghajlat-elõrejelzések regionalizálási modelljei (félempirikus, empirikus, GCM, csatolt vagy beágyazott, LAM:-) stb.) nagy hiányossága a bioszférikus szabályozó rendszerekben (az egyes geoszférák közötti oda-visszacsatolási mechanizmusok) való gondolkodás hiánya. Emellett e fórumban is mindig visszatérõ vesszõparipám, hogy a rendkívül bonyolult, összetett mikrobiális alapokra visszavezethetõ, de globális hatású biogeokémiai anyagkörforgalom "feed-backjei" messze fontosságuk és meghatározó szerepük alatt kutatottak és ismertek. Pedig e bolygó több milliárd éves klímatörténetében - sok más nagy fontosságú és ma már behatóan tanulmányozott folyamat mellett - döntõ szerepet töltenek be. Furcsa kettõség figyelhetõ meg ebben:intracelluláris szinten hihetetelen távlatokig jutottunk el, de rendszerszemléletbe helyezve, a bioszféra hierarchiában a szupraindividulális szinteken még messze vagyunk a gyerekcipõben való járástól is. Ennek elsõsorban a jelenlegi tudományos világ sajátosságaiban kell a gyökerét keresnünk.(Lásd kumulatív impaktok és citációs indexek illetve pályázati rendszerek összefüggései.)
A bioszféra evolúció ismerete, a bioszférikus szintû gondolkodás elengedhetetlen a jövõbeni földi klímaváltozások modellezéseiben (is!). Anélkül csak vak botorkálás az egész, a sok ismeretlenes egyenletek világában, a valós inputok és outputok feltérképezése nélkül.
Mirõl is van szó a fent említett bioszféra mûködést (és ezzel az éghajlatváltozást is) szabályozó biogeokémai anyagkörforgalmak bonyolultsága terén?
Egyetlen kicsiny példaszomoruAzt hiszem írtam már itt errõl érintõlegesen.)
Az Atlanti-óceán jellegzetes "tenger szaga" effektus. Óceánok éghajlat kutatását és algológiai,zooplankton kutatásokat sikerült ez esetben összekapcsolni. Gázelegy elemzések során (gázkromatográf) kiderült, hogy a szagért felelõs molekula a metil csoportos dimetil-szulfid (DMS,CH3-S-CH3). A párhuzamos klímakutatások közben az óceánok feletti felhõképzõdéssel foglalkozva, az ott mindig limitált mennyiségben rendekezésre álló molekuláris kondenzációs magokat kereste. Meg is találta az SO4 részecske képében.De hogy kerül ilyen mennyiségben a nyílt óceánok feletti magaslégkörbe?Hosszú idejû kooperatív szintézissel sikerült a két külön kutatásnak feltárni egy szép feedbacket. Az óceánban élõ algák a vízbõl nagy mennyiségû nitrogént, ként, ásványi anyagokat vesznek fel anyagcserefolyamataik szabályozásához. Sejtmembránjukba ezekbõl egy DMSP (dimetil-szulfid-protein) molekulát építenek be, mely tulajdonképpen fagyálló anyagként mûködik a hideg vízben, megóvva a sejtenbelüli sejtszervecskéket a tartós hideghatástól. Azonban az algák alapvetõ táplálékai a herbivior zooplanktonoknak. A lebontás során a protein hasznosul a planktonban, a DMS molekelula pedig a plankton pusztulás után (bakteriális lebontás) DMS-ként kerül az óceán vizébe. Itt a folymatos hullámzás során a vízfelszinen oxidálódik és a metil csoport is leválik a kénrõl. Így jön létre az SO4 részecske és kerül a toposzférába, meghatározó szerepet töltve be a felhõképzõdésben és ezáltal a besugárzás mértékében.Termosztát elvhez hasonlóan ha nagy az alga aktivitás, erõs lesz a felhõzöttség, kevesebb bejutó napfény, inaktivizálódó fotoszintézis, kevesebb DMS, kevesebb SO4, kevesebb felhõ, több napfény, aktív alga, több DMS, több SO4, több felhõ.Gyönyörû önszabályozó cirkuláció, ciklikusság.Nyúljunk bele egy kis algapusztitó szennyezéssel (vagy bármilyen természetes eredetû folyamattal, pl. nitrogén csökkenés) és ezerszálú kimenetek modellezhetõek, melyek jelentõsen befolyásolják majd az óceánok klímáját (is!).És ezzel a dominó elv tovább görgethetõ.Mindez azonban lényegében a sok-sok hatótényezõ ellenére egy parányi algától indult ki.És számtalan bioszférikus feedback közül ez csak egy ismert körfolyamat, mely meghatározó a klímánkat (is) nézve.