Olyan sok mindenrõl írtál, hogy a témák miatt és a terjedelem okán, nem is tudok egy részletben válaszolni. Azt hiszem, több részre bontom majd a mondanivalómat, helyet engedek más kommenteknek, ill. megvárom a következõ hozzászólásodat a folytatással.
Mindenekelõtt utolsó soraid vonatkozásában: én sem akarok senki helyére állni, erre sem tárgyi tudásom, sem egyéni hangvételem nem képesít. Itt a Bioszféra fórumon sok "egyéniség" van, és számos "nagy egyéniség" -ezek mindegyike külön entitás, egyszeri és megismételhetetlen stílus, éppen ezért pótolhatatlan. Ha "fenntartjuk a széküket az asztalnál", az nagyon helyes, azonban a "jól sikerült" hallgatás miatt az utóbbi idõben kissé szürkült a fórum, nem találod úgy? A magam részérõl rákívántam a filóra (melynek inspirálására a biológia kérdései különösen alkalmasak), nekem ilyen a lelkialkatom.
Rátérve a madarak énekére: igazat adok abban, hogy a szépség relatív és nehezen megfogható (erre még viszatérek), és nem feltétlenül tartja szépnek azt a dolgot X, amit Y annak tart, és olyan is van, aki gyengén fejlett esztétikai érzéke okán észre sem vesz semmiféle szépséget. Eltérõ szellemi fejlettségünk, megelõzõ tapasztalataink, aktuális élethelyzetünk más és más nézõpontot kölcsönöz mindannyiunknak -ez szinte közhely.
Azonban mindez -véleményem szerint- nem jelenti azt, hogy nem létezik semmiféle univerzális szépség. Michelangelo Dávidját, Bach h- moll szvitjét, Beethoven kilencedik szimfóniáját azért a legtöbbünk szépnek találja, korszaktól és körülményektõl függetlenül (éppen ebben áll a mûvészi zsenialitás)
Az az érdekes, hogy a madarak éneke voltaképpen a szexuális partnerek csalogatását, esetleg a riválisok távoltartását szolgálja -azaz nagyonis "praktikus" célokat. Tulajdonképp mindez megoldható volna például ultrahanggal is, ami emberi fül számára nem érzékelhetõ.
Mégis, a természetben éppen a madárdal a hang csodája, apoteózisa. Muzikalitása olyan fokú, hogy több klasszikus zenedarabot is ihletett.
Hasonló a helyzet a virágokkal. Ezek a természetben a szín kvintesszenciái, gyönyörködtetik a szemet -holott biológiai célszerûségük mindössze annyi, hogy vonzzák a beporzást végzõ rovarokat. Önkéntelenül nyomakszik elõtérbe a gondolat, vajon nincs-e diszkrepancia ezen szimpla "cél", és a formák és színek zavarba ejtõ tobzódása között. Aztán ott vannak az ásványok, melyeknek sokszínûsége, s nemegyszer növényi struktúrákra emlékeztetõ formái szintén szépérzékünkre hatnak, és itt már szó sem lehet semmiféle evolúciós célszerûségrõl.
Szóval, kissé nehéz elhessegetni azt az alapvetõen naiv képzetet, hogy mindez az ember örömére "lett kitalálva".
A fentiekkel voltaképpen azt akartam megvilágítani, hogy a célszerûség és az esztétikum két különbözõ principiuma, útja a gondolkodásnak (legalábbis látszat szerint), melyket szinte lehetetlen közös nevezõre hozni. Azt nagyon könnyû meghatározni, hogy valami célszerû, adekvát, és hogy miért az (vagy miért nem). Hogy miért szép? Sok-sok kérdõjel. Ha megnézed -például- a Tadzs Mahal épületét: lenyûgözõen szép. Marilyn Monroe is szép, kétségtelenül. Okok? Elsõre legfeljebb lapos általánosságok jutnak az ember eszébe. A régi embereket is foglalkoztatta a kérdés, a választ fõképp az arányokban találták meg. Felfedezték az aranymetszést (olyan felosztás, ahol a kisebbik rész úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik az egészhez) Kiszámoltam, ki is szerkesztetettem, és rajzoltam olyan téglalapokat, melyeknek oldalai az aranymetszés arányainak felelnek meg. Aztán összehasonlítottam õket másfélékkel, milyen hatást keltenek. Hát, talán-talán van benne valami, de nem egyértelmûen.
A térbeli szimmetria is egyik oka a vizuális szépségnek. Bár személyes véleményem az, hogy kis mértékû, s bizonyos fajta aszimetria még esztétikusabbá teszi a látványt.
Az egzakt tudományokat, melyek a modern ember gondolkodásának vezérfonalát képezik, fõleg az okszerûség és a célszerûség érdekli. Analítikus jellegüknél fogva jórészt mennyiségekkel dolgoznak -a minõséget, a világ formai elemét nehezen, vagy sehogysem képesek megfogni (üdítõ kivételek éppen a Te fraktáljaid!) Már-már dogmaszámba megy, hogy a természetben a funkció határozza meg a formákat, nem más. Én pedig úgy látom, hogy vannak funkción átlépõ formák, melyek az élõvilág legkülönbözõbb helyein jelentkeznek, s melyeket nem kapcsol össze semmiféle mûködési analógia. Ilyen, például, a csigaház. A puhatestûek konstrukciójához nyilván nagyon passzol ez a forma, de vajon mit keres szakasztott ugyanaz a szerkezet az emberi belsõfülben? Nézz meg egy felnyitott diót: észbontóan hasonló formákat látsz, mint az emberi agykoponyában. Tekervényezett féltekék, még az agysarló is megvan. A héj belfelszínén, akárcsak a koponyacsonton, ott van a tekervények halvány benyomata. Mindez a véletlen mûve? Lehet. Nemrégiben megismerkedtem egy újfajta zöldséggel, az un. pagodakellel. A pagodakel helikális felépítése pontos mása a csigaházénak. Olyan, mintha sok, különbözõ nagyságú zöld csigaház volna egybeszerkesztve. Hasonlóságok a két élõlény életmódjában, élõhelyében?
Bizonyos fafaj (azt hiszem, a hárs) szárnyas termésének struktúrája, erezettsége roppant hasonló a hártyás rovarszárnyéhoz. A sort valószínûleg lehetne még folytatni, legyen elég ennyi. Olybá tûnik, mintha a természet "kitalált" volna alapformákat, melyeket azután makacsul alkalmaz, tekintet nélkül szövetstruktúrákra, életformákra. Mintha -legalábbis bizonyos esetekben- a forma uralkodna a struktúrán, és nem megfordítva.
Korunk egyik betegsége, hogy a természettudományos szemléletmódnak megfelelõen az esztétikum, mint alapelv rettentõen visszaszorult a (vélt) praktikummal szemben. A régi korok minden tárgyat kidíszítettek, manapság a dísztelenség általános, és riasztó (mi szükség holmi cicomákra?) Azelõtt nem épült ház valamiféle ornamentika nélkül, ma minden dobozszerû, sima, és tökéletesen alkalmazkodik a vasbeton anyagszerûségéhez. Száz évvel ezelõtt még a klasszicista arányok miatt építettek négy méter belmagasságú szobákat, folyosókat. A mai funkcionalista szemlélet azt mondja, ez marhaság: mennyi energiába kerül fûteni (vagy hûteni) a fölösleges légtereket, a folyosó is elég, ha kissé téresebb a fejmagasságnál...
Szóval, a mai "építészet" mûvei ész és célszerûek (valószínûleg olcsók is) és rondák, mint az ítélet. Mai ésszel már fel sem fogható, hogy volt olyan kor, melyet kifejezetten a mûvészet, az esztétikum szült, az volt a vezérelve: az európai reneszánsz. Mióta ember él a földön, dekorációs, mûvészi hajlamai mindig kifejezésre jutottak. Ehhez képest napjaink dísztelensége, érzéketlensége a szép iránt nem az ész diadalát mutatja, hanem egyfajta degenerációt. Persze, létezik most is mûvészet, de úgy látom, ez jobbára "antimûvészet": a nonfiguratív õrültségek riasztóak, és a mûalkotásnak, akárhogy is vesszük, esztétikusnak (is) kell lennie, a különlegesség vagy a mélyértelmûség nem elég. Szóval, szerintem, nagy baj lesz abból, ha a mûvészet "halála" végleges marad. Persze lehet, néhány évszázad múlva az emberiség nevetve, és szörnyûlködve tekint majd vissza az esztétikumot megtagadó mai korra.