Yakin valóban, az ember feltételezi hogy a kóbor és éhes macskák ilyenkor "csemegéznek". Sok a madár kertemben, fészekbõl pottyant fiókák is akadnak fõként rigó- és verébgyerekek. A rigófiókát még Tomi kutyával szemben is félelem nélkül harciasan védi erõs és ügyes apja amíg gyereke valami bokorig el tud vergõdni ahol aztán "felmászik" a sûrûjébe mint egy harkály. Ha Tomi eközben elcsípi, nem öli meg, odahozza nekem bár rendszerint megroppantja a törékeny kismadarat és a kezemben múltak ki.
Cira cica (talán mert nem éhes) nem vadászik rájuk. Egyszerûen ül és nézi menekülésüket. Néhai Micó (fekete) cicám amíg élt, harcias és emberi szemmel nézve "bölcs királya" volt a környéknek, "rettegték" a környékbeli kandúrok. Õ se ette meg a madarakat. Jó pár éve történt, elfogott egy alacsonyan repülõ felnõtt verebet röptében. Kivártam mit csinál vele. Szinte valószerûtlen folytatása lett. Állt egy darabig szájában a verébbel majd "gondolt egyet", odahozta nekem és engedte kivenni szájából. A madárnak semmi baja nem volt sõt annyira felbátorodott hogy keményen csipkedni kezdte ujjaim erõs kis csõrével. Elengedtem, pánikszerûen beröppent egy közeli de alacsony bokor sûrûjébe. Micó macska követte és kivárta amikor kiröppen onnan, ekkor csodaszép ívben felugorva újra elkapta. Vártam hogy most már megeszi a butácska verebet de hiszitek vagy sem, a macska újra odahozta nekem sértetlenül. Ekkor már egy távoli magas bokorhoz vittem és a "tetejére" tettem a szerencsés madarat ahonnan nyomban elröppent. Cira cica nem respektálja a madarakat csupán egeret-pockot hord haza megölve de nem eszi meg csak leteszi elém. Komikus látvány amikor szájában az egérrel messzirõl hallható nyávogással hozza elém tetemüket. Azt nem tudom miért nem öli meg se Tomi se Cira (ahogy Micó se) zsákmányát, inkább odahozzák nekem. Gondoltam jóllakottságra, esetleg élõsdi-bélféreg-betegség ösztönös elkerülésére. Abban teljesen igazad van hogy "terített asztal" van mostanság (bringázásnál sok elhullott madárfiókát látok) de valszeg csak az éhes kóbor macskáknak és kutyáknak. Jóllakott állat nem nyúl hozzájuk, bár az élõket vélhetõen a vadászösztön miatt elkapják de tapasztalatom szerint nem eszik meg. Sok macskám volt, egyiknél sem tapasztaltam "macska-kegyetlenséget" persze lehet hogy "elkényelmesedtek a jólétben" illetve bár mindegyik erõs és harcias, ugyanakkor kiemelkedõen okos volt. Ezen már elfilóztam, lehet hogy "neveltetés kérdése", a macskák eleve intelligensek, jó életkörülmények között és rendszeres "foglalkozással" mutatják meg állati lényüket meghaladó értelmi képességeiket. Nevessetek ki, minden macskámmal "beszélgettem". Nem a "kajakérõ" nyávogással, hanem jóllakva õk "szólítanak meg" és halk rövid nyekkenésekkel "társalgást" kezdve amire ha sikerül hasonló nyekkenésekkel válaszolnom hosszasan "elnyekergünk", néha már felébred önkontrollom hogy ez a "állataival beszélgetõ magányos vénember hóbortja" és gyakran Dr. Doolitle szerepében érzem magam amikor reagálnak "válaszomra". A kutya "beszélgetése" kimerül szótlan "testbeszéddel" - hûséges nézéssel, orrbökdöséssel, viháncolással vagy szinte macskamód törleszkednek szorosan nekem dõlnek vagy lábamra fekszenek. Ilyenkor mindig olyan érzésem támad még a félvad és harcias Tominál is, hogy magányos vagy "fél egyedül" szorosan mellettem érzi biztonságban magát. Érdekes ugyanakkor ha idegennel beszélek, Tomi fékezhetetlenül tombol mellettem, komikus hogy normál beszélgetésem idõnként meg kell szakítanom ugatását túlkiabáló "helyedre" paranccsal amitõl beszélgetõpartnerem rezzen össze, õ NEM (a zárható rácsos kennelben lévõ mérõk leolvasásánál bezárom a házba, kikötni nem érdemes mert elszakítja a bõrpórázt is). A vakkantás/örömnyüszítés is ritka, fõként közös sétára indulásnál hallatják (ha egyedül megyek, Tomi sokáig ugat utánam ami állatorvosok szerint a magányérzet jele de néha arra gondolok a kutya "tudja" milyen állapotban vagyok és esetleg nem térek vissza többé).
Összegezve úgy vélem, a kutya falkavezérnek, a macska kölykének tekinti az embert. A kutya "behódol az erõsebbnek" a macska egyenrangú önállóságot mutat vagy "gondozóösztönt" nevet

Igazad van, "terített asztal" várhatja a kóbor és éhes állatokat, de sokéves tapasztalatom az hogy közúton elütött madárfiókák (és a kígyók, békák, gyíkok) teteme sokáig érintetlen marad míg végül az autók morzsolják szét testüket, ergo nem nyúl hozzá éhes állat "frissen" sem. Hogy miért azt nem tudom, úgy tûnik, csak kifejezetten dögevõk ennék meg de ilyenek nincsenek a környéken.
Jó napot jó kedvet Bioszféra/Metnet nevet Ma is szép, kellemes az idõ bár kissé felhõs. Érdekes, hengerszerû sorokba (szorosan egymás mellé fektetett "gyurmaszerû felhõ-hurkákba") rendezõdött mintázat látható rajtuk (fotóját majd felteszem a Légköroptika fórumba) laza