A biológia tanárnõrõl jut eszembe, hogy hiszen neki "hivatalból" ismernie kellett volna legalább a legfontosabb mérges, illetve ehetõ gombákat.
Dr. Krébecz Jenõ, akinek gyönyörû akvarelleket tartalmazó gombaatlaszt köszönhetünk, azt írja könyvében, hogy például a gyilkos galócát mindenkivel meg kéne ismertetni már az iskolában. Nagyon igaz!
Bár az emberek többségérõl általában "lepattog" az iskolai tananyag felnõtt korukra, nem kell feladni a reményt, hogy az igazán "fejbe sulykolt" ismeretek megmaradnak, illetve élõ, gyakorlati készséggé válnak a késõbbiekben. És ezzel életeket lehet megmenteni.
Hála Istennek, igazán súlyosan, halálosan mérgezõ gombafaj csak néhány van Magyarországon: a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca, a vörhenyes õzlábgomba és a redõs papsapkagomba. Ezek tartalmaznak sejtmérgeket, amelyek a nemes szerveket (máj, vese, szív) tönkrevágva gyakran kínos halálhoz vezetnek még az orvostudomány mai fejlettsége mellett is.
Fõleg a gyilkos galóca veszedelmes, amirõl azt olvastam, hogy egyetlen, közepes nagyságú példánya 3 ember halálos adagját tartalmazza a sejtméregbõl.
Ezt a gombát valóban ismernie kéne mindenkinek gyerekkorától fogva. Egyáltalán, a galóca alkatú gombákat eleve a legnagyobb óvatossággal kell kezelnie minden gombaszedõnek. A közepes termetû, viszonylag karcsú tönkû, lefelé szélesedõ lemezû, lágy húsú lemezes gomba eleve gyanús kissé, s ha ehhez még hófehéren maradó lemezek és hús társul, meg kell szólalnia a vészcsengõnek a fejben. Fehér lemezû gombát a magam részérõl az egy nagy õzláb kivételével nem szedek. A bocskor meglétére vagy hiányára nem szabad hagyatkozni, mert tapasztalatom szerint ez lehet eleve fejletlen, vagy annyira lent helyezkedik el a tönkön, hogy a gomba letörése/levágása után nem találjuk meg.
A vörhenyes õzlábat talán úgy kerülhetjük el, hogy általában óvakodunk az apró termetû lemezes gombáktól, fõleg, ha azok világos szinezetûek (kivétel a szegfûgomba) A papsapkagomba pedig elég fura kinézetû ahhoz, hogy az emberek többsége fel tudja ismerni, illetve, hogy ne legyen kedve megenni.
Van néhány magas muszkarintartalmú gombafaj -suslykák, parlagi tölcsérgomba, nagy fehér tölcsérgomba, melyek szintén okoztak már halálos mérgezést. De a muszkarin teljesen más tipusú méreg, mint például az amanitin. A vegetatív idegrendszerre hat, és szerencsére nagyon jó ellenmérge van: az atropin, mellyel biztosan meggyógyítható a mérgezett, feltéve, hogy idejében kezelésben részesül. A susulykákat és a parlagi tölcsérgombát is elkerülhetjük azáltal, hogy nem szedünk apró termetû gombákat. Ha nem tudunk lemondani a mezei szegfûgombáról, akkor annak küllemét, jellegzetes illatát mélyen az agyunkba kell vésnünk, és bármilyen szaporátlan is a szedése ilyen módon, bizony minden egyes példányt egyenként meg kell vizsgálnunk, mielõtt kosárba tennénk. Ezzel a gombafajjal rengeteg baj történt már, én nem is keresem, nem fogyasztom.
Hangsúlyozom, hogy van legalább 8-10, igen jól elkülöníthetõ, súlyosan mérgezõ gombával nagyon nehezen összecserélhetõ, ráadásul gyakori, és jóízû gombafaj, melyet jó laikus gombaismerõ is teljes biztonsággal gyûjthet, fogyaszthat. Ilyen például a nagy õzlábgomba, az ízletes vargánya, a vörös érdestinóru, a fenyõtinóru, a rizike, a kerti csiperke, a lila pereszke, a sötét trombitagomba, a gyapjas tintagomba, az óriáspöfeteg (és nyilván van még néhány, egyelõre ennyi jutott eszembe) Ez a paletta a kényes ízlést is ki kell elégítse, több gombafaj fogyasztására egyszerûen nincs szükség!
Én nagyjából ezeket a fajokat keresem, mégpedig célzottan. Az ember tudja, milyen évszakban, milyen termõhelyen, milyen veszélytelen fajok várhatók. Ha talál ezekbõl, jó -ha nem talál, gomba nélkül megy haza.
A többi gomba számomra csak érdekesség: meghatározom, majd eldobom õket.