Ha már ilyen "gombász sarok" lett a Bioszféra, még néhány mondatot szólnék, elsõsorban a csöves termõrétegû gombákról. Ez a nagygombák országának egy fölöttébb kellemes része, ugyanis igazán veszélyes mérgesgomba ezek között nincs, annál több a jóízû, ehetõ -sõt vastag, tömör húsú, gusztusos, kiadós.
Van néhány vargánya alkatú faj, melyeket érdemes megemlíteni. Párat enyhén mérgezõ volta miatt, egyet pedig azért, mert ez erõsebben, de nem nagyon erõsen mérgezõ. Azonkívül találkozhatunk 2 nagyon különös tinóru-félével, hogy miért érdekesek, mindjárt megmondom.
Az ízletes vargánya tárgyalásakor a gombászkönyvek mindig megemlítik a farkastinórut, mint összetévesztési lehetõséget. Enyhe gyomor-béltünetes mérgezést okoz, de állítólag kesernyés az íze, így kérdéses, elfogyasztja-e valaki is. Húsának kékülése és a tönk alján látható kifejezett pirosas szín árulja el. Meg kell mondjam, én ezzel a gombával még sohasem találkoztam, tehát -legalábbis dunántúli viszonylatban- elég ritka lehet.
Annál gyakoribb a sátántínóru, ez a hatalmas hasas tönkû, fiatalon vérpiros termõrétegû, fehéres kalapú, nagyon dekoratív gomba. Ijesztõ nevével ellentétben ez is csak enyhe, gastrointestinális típusú, azaz hányásos-hasmenéses mérgezést okoz, hasonlóan a farkastinóruhoz. Megcsodálni, de nem enni való!
A következõ, abszolút vargányaalkatú faj szerencsére ritka -én csak egyszer találkoztam vele a már említett Koloska-völgyben. A gombászkönyvek többsége nem is említi meg. A kesernyés tinóruról van szó. Ez széles, hasas tönkû, domború kalapú, igen vastag húsú gomba. Színe jellegzetes "elefántszürke", a tönk felsõ részén igen finom hálózatos rece látszik. Termõrétege fiatalon fehéressárga, szûk pórusú. A húsa halványsárga, kemény, nagyon enyhén kékül. Jellemzõ még a tönk igen kifejezett gyökeresedése.
Ezt a gombát azért érdemes számon tartanunk, mert a csöves termõrétegûek között ez a legmérgezõbb. Gyomor és bélnyálkahártya izgató anyagok mellett jócskán tartalmaz muszkarint is. Keserû íze miatt azonban nemigen kerül fogyasztásra.
A következõ tinórufaj a világ legbosszantóbb gombája. Szinte megszólalásig hasonló az ízletes vargányához: nagy termetû, vastag húsú, domború kalapú gomba, barna kalapszínnel, fiatalon szép fehér csöves termõréteggel. Talán csak annyi a különbség, hogy a tönk recézettsége durva, szinte gödrös, és a rendkívül tág pórusú, fehéres termõréteg rózsaszín árnyalatot is mutathat.
Ez a gomba azonban epekeserû: a neve is innen van -epeízû tinóru. Nem mérges, de ehetetlen. Állítólag a nyugati határszélen gyakori, én a Bakonyban találtam egyet, a fenyõfõi õsfenyves és Vinye vasúti megálló közötti vegyes erdõben.
S végül az ízletes vargánya "kistestvére", a gesztenyetinóru: szakasztott olyan, mint egy kicsi, karcsúsított Boletus edulis, barna kalapjával, fiatalon fehér, szûk pórusú termõrétegével, finoman recés tönkjével. Termõhelye is közel azonos a két fajnak.
A gesztenyetinóru is jó, ehetõ gomba, bár értéke nem éri el az ízletes vargányáét.
Végül még megemlítek egy szintén eltéveszthetetlen, fenyvesekben, késõ õsszel termõ lemezes gombafajt, a vörösesbarna nyálkásgombát. Világítótorony-szerû tönkjével, ritkás, lefutó lemezeivel, barnás színével nagyon jellemzõ. Nevével ellentétben nem nyálkás, és jó izû, ehetõ gomba. Többször láttam már, de még nem kóstoltam meg.