Tegnap ismét Tétényi-fennsík,  csodálatos hely lett, amióta elköltöztek  róla  a  katonáék.  Ligetes  virágos-kőrises  foltok az arasz-magas zuzmóval fedett  kövön. Az ültetett   fenyőerdőkben  a  rizikét  már  felváltotta  a sokféle (kesernyés, rózsás lemezű, rákízű, szappanszagú, sárgás lemezű) pereszke  és a fenyőtinóru, helyenként  járhatóvá  szelídült a  sűrűsége.  A tisztás felületeken, ahol jártak  a  szárzúzóval, ott  szépséges  sziklagyepes  területek  zöldellnek, még a  nyári  aszály után  is... a mostohább fenyérfüves  foltok  a  szabadság  tágas látványával kedveskednek. Ahol  a  cserjés  uralkodik (és még  a  kutyák  számára is inkább átjárhatatlanul)  ott  se  aljnövény,  se  gomba. (Sajnos  tegnap  belekeveredtem, 150 méteren egy órát  küzdöttem  hogy  kijöjjek, rég  sikerült ilyen  alaposan  eltévedni...) Viszont  biztató jel,  hogy  a galagonya  monoton uralmát,  felváltja  lassan  a feketefenyő újulata, a fagyal, és a pusztaszil, vadkörte.  A  galagonya  karvastag tövei  pedig  olyan  alaposan  kiszáradtak (és nagy  területen, ez általános) - hogy könnyedén kijönnek  a  földből  is.  Viszonylag  könnyen  haladtam,  mihelyt  az "áttöréses"  technikára  rájöttem. Elgondolkoztam  azon,  hogyan  lehet,  hogy ennyi  szép  száraz  rőzsére, senki  nem  tart  igényt  a  környékben...  Igaz,  a  terület védett,  sok  kutyás jár,  és a BV lőtér  is  közel  van;  de Nagytétényből nem  lenne  nehéz  feljönni, és  a  Balatoni-út  túloldala  már,  nem  védett. Ha  helyi  környezetvédő  lennék,  bizony áthordanám a  túloldalra,  hadd  vigyék  a  célszörű szögény  embörök tüzelőnek.  A  vegetációnak  is,  bizony  jót  tenne,  ha a  száraz  faanyagot   letisztítanák. Vaddisznónak  nem  láttam  nyomát;  róka  lehet,  a  szagát  két  helyen  is  éreztem.