Link
Érdekes forduló volt, elég nehezen magyarázhatóak a jelenségek. Az idõjárás és az elõrék tendenciái is, elég furcsán viselkedtek. Az is lehet, hogy az utolsó fordulóra való tekintettel mindenki sokkal bevállalósabb volt, mint máskor.

Emellett ráadásul egyik legrosszabb fordulója volt a mezõnynek ez, még úgy is, hogy nem lett igazán mezõnybukta (kivéve a csapit).
Az 1.0-sok sokkal jobbak voltak, mint a nagyobb szorzójúak, ezt mutatja, hogy a top20-ban 8 db 1.0-s elõre is van (szellõrózsa és Snowhunter pedig a dobogóra is felfértek, ezért külön gratuláció), és két 1.1-es is (11. helyen Komák és aszi)!
Azok az elemek, melyek jól elõre lettek jelezve (a valódi a várható és az elégedettségi mezõnyátlag alatt is egyben), azok a Tmin, felhõzet, szélerõ, szélirány; amik pedig rosszul (alatta mindkettõnek), Tmax, jelenidõ, T és csapadék. Nincs olyan tehát, ahol a kettõ közé esik a valódi átlag. Ez szélsõséges jelenség, vagy az elõrejelzéseknek, vagy az idõjárásnek kellett a józan észnek ellentmondóan viselkednie (kis túlzással amolyan "nyáron havazás" jellegû kilengés). Jelen esetben a hidegfront volt a ludas, elmaradt a csapadéka, de megjött a szél meg valamennyire a lehûlés is. Az 1.0-sok azonban már látták, hogy a délutáni csapadék elmarad, így azonban a T-k is magasabbak lettek. Ezért lettek ilyen jók az 1.0-sok.
A várható átlag 13,31 pont volt, az elégedettségi mezõnyátlag 12,64, ami nem alacsony ám (sok elem az átlaghoz nagyon közel maradt), az 1.2-esek közötti sok betli miatt a valódi mezõnyátlag csak 10,58 pont lett. Ez a három szám alapján azt kell, hogy mondjam, a mezõny nem túl jól teljesített.
A Tmax, a T, a szélirány és a csapadék esetében kevesen lehetnek elégedettek (24, 29, 33, 6), utóbbi kettõnél a várható átlag fölött is kevesen végeztek (33, 6). Saját várható eredményükhöz képest a Tmin és a csapadék esetében csak 24-en ill. 6-an végeztek jobban. Nagyobb számok nem igazán fordulnak elõ (csak a Tmin és a felhõzet esetében a saját várható eredményhez képest jobban teljesítõk száma lett viszonylag magas: 98 és 97), többnyire 45-60 közöttiek a számok.
A mezõnyátlag fölött 66-an, az elégedettségi mezõnyátlag fölött 28-an, saját várható eredményük fölött pedig 11-en végeztek. Ezek is elég alacsony számok.

Kár, hogy ennyire nem jó fordulóval zártuk az évet, ez annyiból jó volt, hogy izgalmasan alakult a végjáték az összetett verseny szempontjából. Köszönet mindenkinek a részvételért, illetve Snowhunternek a szervezésért!

Még egy összefoglalót írok majd, de azt a honlapomra.

Sze: Palui: Teljesen egyetértek én is vidám