Fotóiskola

Ha valaki képes arra, hogy úgy lásson számára ismert dolgokat, mint aki elõször találkozik velük és képes arra is, hogy valahogy letakarítsa róluk a megszokás leplét, akkor nagy esélye van, hogy jó képeket csináljon róluk. Remek példa pl. Nyuli képei között a pad, vagy az állomás.
Egyszer azt olvastam egy profi fotós könyvében, hogy fogalmazd meg magadnak, milyen hangulatot akarsz közvetíteni és úgy nézz a keresõbe. „Kép”zeld el elõre, milyen lesz a „kép”-ed. Ha nem tudod megfogalmazni, inkább hozzá se kezdj.
Szerintem az egyik legfontosabb lecke, hogy keress másik látószöget, hagyd a sztereotípiákat a turistáknak, várd ki a megfelelõ fényviszonyokat, ne sajnáld az idõt, hogy ugyanarról a témáról készíts képet reggel és este, télen és nyáron, ködben és ellenfényben és meg fogod találni, melyik a legjobb. Ezt persze nem mindig lehet és kell, de egyéb esetekre is vannak a profiknak nagyon klasszul használható gondolataik, olyan apró dolgok, amik csak akkor alakulnak ki az emberben, ha rengeteg képet megnéz és ami fontos: tudatosan néz meg. Az csak egy dolog, hogy a kép ránézésre jó, meg érzelmeket közvetít, az a nézõnek elég. De hogy tudatosuljon is, hogy miért jó, ahhoz már másképp kell látni és gondolkodni, ahhoz egyfajta képi látásmód kell, fotós szem.
Ez a másfajta gondolkodás és látás sok emberben benne van, csak utána kell járni.