Most látom, hogy csak az 57. hely volt a célom az eddigiek alapján, nem az 54. Ezzel a fordulóban éppen sikerült teljesítenem, de ha nem cserélem föl a T-ket, azzal a +1,2 ponttal az 54. is meg lett volna. Így télen az elsõ 60-ba kerülés lett a cél. Elsõ teljes versenyemen (2008 nyár) 43. lettem, az mögött a mostani a második legjobb helyezésem, ám ha az összlétszámot is figyelembe vesszük, akkor még az ezt megelõzõ 2009-es téli forduló is jobban alakult.

Köszönöm szépen, hogy versenyezhettem, s külön öröm, hogy egy kihagyott fordulót leszámítva nem lett 10 pont alatti köröm. Gratulálok mindenkine, a gyõzteseknek, az elégedetteknek, és a végigjátszóknak.

Most kezdem el csinálni a táblázatokat, nemsokára fönt lesznek. Majd késõbb szeretnék legy összefoglaló elemzést is gyártani. Sajnos az elõzõ sem lett teljesen kész, de a lényeg fönt van (csak az elemenkénti elemzést nem sikerült megcsinálni). Ha fölfér a tárhelyre, azt is megpróbálom, de attól félek, kevés lesz hozzá.