Így van, amint 2-3 nap múlva kikerülünk a gyors áramlási zóna hatóköréből, egy jó ideig klasszikus AC omegahelyzet alakulhat ki Közép-Európa felett, ami kár, hogy nem 1, vagy még inkább 2 hónap múlva kerül napirendre (bár a mostani nem zárja ki a későbbit), ugyanis ez nagybetűs tavaszi időt jelentene márciusban, pláne áprilisban. Ilyentájt azért még félő, hogy a még nem elég erős napsugárzás és a viszonylag rövid nappalok miatt a talajközeli rétegekben - legalábbis az ország egy részén - az AC középponti helyzet tartós köddel/sztrátusszal járhat együtt, sőt, a tegnapi osztrák és szlovák középtvú előrékben kiterjedt makacs ködös/rétegfelhős területekről volt szó csütörtöktől, és a friss ZAMG (osztrák) előre sem jobb ezen a téren: a velünk szomszédos területeken makacs, szinte egész napos Hochnebel/sztrátusz várható, amely csak estefelé szakadozhat fel. Remélhetőleg a hét végén azért nő majd a napos területek aránya, és ahogy fokozatosan az AC hátoldalára kerülünk, az élénkülő szél tovább csökkenti majd a ködös területek kiterjedését (kivéve, ha délkeletről fújna a drága, mert ez még több trutymót hozna). 
Február utolsó harmadához közeledvén nagyjából két forgatókönyv látszik:
a) az első szerint (ECM) az anticiklon fokozatosan gyengül és kelet felé távozik, Nyugat-Európán és Németországon egy teknő haladhat végig, hátoldalán hűvösebb maritim légtömeggel, ám ez minket alig érne el, ugyanis Izlandtól délnyugatra egy újabb ciklon mélyülne ki, és ez nagytérségi délnyugati áramlást eredményezne, folytatódó enyheséggel: 
Link
A GFS viszont űrtávban más irányba tapogatózik: az AC idővel retrográd irányba mozdulna el, és ez ´térfélcserét´ eredményezne, azaz a megszokott ´nyugaton ciklon, keleten AC´ alapfelállás megfordulna, így mi AC-előoldalra kerülnénk, ami azt jelentené, hogy február az átlagosnál hűvösebb idővel futHATna ki: 
Link 
Végül egy pozsonyi GEM-fáklya - ez bizony inkább az 1. sz. forgatókönyv mellett tör lándzsát: 
Link