Természetesen, nem tudhatjuk, hogy milyen lesz (főleg, miután bőven 300 óra feletti időszakról van szó), csak arra próbáltam utalni, hogy mind a GFS -egyelőre hol kevésbé meggyőzően, hol kifejezettebben-, mint pedig most már az indexek is sugallnak valamiféle változást a hónap második felét illetően. Meglátjuk, hogy lesz-e ebből TENDENCIA.  lazaReméljük! hideg 
Én azt mondom, hogy február végén ez még mindig nem lenne késő, mintsem rá egy hónap múlva. (Egyébként tavaly nagyjából napra pontosan ugyanekkor kezdte el a GFS pedzegetni, hogy február végén még várható Tábornok úr részéről egy kis offenzíva, ami akkor egyben az első komoly akciója is volt az addigi szerencsétlenkedés után. nevet