Megvan! nevet Azóta persze már 33 éves vagyok. nevet

"30 éves vagyok, és a 2005 május 18-i viharról vannak a "legmegrázóbb"
és legélénkebb emlékeim. Hajdúszováton egy szlovén squall line a
település emlékezetében élő legnagyobb méretű jégdarabokat szórta a
fejünkre. Ha jól emlékszek este 17 óra magasságában kezdődött a dolog.
Földön túli sötétség telepedett ránk. A felhőzet vastagsága szinte
teljesen felfalta a napsugarakat éjjelt varázsolva a nappalból.
Feltámadt a szél, és hamarosan elkezdtek potyogni az ALMÁNYI jegek.
Semmi más, csak a jegek! Ekkor épp arra készültünk, hogy az udvarról
bekössük a teheneket az istállóba, mert fejés következett volna. De a
tehenek jó előre megérezték, hogy mi közelít és "megvadultak". Sosem
láttunk őket ilyennek sem előtte, sem azóta. Szaladgáltak a pányván
körbe-körbe, nem lehetett őket lecsitítani, főleg a fiatalabbakat, aztán
miután nagy nehezen be tudtuk kötni őket megindultak az "almák"...az
istálló ajtón át belőttek egészen a tehenek fejéig, azok nem tudták mire
vélni a dolgot, gondolom nagyon fájdalmas lehetett egy-egy ilyen
"ágyúgolyó" becsapódása. Aztán becsuktuk az ajtót gyorsan. Az istálló
előtt az eresz alatt volt a macskák alumínium tejes edénye. Azt pont
telibe lőtte az egyik, és teljesen eldeformálta, miközben repült 3
métert. Közben tombolt a szél, potyogtak (inkább süvítettek) a jegek, de
eső még mindig nem esett. Közben láttuk, hogy ahová leesett egy ilyen
jégdarab ott minden eltört, vagy behorpadt: palatető, sima cserép,
lemeztető, műanyag tető, onduline. A szomszédban lakott nagyanyám. Ő
kiabált ki nekünk a konyha ablakból, hogy mit csináljon, mert a
nagyszoba ablakát (ami nyugatra nézett) betörte a jég és mivel közben
megérkezett az eső is ömlik befelé a víz a szobába. De nem tudtunk mit
csinálni, mert nem mertünk kimenni az ólból, hisz ha egy olyan jégdarab
eltalál mondjuk a halántékunkon, szinte garantált a halál. Mire vége
lett ennek az egésznek elindultunk mi is és az utcabeliek is ki az
utcára. Mindenkin a döbbenet lett úrrá, és mindenki a fejét fogta,
amikor látta a károkat. Isteni szerencsénk volt, amiért relatíve kevés
jégdarab hullott ránk. De ez is épp elég volt. Hozzávetőlegesen másfél
órával az események után mementó gyanánt felszedtünk, és elraktunk fél
tucat jégdarabot a fagyasztóba, amik még akkor is alma méretűek voltak,
és sokáig mutogattuk őket mindenkinek, amikor szóba került az a pokoli
délután. Az egyik utcabelink pont hazafelé ment biciklivel, neki nem
volt szerencséje, az első jégdarabok egyike eltalálta a fejét, ő a
kórházban kötött ki össze kellett varrni a bőrt a fején. Ez a squall
line okozta akkor Hosszúpályiban a tornádót, valamint Debrecenbe menvén a
4-es főút melletti hatalmas (szerintem 60-80 éves) nyárfák tövestől
kitépését, amik még egy év múlva is ott voltak az árokban kiborulva,
biztos sokan emlékeznek rá még. Összegezve: örökké emlékezni fogunk arra
a szlovén squall line-ra, és sajnálhatjuk, hogy akkoriban még nem volt
minden háztartásban internet és nem járkált mindenki csoda
fényképezőgépekkel, videokamerákkal mert így gyakorlatilag
megörökítetlen maradt ez az egész agyrém, ami akkor lezajlott. Felénk ha
valami vihar közeledik mindig eszünkbe jut 2005. Május 18. és bízunk
benne, hogy nem annak valamilyen "unokája" jön megint pusztítani..."