Letargikus, hangulatilag igen nyomott időjárás van ma. A hajnali minimum éppenhogy trópusi éjszakát hozott, 19.7 fokig csökken az érték. Viszont nem nagyon emelkedik, hála a kelet felől visszapörgő felhőzetnek, ami összefüggően borítja az eget, egyelőre meggátolva a jótékony napsütést. 

Szerencsére holnapra ez a ború és szürkeség a múlté, most 2-3 július végének, augusztus első napjainak megfelelő jelleget hoz, csaknem kánikula várható, 30-33 fok körüli maximumokkal, de az elszórt záporokkal, zivatarokkal érintett helyeken ennél hűvösebb is lehet időre-órára. Viszont nagy területen péntekig nem várható olyan heves csapadékhullás, mint az elmúlt hétvégén.

Szóval aki teheti irány a strand, vízpart péntekig, majd pénteken jöhet az újabb hidegfront, akkor tájt nem zárok ki ismételten heves eseményeket, konvektív rendszert sem. Addig 16-18 fok közötti izoterma lesz felettünk 850 hepán, a magasban a hidegadvekció szépen labilzálhatja majd a rétegződést, de erre  később visszatértünk, mert változhat sajnos a menetrend.

Az viszont eldőlve látszik, hogy most pár napig észak felől ránk tódul a távoli északon hőhullámot okozó afrikai levegő maradványa, ennek köszönhető ez a pár nap kánikula, ami péntekig vendégünk lehet. Azt meg kell hagyni, hogy zavartalan hőség nem lesz mindenhol, záporok, zivatarok ahol kialakulnak, ott le is tornásszák rövid idő alatt az amúgy nem extrém magas értékeket. 

A hosszabb távot illetően a szinoptikára kitérve a most még közel a Spitzbergákhoz kihátrált AC nyugat, délnyugat felé mozdul, Izland-Grönland felett veti meg a lábát és összekapcsolódik egy AC hidat képezve az Azori AC nyúlványával. Ez a fokozatosan nyugat-európai hosszan elnyúló AC híd júliusban is szerepet kapott, és változatlanul a nagy északkelet-európai cikloncsaláddal alkotott közös áramlási mezőben északi légpályát tart majd fenn.
Ez mérsékelten meleg, a csapadékos, ciklonális hullámokkal érintett napokon hűvösebb időt jelenhetne, mint amit augusztus elején elvárhatnánk.
Napos időszakokban, egyes napokon ez 25-27 fok körüli kellemes, nyári időt kánikulától és hőségtől mentes kiadásban, friss éjszakákkal.Ez közel a július 2. hetének lenne a koppintása, bár a csapadékgörbék most jócskán mocorognak, szóval nem olyan száraz periódus lehet ez, főleg, hogy az anyaciklon peremén több kis peremciklon is születhet melyeknek frontjaik érinthetnek minket a csapadékzónáikkal.

Az igazi meleg, kánikulai standidőt várókban pedig a kiutat első körben ebből az is jelenthetné, hogy az észak-atlanti ciklonok áttörik az AC hidat és összekapcsolódnak az északkelet-európai ciklonrendszerrel, egy északkelet-délnyugat tengelyű hullámzó frontálzónát létrehozva. Ilyen esetben a teknő bugyra az óceán és nyugat-európai partok környékén van, míg az azori lefűződése és a magassági gerinc felépülése lévén nálunk erős délnyugati áramvonal alakulhat ki.  Ezzel nagyon meleg, szubtrópusi eredetű léghullámok törhetnének előre. 

A GFS-nek már voltak ilyen futásai mikor épp az op felfelé tért ki és nem kitakarította a nyarat  Európából.  Szerencsére még bőven nyár van, naptárilag 1 hónap, csillagászatilag pedig nem egészen 2, de erősen közel hozzá. Tudjuk jól, a tél nagy bedobásai bizonyos és normális teleken februárban szoktak előfordulni, ahogyan a nyári visszavágó is augusztusra tehető, sőt olykor szeptemberre. A szerencse annyi, hogy az éjszakák hosszabbodnak és a házak falai kevésbé forrósodhatnak fel már szeptember tájékán. Magyarán átvészelhetőbb.

Így a végére megjegyezném, hogy Szibériában is szokatlan hőhullám tombol és az átlagosnál melegebb folytatás esélyét a fáklya is tükrözi pl. eme területre. Link

Mi eddig idén piszkosul megúsztuk az orosz teknő jóvoltából a nagy hőséget, hiszen a nyugat-európai gerincnek így majdnem mindig a keleti peremén, vagyis előoldalán táncoltunk, ezért hozzánk csak ránk kenődve jutott el a forróság egy hidegfront előtt nyomulva.  A németeknél felállított 42.6 fokos minden idők rekordja mellett, a mi 41.9 fokunk most már elbújhat 2007-ből. Ennek a nyárnak ezért kell külön figyelmet fordítani azon a téren mielőtt búcsút intenénk neki, hogy szélsőségekkel tarkított, még akkor is, ha ebből mi idehaza nem érzünk sokat, leszámítva az extrém meleg júniust. Vagyis bőven benne van az extrém kimenet még szeptember közepéig, bár nem riogatni akarok, csak alapul venni a tényeket.

A többit meg majd meglátjuk és kitérünk rá miként változnak a dolgok nevet