Ritkán írok ide, de a meteorológiai társalgóban egy új téma jelent meg, ami szó szerint "szöget ütött a fejembe": a tavaszi fagykárok valószínûségének latolgatása. Olyan gondolatok kaptak szárnyra, melyek szerint elkerülhetetlen, hogy a tavaszi lehûlések következtében évrõl évre más és más gyümölcsfáink különbözõ mértékben, néha akár totálisan károsodjanak. Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani az elmúlt években összegyûjtött gondolataimat.

A fagykárokért véleményem szerint nem hibáztathatóak az évi rendszerességgel bekövetkezõ hõmérsékleti kilengések, a gond ott van, hogy az elmúlt évtizedekben, vagy inkább fél évszázadban a körültekintõ gondolkodásmód teljes mellõzésével sikerült kijelölni hazánk gyümölcstermõ körzeteit. Példának okán kezdjük az almatermesztéssel (ha már hozzám ez áll a legközelebb) - ennek helyzete nem tér el jelentõs mértékben kis hazánk többi régóta termesztett gyümölcsétõl.

Az 1960-as évektõl, de még inkább a 70-es évtizedben elõtérbe került a számunkra lényegében kimeríthetetlen szovjet felvevõpiac kiszolgálása hazai friss és feldolgozott élelmiszerekkel. Természetesen a kor szellemének megfelelõen a fejlesztések inkább mennyiségi, mintsem a minõségi növekedést célozták meg. A megtermelt alma esetében minden egyes ötéves terv egyre magasabbra és magasabbra tette a lécet, a cél hamar az évi egymillió tonnás termésmennyiség elérése lett - a fajtahasználat elavultságával, a (gyakran csapnivaló) gyümölcsmérettel, a gyenge színezõdéssel, cukor/sav aránnyal nem igazán foglalkozott senki. Meg kell hagyni, utóbbi tényezõk azért sem kerülhettek elõtérbe, mert a szovjet félnek nem voltak olyan "magasröptû" elvárásai az almáinkkal szemben, mint mondjuk egy német vagy skandináv nagykereskedelmi hálózatnak.

A mennyiségorientált szemléletmód kívánta meg, hogy az almaültetvényeket az ország északkeleti térségébe, nagyrészt Szabolcs megyébe telepítsék - hiszen a határhoz közel lévõ, erõsen koncentrált termõtáj megkönnyítette az áru gyors exportját a vigyázó szemével ránk tekintõ "Nagy Testvér" irányába.

Akármelyik gyümölcstermesztési könyvet nyitom ki, mindenütt azt látom, hogy a Nyírség döntõ részére jellemzõ évi 520-580mm-nyi csapadék vízháztartás szempontjából átlagos talajviszonyok mellett is édeskevés a megfelelõ gyümölcsméret, hektáronkénti termésátlag, stb. eléréséhez, hiszen ehhez optimális esetben 750-800mm közötti csapadékhozam szükséges. A problémát csak tetézi a szabolcsi almaültetvények homoktalaja, amelynek "víztartási" képességei messze elmaradnak a vályog vagy agyagtalajokétól.

A homoktalaj további nagy hátulütõje, hogy az éjszakai lehûlés lényegesen erõteljesebbnek mutatkozik ilyen talajtípus esetén. Ebbõl adódóan Szabolcsban - mint amúgy az országos összehasonlításban mélyen fekvõ, alföldi gyümölcsösök esetében - rendszeresek a komoly terméskieséssel járó tavaszi fagykárok.

Hazánk gyümölcstermesztésének nagy része egyszerûen nem oda koncentrálódik, ahová kellene neki. A régi rendszer vezetõi szinte csodálatra méltó érzékkel választották ki hazánk legszárazabb (pl. Kiskunság), a termõrügyeket is károsító erõs téli lehûlésre leginkább hajlamos, síkvidéken belül kisugárzási lehûlésre leginkább hajlamos homoktalajú területeket...

A "hideg, fagyzugos" Nógrádban, 560 méteres tengerszint feletti magasságban van egy apró falu, Mátraalmásnak hívják. A csapadékmennyiség sokéves átlaga közelíti a 800 millimétert, magas fekvése miatt a fagylefolyás tökéletes, a kiskertekben 20-25 éve nem fordult elõ egyetlen komolyabb fagykár sem. Utóbbi mondjuk annak is köszönhetõ, hogy a tengerszint feletti magasság kb. 3 héttel eltolja a virágzás idejét - így például a kajszi átlagos évben április 15-20. körül, az alma május elsõ hetében nyílik. Tavaly húsvétkor a leghidegebb éjszakán Mátraalmáson -1.5 foknál nem csökkent alacsonyabbra a hõmérséklet, a fagyra érzékeny gyümölcsfákat ráadásul csak a rügyduzzadási állapotban érte a hideg, így kár nem keletkezhetett. A környezõ völgyekben -6 és -7°c körüli értékek röpködtek... Mire eljött a virágzás ideje, már túl voltunk a fagyveszélyes idõszakon.

Szabolcsban nem csak tavaly, hanem pl. 2011 májusában is volt számottevõ fagykár, mikor a már elvirágzott almát érte -2, -3 fokos éjszakai lehûlés. Mátraalmáson +1°c-ig hûlt a levegõ a leghidegebb éjszakán, az alma éppen virágzásának csúcsán volt... hetekkel késõbb nézelõdve fagykár nyomait nem lehetett felfedezni.

Kinek mi a véleménye? Hazánkon belül az Alföldön, vagy a kedvezõ fagylefolyású és csapadékellátottságú, korábban "kedvezõtlennek" kikiáltott dombvidékeken találjuk meg a gazdaságos, évrõl-évre nyereséget hozó gyümölcstermesztés jövõjét?

Amit Endre kollégánk Dél-Zalában megtalált, az bizony a "hideg, fagyos" Nógrádban is jelen van: néhol, 300-400m feletti magasságban az adottságok egyszerûen kivételesek. Részben budapesti származású, ámde a természetet gyermekkora óta kedvelõ egyénként én abban a kis apró faluban próbálok szerencsét, amire rátaláltam az elmúlt években. A lehetõség azonban még számtalan helyen adja magát, csak észre kell venni nevet