Ennyi erővel keleten is örülhetnek, hogy legalább esett 80 mm idén, mert van olyan hely a világon, ahol csak 10 mm esett az idén.
Igen, szívóágon vagyok, vagyunk errefelé, mert minden zivatar vagy alattunk megy el, vagy felettünk, Zala középső és északi fele kapta a hatalmas esőket, itt meg esett 6-8 mm.
Mert az is bosszantó, amikor nem esik semmi, de az is, amikor tőlem 20-30 km-re 60 mm esik, nálam meg 8.
És ez rendszeres!
A csapadéktérképek annyiban hazudnak, hogy hogy öntözés mellett kókadnak a hegyen a káki fák az ültetvényben.
Hiába esett 15 mm 3 perc alatt egy zivatarban, a 2/3-a elfolyt a fenébe.
Plusz egy dolgot ne felejts el: itt májusban, júniusban volt csapadék, a növények ennek megfelelő lombozatot növesztettek, ennek megfelelően párologtattak.
Csak egy ideje nem esik, 30-35 fok van, és a csapadékos időben kifejlesztett nagy lombozat párologtat ugyanúgy.
Csak nincs mit!
Az Alföldön egyes részeken nem lesz kukorica, ezt jó lenne egyensúlyozni azzal, hogy itt jó termés lesz, legalább országosan legyen valami.
Ehhez meg víz kellene itt is, mert sok kukorica kezd itt is furulyázni, sárgulnak a levelek, kicsik a fejek.
Persze északabbra 15 km-rel már más a helyzet.