Ezen is túl vagyunk, három szem eső esett, emberes szél mellett. Legalább a vízgyűjtőkön esne már, a folyók vízhozama nőne valamit. A Tisza tóból már legányoltak 40 centit! Több évtizedes tapasztalat, hogy a vízügy pont leszarja az ökológiai szempontokat. Maximum ha valami milliárdos ökológiai elem kíván építeni valamit a tónál, akkor nagy duzzogva leengedik évek óta télen a vizet úgy hogy az minden emberi számítás szerint botrányos, iszonyat káros az élővilágra. Majd most is lesz hiszti, de a védett bürokratikus vízfej (kötivizig) jogilag úgy körül van bástyázva, hogy gyakorlatilag bármit megtehetnek következmények nélkül!