Ezt a kérdést azért nem szabad ilyen sommásan elintézni. Az élõvilág évszázmilliók óta tartó fejlõdéstörténete nem volt folyamatos, több óriási törést (kihalási eseményt) is ismerünk belõle. Ezek a kihalások olykor az addig élõ fajok 70-90 százalékát tüntették el szinte pillanatok alatt. A nagy kihalásokat mindig valamilyen, a "szokásos" folyamatos változáshoz képest nagyon hirtelen történõ környezetváltozás idézte elõ: pl. meteoritbecsapódás, rendkívül erõs vulkáni tevékenység, ill. az általuk kiváltott események láncolata (amiben kulcsszerepe volt az éghajlat megváltozásának).

A fajok eltûnésének ma megfigyelhetõ üteme alapján a tudományban egyre többen gondolják úgy, hogy az elmúlt 540 millió év "öt nagy" kihalási eseménye után ma éppen a hatodikat éljük, és ezt mi magunk idéztünk elõ. Igaz, ezért egyelõre nem az éghajlat, hanem a "klasszikus" környezetrombolás (erdõirtás, élõhelyek átformálása, mérgezõ anyagok kibocsátása, stb.) a felelõs. Ám a klímamodellek pesszimistább forgatókönyvei bizony olyan ütemû éghajlatváltozással számolnak, ami összemérhetõ a földtörténet nagy "töréspontjaival", és komoly lökést adhat napjaink kihalási hullámának.